Rutinvizsgálatokkal kórokozó a fertőző bélbetegségek eseteinek csupán felében mutatható ki. Egyre több adat utal arra, hogy ezekért az esetekért a C. jejunitól és C. colitól eltérő Campylobacter-fajok tehetők felelőssé, az epidemiológiai vizsgálatok alapján azonban nem bizonyos, hogy ezek a szokatlan Campylobacter-fajok valóban patogének- e. Különösen igaz ez olyan organizmusokra, mint a C. consisus, melynek rutinszerű felismerését és azonosítását célzó módszerek egyelőre tökéletlenek. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy a C. concisus heterogén populáció, és az előzetes eredmények szerint a különböző típusok patogenitása is eltérő. A C. concisus fertőzés emberi egészségre gyakorolt hatásának meghatározásához ezek miatt további vizsgálatokra és elkülönítő genotipizálási módszerek szükségesek.

Bevezetés  A funkcionális bélbetegségek (functional gastrointestinal disorders; FGIDs), így az irritábilis bél szindróma (IBS) a gasztrointesztinális rendszer gyakran előforduló, jóindulatú megbetegedései. A funkcionális bélbetegségek igen jelentős morbiditásért felelősek, és a betegek életminőségének kifejezett romlását okozzák [1,2], nem csekély terhet róva ezzel az egészségbiztosítóra és a munkáltatókra [3,4]. A funkcionális bélbetegségek multifaktoriális kórképek, melyek fiatalabb életkorban [5,6], nők körében [6,7], valamint egyes pszichés tünetcsoportok – szorongás és depresszió – esetén gyakoribbak [8,9]. Irritábilis bél szindróma kialakulását a betegek 7–32%- ában korábban zajlott gastroenteritis is okozhatja [10–15]. A posztinfektív irritábilis bél szindróma (PI IBS) jelentőségét az adja, hogy modellként szolgál a funkcionális bélbetegségek etiológiai faktorainak tanulmányozásához. A posztinfektív irritábilis bél szindróma más modelljei rávilágítottak a pszichológiai és szociális tényezők, valamint a bélnyálkahártyában zajló szubklinikai gyulladás jelentőségére. A témában kiemelendő Gwee és mtsai közleménye, amelyben a korábbi életesemények, a szorongás és a depresszió, valamint a posztinfektív irritábilis bél szindróma kialakulásának összefüggésére mutatnak rá [10,11]. Irritábilis bél szindrómás betegekből származó ileum- illetve vastagbélnyálkahártya biopsziás mintáiban a hízósejtek jelenléte gyulladásos komponensre utal [16,17], és enyhe gyulladás az akut enteritist követő néhány hónapban még kimutatható [11]. A nyálkahártyát érintő gyulladás posztinfektív irritábilis bél szindróma tüneteinek patogenezisében játszott szerepét támasztja alá Spiller és mtsainak közleménye is, amelyben Campylobacter enteritist követően a fertőzés eradikációja ellenére a rectum lamina propriájában a T-lymphocyták számának emelkedését írják le [18].

Célkitűzés. Korábbi beszámolók szerint a gyulladásos bélbetegség (IBD, inflammatory bowel disease) hasmenéssel járó relapszusai összetéveszthetők enterális fertőzéssel, vagy szövődhetnek azzal, és az ilyen fertőzés megfelelő antibiotikummal történő kezelése kedvező lehet. Újraértékelendő azt a megállapítást, hogy IBD relapszusában ritkán fordul elő enterális fertőzés, és ennek következtében a széklet rutinszerű mikrobiológiai vizsgálata sem ajánlható, az elmúlt öt évben relapszus miatt jelentkező betegek körében megvizsgáltuk az interkurrens infekciók gyakoriságát.  Módszerek. Retrospektív módon, az 1997–2001 közötti időszakra vonatkozóan, összegyűjtöttük az IBD relapszusa kapcsán végzett széklet-mikrobiológiai vizsgálatok eredményeit. A relapszus tényét a szokványos klinikai, szigmoidoszkópos és laboratóriumi kritériumok igazolták.  Eredmények. Az adott időszak alatt 213 betegben 237 alkalommal jelentkezett relapszus. Huszonnégy beteg 25 relapszusa (10,5%) során igazolódott enterális fertőzés; hét betegben az infekció volt az IBD első jele. Clostridium difficile toxint 13 esetben (5,5%) lehetett kimutatni; a másik 12 fertőzés (a relapszusok 5%-a) hátterében Campylobacter-speciesek A gyulladásos bélbetegség (IBD) hasmenéssel járó relapszusai klinikai megjelenésük alapján általában nem különíthetők el enterális fertőzésektől. IBD relapszusaival összefüggésben számos mikroorganizmus előfordulásáról számoltak be; ilyen a Clostridium difficile, a Salmonella-, Shigella- és Campylobacter-speciesek, az enteropatogén Escherichia coli, a cytomegalovirus és az Entamoeba histolytica [1–9]. Az interkurrens fertőzések gyakoriságát és az IBD exacerbációjában végzett mikrobiológiai székletvizsgálat jelentőségét illetően eddig mégsem született egyetértés [2,4,7,10–12]., Entamoeba histolytica (3), Salmonella-speciesek (1), Plesiomonas shigelloides (1), Strongyloides stercoralis (2) és Blastocystis hominis (1) állt. A fertőzés és a kórházi felvétel szükségessége között szoros kapcsolat állt fenn. A C. difficile-nek tulajdonítható 13 relapszus közül tíz fordult elő járóbetegben, heten korábban antibiotikum-kezelésben részesültek, és négyben első ízben jelentkeztek IBD tünetei. Az esetenként kortikoszteroidokkal kiegészített antibiotikus kezelés minden esetben javulást hozott.   A gyulladásos bélbetegség (IBD) hasmenéssel járó relapszusai klinikai megjelenésük alapján általában nem különíthetők el enterális fertőzésektől. IBD relapszusaival összefüggésben számos mikroorganizmus előfordulásáról számoltak be; ilyen a Clostridium difficile, a Salmonella-, Shigella- és Campylobacter-speciesek, az enteropatogén Escherichia coli, a cytomegalovirus és az Entamoeba histolytica [1–9]. Az interkurrens fertőzések gyakoriságát és az IBD exacerbációjában végzett mikrobiológiai székletvizsgálat jelentőségét illetően eddig mégsem született egyetértés [2,4,7,10–12].