Dr. Ménes András cikkei

A pozitronemissziós orvosi képalkotás fizikai és kémiai alapjait – az antirészecskék helyét kijelölő kvantummechanikai elméletet és az izotópos nyomjelzés elveit – a múlt század első felében fektette le Paul Dirac, illetve Hevesy György. Hevesy munkásságára már visszapillantottunk ebben a rovatban, a mostani áttekintés középpontjában a pozitron megismerése és a pozitronsugárzó izotópokat használó tomográfiás technikák kifej­lesztése áll.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.

Részlet Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanus c. költeményéből, 1964, Beney Zsuzsa fordítása.

Hevesy Györgyöt, a 20. század első felében nemzetközi hírnevet szerzett nagy magyar fizikusok és kémikusok egyikét az orvostársadalom az izo­tópos nyomjelzés gondolatának első megfogalmazójaként tartja számon.

A modern elmeorvoslás a 19. század végén formálódott olyanná, amilyen ma is. Ennek egyik meghatározó egyénisége a német Emil Kraepelin volt, aki az elmebetegségek folyamatos figyelemmel követését összekapcsolta az akkor kialakuló orvosi alapelvekkel. Így Kraepelin létrehozott egy sajátos osztályozást, ami még napjainkban is a diagnosztika alapköve. Leíró mód­szerét az elmekórtani problémák legkórosabb megjelenéseire alkalmazta.

A morfint a 19. század elején a napóleoni háborúk, a tudomány és az ipar fellendülése idején fedezte fel a német Sertürner. A morfingyártás hazai módszerének kidolgozása a 20. század első harmadában a nagy gazdasági világválság éveire esett, ám a válság a hazai vegyipar és orvostudomány fejlődését nem törte meg. Ebben az írásban három kutatóról emlékezünk meg. Sertürner és a Kabay házaspár közös célja a fájdalom csillapítása, a világ jobbá tétele volt.

Francis Harry Compton Crick 1916. június 8-án született a közép-angliai Northamptonban, Harry Crick és Anne Elizabeth Wilkins fiaként. Apjára, akinek Francis születésekor cipőgyára volt, nehéz idők következtek az 1929. évi nagy gazdasági világválság után, ezért az egész család a fővárosba, Lon­donba költözött. Az apa a gazdasági krízis ideje alatt a két fiát Mill Hillbe, egy magánintézménybe küldte tanulni.

Három nevet mindenképpen meg kell említeni, ha a fertőző gyermekbénulás leküzdéséről esik szó. Albert Sabin megfejtet­te a fertőzés terjedésének titkait, és kifejlesz­tette a szájon át alkalmazható oltóanyagot. John Enders Nobel-díjas tudós már kémcső­ben tudta szaporítani a poliovírust. Viszont Jonas Salk volt az, aki a történelmi áttörést véghezvitte: elkészítette az első oltást, ami megvédett a járvány terjedése ellen.

Alexander Fleming Skóciában, az Ayrshire megyei Lochfieldben született 1881. augusztus 6-án. Anyja, Grace Morton és apja, Hugh Fleming keményen dolgozó gazdál­kodók voltak. Alexander mindössze hétéves volt, amikor édesapja meghalt. Az általános iskola befejezése után 1895-ben Londonba ment, ahol a testvéreinél kapott szállást. Két éven át a Regent Street-i műszaki iskolában tanult, és itt már kitűnt osztálytársai közül. Egy ideig hivatalnokként dolgozott, majd 1900-ban bevonult a Londoni Skót Lövész Önkéntesekhez, hogy részt vegyen a búr há­borúban.

Paul Ehrlich 1854. március 14-én szüle­tett az akkor még Németországhoz, napjainkban Lengyelországhoz tartozó fel­ső-sziléziai Strehlenben. Szülei mindkét ágon olyan családból származtak, amelynek ko­moly köze volt a tudományhoz. Az ifjú Paul Ehrlichre a legnagyobb hatást unokabátyja, a vegyész Carl Weigert tette, aki újszerű szí­nezési technikákat dolgozott ki mikroszkópos elemzésekhez.