Kettes típusú diabetes mellitusban (T2DM) nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szerveket védeni kell a hyperglykaemia kapcsán megemelkedő vércukorszint kedvezőtlen hatásaitól. A tartósan fennálló hyperglykaemiás állapot egyik eleme az inkretin hormonok (GLP-1 és GIP) hiánya. A GLP-1 és GIP peptidhormonok, melyek részt vesznek a glükózhomeosztázis élettani szabályozásában. Ezeket a hormonokat a gasztrointesztinális rendszer termeli étkezést követően, és feladatuk az inzulinszekréció glükózdependens serkentése.

A 2-es típusú diabetes (T2DM) a kardiovaszkuláris kórképek (CVD, cardiovascular disease) kockázati tényezője. A közelmúltban nyilvánosságra került közlemények kétségeket fogalmaztak meg a szigorú glykaemiás kontroll előnyeire vonatkozólag előrehaladott atherosclerosis vagy régóta fennálló T2DM eseteiben. Ezen belül is külön figyelmet érdemel, hogy az intenzív inzulinterápiával elért szigorú glykaemiás kontroll növeli a hypoglykaemia és a testsúlygyarapodás kockázatát, mely részben ellensúlyozhatja a kedvező hatásokat. Az inzulinkezelés kedvezőtlen hatása mérsékelhető oly módon, ha az endogén glükózreszponzív inzulinszekréciót és az inzulinszenzitivitást orális hypoglykaemiás szerekkel (OHA, oral hypoglycemic agent) növeljük, ami lehetővé teszi az inzulin dózisának csökkentését. Ez egyben ígéretes stratégia lehet az atherosclerosis progressziójának prevenciójára is.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) egyik leggyakoribb szövődménye a diabéteszes perifériás neuropathia (DPN), mely a T2DM betegek akár 50%-ánál is jelen lehet. A T2DM-hez társuló DPN kialakulásában a hyperglykaemiát tekintik a legfontosabb patofiziológiai tényezőnek. A kutatások azonban kimutatták, hogy a DPN-t mutató betegek egy része még szigorú vércukorkontroll mellett is rosszabb állapotban van, ami arra utal, hogy a krónikus hyperglykaemián kívül más faktorok is közrehathatnak a T2DM-et kísérő DPN létrejöttéhez és progressziójához.

Epidemiológiai vizsgálatok tanúsága szerint 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) mellett növekszik a máj-, hasnyálmirigy-, colorectalis, húgyúti és női reproduktív rendszeri rákok incidenciája, ugyanakkor az átlagpopulációnál ritkábban fordul elő prosztatarák a cukorbeteg férfiak körében. A T2DM és a rosszindulatú daganatok közötti összefüggés felveti, hogy a háttérben közös kockázati tényezők húzódhatnak meg (pl. elhízás, fizikai inaktivitás, dohányzás). Felmerül, hogy a diabéteszhez társuló metabolikus eltérések (pl. hyperinsulinaemia, inzulinszerű növekedési faktor 1 tengely) közvetlenül befolyásolják a rákkockázatot, illetve hogy a glükózcsökkentő terápia mellékhatásairól van szó.

A cukorbetegség az atherosclerosis, a coronaria-betegség (CHD, coronary heart disease) és a korai halálozás kockázati tényezője. A feltételezések szerint a myocardialis infarktus (MI) fokozott rizikója már akkor fennállhat, amikor a vércukorszint még nem érte el a diabetes mellitus kritériumának tekintett határértéket. A vizsgálatok egy része –de nem mindegyike – a magasabb éhomi vércukorszintekhez (FBG, fasting blood glucose) társulva magasabb CHD-kockázatot észlelt nem diabéteszes populációban. Fontos megjegyezni, hogy a közlemények többsége az FBG egyszeri mérésén alapult, ennélfogva nem vették figyelembe az FBG időbeli változásainak potenciális hatásait, ez pedig befolyásolhatta az FBG és MI-kockázat közötti lehetséges korrelációk elemzését. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy miközben az MI hirtelen bekövetkező esemény, a komplex intramurális léziók kialakulásához évtizedekre van szükség. Ennek fényében alapvető jelentőségük lehet azoknak a kutatásoknak, melyek az FBG hosszú távú lefolyásának függvényében elemzik az MI előfordulásának esélyét.

A 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) idős korban fokozott az osteoporosis és a demencia, illetve a diabéteszes microangiopathia és macroangiopathia kialakulásának esélye. Ezen túlmenően az idős cukorbetegek mortalitása is kétszerese a nem diabéteszes időskorúakénak. A jó életminőség fenntartása és a prognózis javítása érdekében rendkívül fontos a glykaemiás kontroll fenntartása diétával és testmozgással, továbbá szükség esetén gyógyszeres kezeléssel.