Az ESPEN (The European Society for Clinical Nutrition and Metabolism) 45. kongresszusán mutattuk be először azokat a 2023-as, kezdeti onkológiai kutatási eredményeinket, amelyekben pozitív összefüggéseket tártunk fel az orvosi felügyeletet igénylő táplálásterápia perzisztenciája és a teljes túlélés között, a fej-nyak tumoros betegekre vonatkozóan. Azoknál a betegeknél, akik hosszú távú (≥7 hónap) táplálásterápiában részesültek, szignifikánsan hosszabb túlélés volt kimutatható (p<0,0001), mint akik csak rövid távon, azaz 1–3 hónapig részesültek táplálásterápiás intervencióban. A magyar kutatás célját, módszertanát és az eredményét tekintve is felkeltette a kongresszuson részt vevők érdeklődését, ezért rövid közlemény formájában magyarul is közzétesszük

A központi idegrendszer daganatai a második leggyakoribb onkológiai betegségcsoportot alkotják gyermekkorban. Néhány ritka genetikai szindróma kivételével etiológiájuk ismeretlen. Diagnóziskor, fiatalabb korban jelentősebb méretet érhetnek el, mivel tünettanuk aspecifikus, és sok esetben késik a diagnózis. A gyermekkori agydaganatok sebészi kezelési stratégiája eltér a felnőtteknél megszokottaktól, elsősorban életkor és testsúly függvényében. Fiatalabb korcsoportban, csecsemők esetében a kis keringő vértérfogat határozza meg a sebészi stratégiát. Minden lépésünknél szem előtt kell tartani a szigorú vérzéscsillapítást. Az elmúlt években a képalkotó eljárások, sebészi, aneszteziológiai technikák, onkológiai lehetőségek jelentős fejlődésének köszönhetően a gyermekkori agydaganatos betegek túlélése és életminősége jelentősen javult. 1975 és 2010 között világviszonylatban 50%-kal csökkent a mortalitás.

A molekuláris diagnosztika fejlődése robbanásszerű, átalakítja a rosszindulatú daganatok osztályozását, szerepe már régóta óriási a központi idegrendszeri (KIR) tumorok esetében. Diffúz gliómák kapcsán az 1p/19q kodeléció vizsgálata elkerülhetetlen. Megfelelő konstellációban jellegzetes morfológiai jelek hiányában is megállapítható glioblasztóma diagnózisa, ha EGFR-amplifikáció, TERT-promotermutáció, vagy +7/–10 kópiaszám-eltérések igazolhatók. Egyre több olyan entitást ismerünk, amely már a nevében is hordoz genetikai eltérést. Számos esetben a DNS-metiláció átfogó vizsgálata jelentős segítséget nyújt a szövettan és az alapvető molekuláris vizsgálatok mellett, különösen kis méretű minták esetében. Az egyre bővülő diagnosztikus repertoárral nehéz lépést tartani, de érdemes tudni, hogy mi a módszerek előnye és hátránya, és milyen kontextusban célszerű alkalmazni a KIR daganatok diagnosztikája során. Ez az összefoglaló vázlatos áttekintést nyújt a molekuláris diagnosztikában használatos legfontosabb módszerekről.

A központi idegrendszeri (KIR) tumorok 2021-ben kiadott 5. Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet- (WHO-) klasszifikációjában számos fontos újítás bevezetésére került sor. Ezek részben új entitásokat, részben a már ismert kategóriák letisztultabb, a klinikai viselkedéssel jobban korreláló beosztását, valamint esetenként a nómenklatúra változását foglalják magukban. A hisztopatológiai sajátosságok mellett a molekuláris jellemzőkön alapuló definíciók száma tovább növekedett. Jelen összefoglalónkban a KIR tumorok 5. WHO-beosztásának alapelvei mellett részletesebben tárgyaljuk a gliális, glioneuronális, neuronális, koroid plexus, embrionális és pineális tumorokat, valamint meningeómákat. Különös figyelmet fordítunk az új entitásokra, valamint a megváltozott kritériumokra és megnevezésekre. Elsődleges célunk a „klasszikus” patológiai szempontok bemutatása, de röviden az ezektől elválaszthatatlan molekuláris patológiai jellemzőket is tárgyaljuk, a megértéshez feltétlenül szükséges mértékben. Igyekszünk a neuroonkológia és neuropatológia művelői számára a mindennapi gyakorlatban is használható vezérfonalat nyújtani a KIR tumorok korszerű klasszifikációjának megértéséhez.

A központi idegrendszeri malignitások az általános populációban viszonylag ritkán fordulnak elő, azonban prognózisuk rendkívül kedvezőtlen, a mortalitási arány magas. Hazánk az epidemiológiát tekintve európai összevetésben az utolsó harmadban található: az elmúlt évtizedben évi 750–1000 új diagnózis született, míg a halálozási esetszám 550 és 690 között mozgott, szignifikáns változást azonosítani nem lehetett. A koreloszlásra a gyermekkori csúcs mellett egy nagyobb, 65 év körüli kiugrás jellemző. A daganatok szövettanilag heterogének, azonban az esetek mintegy fele glioblasztóma. A felnőttkori agytumorok pontos etiológiája többnyire ismeretlen. A környezeti ártalmak közül az ionizáló sugárzás hatása bizonyított, egyéb valószínű rizikótényezők azonosítása további vizsgálatokat igényel. Az agytumorok 7–10 százalékának hátterében örökletes daganatszindróma (Li–Fraumeni, neurofibromatózis, sclerosis tuberosa, von Hippel–Lindau, Gorlin–Goltz) áll. Azokban a családokban, ahol a klinikai diagnózis felmerül, genetikai vizsgálat javasolt.