Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

A hallucinogének csoportjába tartozó anyagok, például bizonyos gombák, a lizergsav-dietil-amid (LSD) és a fenil-ciklohexil-piperidin (PCP) megváltoztatják az észlelést, a gondolkodást vagy a hangulatot.

A tremor az egyik leggyakoribb neurológiai tünet, melynek fiziológiás és patológiás megjelenési formái is léteznek. Bár az orvosi köztudatban álta­lában a Parkinson-kórhoz társítják, leggyakrabban gyógyszer által indukált és belgyógyászati kórképekhez kapcsolható remegéssel találkozhatunk. A legtöbb esetben megfelelő fizikális vizsgálattal nagy valószínűséggel azonosítható a háttérben meghúzódó ok. Amennyiben a tremor a beteg életvitelét zavarja, úgy megfelelő gyógyszeres és idegsebészeti (mély agyi stimulációs) kezeléssel a legtöbb esetben jól kontrollálható.

A demencia viselkedési és pszichés tünetei komoly feladat elé állítják a be­teg ellátásában közreműködőket. A nem gyógyszeres kezelés első vonalá­ban a fizikai és lelki stresszorok megszüntetése, a környezet módosítása, a napi rutin kialakítása áll. A kognitív és érzelemorientált beavatkozások, szenzoros stimulációs terápiák, viselkedéskezelési technikák közepesen hatásosak. A kezelőorvos esetenként előírhatja antipszichotikum indiká­ciós körön túli alkalmazását. A tünetek némi javulására a legegyöntetűbb bizonyítékok az aripriprazollal állnak rendelkezésre. A legkisebb hatásos dózist kell alkalmazni a lehető legrövidebb ideig a fokozott mortalitási kockázat és az egyéb nemkívánatos hatások csökkentése végett.

A monoaminerg antidepresszívumok rokon hatásmechanizmusa hasonló tulajdonságokat és hasonló korlátokat is jelent. A továbblépés kulcsát az új alapkutatások és az ezekre épülő innovatív farmakológiai megközelítések jelentik. Az antidepresszívumok új generációját ma az agomelatin, illetve a még újabb a vortioxetin képviseli, de a ketamin típusú szerek hatásának jobb megértése akár további (glutamáterg?) gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet.

Az opiátok és opioidok a daganatos fájdalomcsillapítás alappillérei. Palettájuk ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a daganatos betegek rettegett tünetét, a fájdal­mat különböző helyzetekben a leghatékonyabban csillapíthassuk. A totális fájda­lom elmélete alapján a fájdalomnak pszichés, szociális és spirituális komponensei is vannak, a beteg szenvedésének csökkentésében nemcsak a testi, hanem a lelki fáj­dalom csillapítására is törekedni kell. A krónikus fájdalmat önálló betegségként kell értékelni, ugyanolyan intenzíven és erélyesen kell kezelni, mint magát a daganatos alapbetegséget.

A Nemzetközi Terápiás Protokollt azzal a céllal hozták létre, hogy a demenciák ellátásában érintett valamennyi orvos számára útmutatást adjon a betegség gyógyszeres kezelését illetően. A Protokollt egy gyártó-független, gyakorló pszichiáterekből álló nemzetközi munkacsoport dolgozta ki.
A publikált irányelv részletesen leírja a szempontrendszert, amely mentén áttekintették és mérlegelték az egyes gyógyszerekkel kapcsolatos klinikai vizsgálati eredményeket, illetve közleményeket.

A Parkinson-kór diagnózisát korai stádiumban nehéz felállítani, mivel számos más neurológiai betegség utánozza ezt a kórt. A kezelést akkor kell elkezdeni, amikor a beteg funkcionális hanyatlást tapasztal. Az alapterápia (carbidopa/levodopa) mellett hatásosak a dopaminagonisták és a monoamin-oxidáz B gátlók. Ha a kezelés motoros szövődményekkel jár, az említett szereken kívül katechol-O metiltranszferáz-gátlót is adhatunk. Az optimális gyógyszeres kezelés gyengülő hatása a mély agyi stimuláció javallatát képezheti. A foglalkoztatási, a fizio- és a beszédterápia lehetőségei sem elhanyagolhatók.

A major depresszió az emberiség kb. 21%-át érintő krónikus, visszaesésekre hajlamos betegség. Az összes betegségterhek világrangsorában 2004 óta a harmadik helyen áll, és húsz éven belül az első hely­re kerülhet. Gyakran „komorbid” állapotokkal társul, sú­lyos funkciókárosodással és szociális zavarokkal jár, ami az életminőség jelentős romlásához vezet.