4-T

  A vizsgálat háttere
  A UKPDS vizsgálat eredményei óta tudjuk, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló kezelési lehetőségek mellett a 2-es típusú diabetes előrehaladó jellegű, progresszív megbetegedés. E tényből adódóan – s a gyógyszeripar kutatási eredményei révén – a terápia a hosszú kórlefolyás során változik. Az életmódbeli tanácsok alapvetően fontosak, de önmagukban általában nem elégségesek a megfelelő anyagcsere-egyensúly tartós biztosításához. Valószínűleg ezzel függ össze, hogy az Európai Diabetes Társaság (European Association for the Study of Diabetes, EASD) és az American Diabetes Association (ADA) 2006-ban megjelent közös útmutatója az életmód-terápia mellett egyidejűleg indított metforminkezelést tanácsolja első lépésként. A metformin centrális helyét a kezdő terápiában több tény támasztja alá: a készítményt 50 éve ismerjük, biztonságos, széles körben hozzáférhető, s a 2-es típusú diabetes kezdetére jellemző inzulinrezisztenciát hatékonyan csökkenti. A kérdés ma általában az, hogy milyen terápiás lépés következik akkor, ha a metformin monoterápiával már nem biztosítható megfelelő anyagcsere-egyensúly. E téren több lehetőség kínálkozik: második lépcsőben a kezelés kiegészíthető szulfonilureával, tiazolidindionnal vagy inzulinnal.
   A 2-es típusú diabetesben szenvedő betegek kezdő inzulinterápiája hosszú éveken keresztül az esti órákban (lefekvéskor) alkalmazott NPH-inzulin volt. Az inzulinanalógok megjelenésével azonban rögtön előtérbe került, hogy a megtartott orális kezelés mellett alkalmazott inzulinanalógok milyen további előnyökkel járnak.