A szívelégtelenség kezelésekor használatos szerek viszonylag ritkán okoznak angioödémát, de a  ritka komplikáció kockázata növekszik, ha változtatjuk a szívelégtelenség gyógyszereit.

Az ateroszklerotikus érbetegségben szenvedő betegnek komplex, bizonyí­tékokon alapuló terápiában kell részesülnie, amelybe beletartozik az élet­módváltás, thrombocyta-aggregáció-gátló készítmény és sztatin szedése, a vérnyomáscsökkentő terápia és a dohányzásról leszoktató tanácsadás. Az életükben már legalább 100 cigarettát elszívott 65–75 éves férfiaknál a hasi aorta aneurysma egyszeri ultrahangszűrése ajánlott, viszont nem támaszt­ják alá bizonyítékok a szűrés hatékonyságát a nyaki verőeret, a veseartériákat és az alsó végtagi perifériás ereket érintő megbetegedések esetében. Előrehaladott érbetegségben szenvedő betegeknél a revaszkularizáció csökkenti a kedvezőtlen kimenetel és a mortalitás kockázatát.

A magasvérnyomás-betegség és a kardiovaszkuláris megbetegedés közötti összefüggés, a kockázat növekedése jól ismert. A magasvérnyomás-betegség eredményes kezelésében figyelembe kell venni a további kardiovaszkuláris kockázati tényezőket, egyéb rizikófaktorokat, a társbetegségeket, az esetle­ges célszervkárosodásokat, valamint az egyén életmódját, szociális tényezőit is. A betegek életmód-változtatásának támogatása mellett a gyógyszeres kezelésben a monoterápia helyett akár egy tabletta formájában alkalmaz­ható kombinált terápia javasolt. A szerzők egy olyan vizsgálat eredményeit ismertetik, amelyben a kombinációs sémát carvedilollal egészítették ki. Az alkalmazott kombinált gyógyszeres terápia mellett a vérnyomásértékek rövid távon rendeződtek, a beállított terápiát a betegek jól tolerálták.

A génterápia folyamatosan fejlődő speciális kezelési eljárás. Módszere a be­tegségért felelős hiányzó gén pótlása, a genetikai információ átíródását gátló tényezők kiiktatása, a kórosan működő gén kiütése, és különféle gén­szerkesztési eljárások. A közlemény a neurodegeneratív és neuromuscularis betegségek génterápiás lehetőségeit ismerteti.

Az adatok nem konzisztensek arra vonatkozóan, hogy előnyös-e a RAS-gátlás folytatása, ha előrehaladott CKD-ben a becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR) kevesebb, mint 30 ml/perc/1,73 m².

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

Négy éve jelent meg az európai és hazai irányelv, ezt követően pedig a Nemzetközi Hypertonia Társaság (ISH) is kiadott globális irányelvet a hypertonia-ellátással kapcsolatban. Úgy tűnik tehát, hogy a hypertonia továbbra is forrongó téma, amelynek az oka nyilvánvaló: populációs szinten, gyakoriságánál fogva a magasvér­nyomás-betegség a legjelentősebb kardiovaszkuláris rizikóténye­ző. Ráadásul ez kiemelt fontosságú kérdés, mert hazánkban a legújabb statisztikák szerint a halálozás feléért továbbra is az érrendszeri és szívbetegségek tehetők felelőssé. Az irányelvek ismeretében a hazai hypertonia-ellátásról kérdeztük dr. Járai Zoltánt, a Magyar Hypertonia Társaság (MHT) elnökét.

Az akut vesekárosodás a glomeruláris filtrációs ráta gyors csökkenésé­vel járó tünetegyüttes. A súlyosság szerinti besorolásnál a vizeletürítés mennyisége és a kreatininszint emelkedése a mérvadó. Etiológiája szerint az akut vesekárosodás lehet prerenális, renális és posztrenális. A kezelés részét képezi a volumenstátusz fenntartása, a folyadékpótlás izotóniás krisztalloidoldattal, a volumentúlterhelés megszüntetése vízhajtókkal, a nefrotoxikus gyógyszerek adásának felfüggesztése, a gyógyszerek dó­zisának a vesefunkcióhoz történő igazítása. Komplex gondozással mérsé­kelhető a kórházi mortalitás és a progresszió kockázata.

Az érbetegségek másodlagos megelőzése, az újabb éresemé­nyek, az ebből származó halálozás kivédése továbbra is jelen­tős feladat. Dr. Simon Attila, a balatonfüredi Állami Szívkórház orvosigazgatója lapunknak elmondta, hogy ennek elérésére a rendszer különböző szereplőinek a saját szintjükön, egymásra épülő feladatokkal kell szembenézniük. A kezelés alapja a gyógy­szeres kezelés, a társbetegségek optimális terápiája, a magatar­tásbeli tényezők javítása, a betegségértés javítása, a beteg együtt­működésének megnyerése és a hosszú távú gondozás.

Az inzulinrezisztencia (IR) és a renin–angiotenzin rendszer (RAS) közötti szoros kapcsolat igazolt. A RAS túlzott mértékű aktiválódása az inzulin jel­átviteli útjainak befolyásolásával, a zsírképződés gátlásával, oxidatív stressz és gyulladás elősegítésével, a véráramlás csökkentésével és a szimpatikus idegrendszer aktiválásával IR-hez vezethet. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy az angiotenzin-konvertáló enzim gátlók és az angiotenzin II receptor blokkolók gátolni képesek az angiotenzin II aktivitását, javítják a vérát­áramlást, mérséklik az oxidatív stresszt, valamint a béta-sejtek apoptosisát és ezáltal javítják az inzulinérzékenységet is.