A diabetes mellitus fokozza a szívelégtelenség kialakulásának a kockázatát, de a prognózisát is rontja. Szívelégtelenségben szenvedő cukorbetegek esetében az antidiabetikus terápia során figyelemmel kell lennünk a keze­lésnek a szívelégtelenség kockázatára gyakorolt hatásaira is.

A hypertonia és a 2-es típusú cukorbetegség együttes jelenlétük felgyor­sítja a célszervkárosodások és a szövődmények fellépését. A folyamat megállítása az optimális vércukorkontrollon túl a célvérnyomás elérésén, a szervvédelemmel bíró vérnyomáscsökkentők alkalmazásán, a diabeteses anyagcserezavart rontó szerek kerülésén és leginkább a pontosan végzett nem gyógyszeres kezelésen múlik. 

A TODAY vizsgálatban a fiatalkori kezdetű T2DM-ben szenvedő fiatal felnőt­tek esetében összességében csökkent szívfrekvencia-variabilitást észleltek.

A policisztás ovarium szindróma (PCOS) az egyik leggyakoribb, nőket érin­tő endokrinológiai, metabolikus kórkép a reprodukciós korban. Sokáig a velejáró menstruációs zavarok és meddőség miatt foglalkoztak vele, de az utóbbi évtizedekben, jobban megismerve a kórkép patofiziológiáját, egyre inkább előtérbe kerül a belgyógyászati szövődmények megelőzése/ kezelése.

A cikkben bemutatott eredmények két szempontból is figyelemreméltók. Egyrészt a statisztikai adatok meggyőzően bizonyították, hogy a hazánkban elérhető, az inkretintengelyen ható gyógyszerek (mind a DPP4-gátlók, mind a GLP1-receptor-agonisták) kardiovaszkuláris szempontból biztonságosak. Másrészt a részeredmények, a másodlagos és harmadlagos végpontok koc­kázata terén olyan finom különbségeket tártak fel az egyes gyógyszerek hatásai és mellékhatásai között, amelyek alapján a betegek individuális kezelése tovább javítható.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) inzulinhiánnyal és inzulinrezisztenciával jellemezhető progresszív betegség. Az irányelvek szerint inzulinkezelés javasolt progresszív T2DM azon eseteiben, amikor önmagában orális antihyperglykaemiás szerrel vagy kiegészítő terápiával nem érhető el vagy nem tartható fenn tartósan a megfelelő glykaemiás kontroll.

A demencia nem betegség, hanem tünetcsoport, szindróma, amelyet me­móriazavar és lebenytünetek (afázia, agnózia, apraxia vagy a frontális végrehajtó funkciók zavara) alkotnak. A demens betegek száma Magyar­országon 150–300 ezer lehet. Bár demenciát számos betegség okozhat, leg­gyakoribb oka (akár 70%-ban) az Alzheimer-kór. A mindennapi funkciókban zavart okozó demenciát az enyhe kognitív zavar stádiuma előzi meg, azt pedig a prodromális szakasz. A demencia okát nem ismerjük, csak kockázati és protektív tényezőkről tudunk. Mivel a tünetek evolúciója éveket-évti­zedeket vesz igénybe, hosszú idő áll rendelkezésre a kockázati tényezők módosítására, a demencia megjelenésének késleltetésére.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) a leggyakoribb anyagcsere-betegség szerte a világon, melynek incidenciája Ázsiában is meredeken emelkedik. A diabéteszes szövődmények kockázatának csökkentése érdekében rendkívül fontos a megfelelő glykaemiás kontroll.

A 2-es típusú diabétesz köztudomásúan növeli a kardiovaszkuláris (CV) kockázatot, így egyre nagyobb figyelmet kap az antidiabetikumok CV biz­tonságossága. Az egyes szulfonilureákkal és a rosiglitazonnal kapcsolatos, részben ellentmondásos adatok jól ismertek az irodalomból. Az elmúlt években egyre több adatot hoztak nyilvánosságra a DPP-4-gátlók, illetve a GLP-1-mimetikumok CV biztonságosságáról. Az SGLT-2-gátlók legrégebb óta alkalmazott képviselője, a dapagliflozin kedvező CV hatásait elsőként metaanalízis segítségével értékelték. Egy újabb, empagliflozinnal végzett, prospektív, CV végpontú vizsgálat alapján az SGLT2-gátlók szerepe felér­tékelődhet a 2-es típusú diabétesz mindennapos kezelésében.

Az ENDURE vizsgálat az alogliptin + metformin (vs. alogliptin + glipizid) kezelés hosszú távú hatását és biztonságosságát tesztelte. A vizsgálat igazolta a metformin mellett alkalmazott alogliptin glikémiás hatékonysá­gának tartós voltát, amely napi 25 mg alogliptin mellett jobb volt, mint glipizid mel­lett.