Május 26–28. között idén is megrendezésre került az Egri Kar­diológiai Napok, ahol Dr. Szilágyi Attilával, az egri Markhot Fe­renc Oktatókórház és Rendelőintézet kardiológusával a mineralokortikoid-receptor-antagonisták (MRA) szívelégtelenség kezelésében betöltött szerepéről beszélgettünk.

A D-vitamin-hiány sokrétűen kihat az egészségre. Egyre több irodalmi adat szól amellett, hogy a szervezet optimális D-vitamin-ellátottsága időskorban a váz- és izomrendszer egészségének megőrzésében is kiemelt szerepet játszik.

A hypertensio egyike a meghatározó fontosságú szív- és érrendszeri kockázati tényezőknek. Jelentőségét fokozza, hogy megfelelő kezeléssel eredménye­sen csökkenthetők és ezzel szignifikánsan mérsékelhetők az általa okozott célszervi károsodások, melyek kivédésében az angiotenzin II hatásának gát­lása különösen kedvező. Erre a klinikumban angiotenzin-konvertáz enzim gátlókat és az angiotenzin II 1-es típusú receptorának blokkolóit használ­juk. A szerzők e gyógyszercsoport prominens képviselőire, a telmisartanra és a valsartanra fókuszálva áttekintik a kísérleti tapasztalatokat, a klinikai vizsgálatok eredményeit és ezek alapján igyekeznek segítséget nyújtani a célszervi érintettség alapján az optimális terápiás választáshoz.

A szív és az endokrin rendszer szorosan együttműködnek. A szívben terme­lődnek és a szívre hatnak egyes kardiális hormonok, de perifériás endokrin szervek által termelt hormonok is befolyásolják a szívműködést. Az endokrin rendszer zavarai jelentkezhetnek elsődlegesen szívpanaszok formájá­ban is. A cikkben gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be, hogy milyen fontos az endokrin faktorok ismerete, valamint az interdiszciplináris szem­lélet a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában és kezelésében.

A vashiány a szívelégtelenségben szenvedő betegek közel 50%-ánál figyel­hető meg, az anaemia leggyakoribb oka, az anaemiától függetlenül rontja a betegek terhelési kapacitását, életminőségét és életkilátásait. A vas(III)- karboximaltóz hatékony, biztonságos, új terápiás lehetőség a vashiányos, krónikus szisztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek kezelésére. A mindennapi gyakorlatban a vashiány (a ferritin és a transzferrinszaturáció) rutinszerű mérése, szükség esetén korrigálása nagymértékben hozzájárul­hat az optimális gyógyszeres kezelés ellenére panaszos betegek panaszai­nak csökkentéséhez, életminőségük, terhelhetőségük javításához.

A cikk bemutatja a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség (HFrEF) standard terápiájára vonatkozó adatokat a krónikus vesebetegség különböző stádiumaiban levő betegek esetében, majd az újabb kezelési lehetőségeket veszi szemügyre. Csak a HFrEF kórjóslatának javítása cél­jából alkalmazott készítményekre koncentrál. A tünetek kontrollálására alkalmazott kiegészítő szereket – főleg a kacs- és a tiazidszerű vízhajtókat, valamint a digitalis-készítményeket – nem tárgyalja.

A HFrEF kezelésére használt prognózisjavító szereken túl az SGLT2-gátlók megjelenése a kardiológiai terápiás palettán az elmúlt évek egyik nagy sikertörténetének tekinthető. Az SGLT2-gátló dapagliflozinnal végzett kemény végpontú klinikai vizsgálatok igazolták a dapagliflozin kedvező hatásait diabeteses és nem diabeteses HFrEF-betegek körében egyaránt. A European Society of Cardiology 2020-ban várható új szívelégtelenség-irányelve feltehetően konkrét ajánlásokat fog megfogalmazni az SGLT2- gátlók HFrEF-ben történő alkalmazásáról.

A célvérnyomás elérése sok tényezőtől (korrekt terápiás előírás, betegadherencia, társbetegségek) függ. Elhízottak, 2-es típusú diabetesben szenvedők, célszervkárosodottak, coronaria-betegek esetében gyakori a szuboptimális vérnyomáskontroll. Fix kombinációs készítményekkel javítható az antihipertenzív kezelés hatásfoka.

A vízhajtókat a hypervolaemia és a magasvérnyomás-betegség kezelésére, valamint a kardiális dekompenzáció tüneteinek enyhítésére használjuk. 

A pitvarfibrilláció a klinikai jelentőséggel bíró arrhythmiák közül a leg­gyakrabban fordul elő és a prevalenciája a népesség öregedésével nő. Bár nem életveszélyes ritmuszavar, a morbiditást és mortalitást jelentősen befolyásolja, szívelégtelenséget okozhat, és markere egy organikus beteg­ségnek még akkor is, ha ezt bizonyítani nem tudjuk.