Az asthma és a COPD együtt a negyedik leggyakoribb halálok az Egyesült Ál­lamokban. A két betegséget nehéz megkülönböztetni egymástól; a pontos diagnózishoz spirometriára van szükség. Asthmát akkor állapítunk meg, ha hörgőtágító adása után reverzibilisnek bizonyul a légúti obstrukció, vagy ha a metakolinteszt bronchokonstrikciót vált ki. COPD akkor diagnosztizál­ható, ha a spirometriával megállapított légúti obstrukciót hörgőtágítóval nem lehet visszafordítani. Az asthma–COPD overlap szindróma nem önálló diagnózis, azoknak a betegeknek a leírására szolgál, akiknél együtt vannak jelen a két betegség diagnosztikus jegyei.

A terheléses próbákat régóta használjuk kórállapotok felfedésére és a ma­ximális oxigénfelvevő képességet tükröző kardiorespiratorikus fittség meg­ítélésére. Ezek közül az egyik legegyszerűbb, veszélytelen és népszerű teszt a 6 perces járás-futás kórházfolyosón, sportpályákon, fedett sportlétesítmé­nyekben, parkokban egészséges és sportoló személyek, különböző beteg­ségekkel, kórállapotokkal bajlódók részvételével. Az egészséges emberek­re, illetve az egyes kórállapotokra vonatkozó életkorfüggő normálértékek rendelkezésre állnak.

Több mint 1000 közösségben élő idős felnőtt adatai szerint a tüdőfunkció szignifikáns összefüggést mutatott az idősek 5 éven belüli esendőségével (frailty).

A hosszú hatású bronchodilatátor szerek képezik a krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelésének alapját, melynek hatására javul a tüdőfunkció, enyhülnek a tünetek és növekszik a terhelési kapacitás. A betegek egy részénél azonban visszatérő exacerbációs epizódok jelentkeznek, ilyen esetekben inhalációs kortikoszteroidok adása válhat szükségessé.

A krónikus obstruktív tüdőbetegség kezelésére monoterápiák, illetve kettős vagy hármas gyógyszerkombinációk állnak rendelkezésre. Eddig csak kevés tapasztalat látott napvilágot a kettős és hármas kombinációk halálozásra gyakorolt hatásának összehasonlítására a betegek azon tipikus csoportjainak bevonásával, akiknek betegsége közepes súlyosságú, és az exacerbációk rizikója alacsony. Több véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálat adatainak összegzett elemzése nem igazolt túlélési előnyt hármas kombináció alkalmazása mellett, a kettős kombinációval összehasonlítva. (Int J Chron Obstruct Pulmon Dis. 2022;17:545–558.)

Amikor Sigmund Freund azt mondta, hogy „az anatómia a sors” („Die Anatomie ist das Schicksal”), akkor ezt úgy értette, hogy az anatómia határozza meg a férfiak és a nők személyiségét.

Eddig még nem történtek kutatások annak tisztázására, a cardiopulmonalis terhelési teszt milyen szerepet játszhat a fizikai terhelhetőséget korlátozó mechanizmusok tisztázásában gyermekkori súlyos asztma eseteiben. A szerzők a csökkent fizikai aktivitás okait tárták fel olyan esetekben, amikor a kezelés nem eredményez kielégítő tüneti kontrollt, illetve a csökkent terhelhetőség az elégtelen betegségkontroll egyetlen manifesztációja. Az adatok alapján a fizikai aktivitás korlátozottsága nem tekinthető a hiányos asztmakontroll jelének.

Az eddigi legnagyobb ilyen irányú vizsgálat szerint a COVID-19-et átvészelő, de kórházi kezelésre szoruló betegek közel felénél még 1 év múltán is legalább egy, hosszasan fennálló tünetet lehetett észlelni.

A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.

Akoronavírus 2 (SARS-CoV-2) egy új koronavírus, amelyet 2019-ben ész­leltek először és döntően súlyos légszervi manifesztációjú koronavírus-betegséget (COVID-19) okoz. A COVID-19-infekció kapcsán intersticiális oedema jelenik meg, ami a gázcse­rében jelentős zavart okoz, gyakorlatilag blokkolja az alveolo-kapilláris membránt. Következményeként intersticiális fibrosis alakulhat ki, amely a tüdőt és mellkast érin­tő restriktív légzészavart okoz, a beteg lég­zésmechanikailag kedvezőtlen helyzetbe kerül. A folyamat a mellkasi kinematikát is érinti.