Manish S. Bhandari, Juanita Crook, és Maha Hussain cikkei

Az áttétet adó prosztatarák terápiájának évtizedek óta az androgéndepriváció (AD, androgen deprivation) az egyik pillére. Az AD számos módon kivitelezhető, az örömtelien nagy kezdeti hatásarány ellenére azonban – a választott eljárástól függetlenül – csaknem minden esetben megszűnik a daganat androgéndependenciája, majd végül refrakterré válik a hormonhatásra. Az androgénhatástól való függetlenedés mechanizmusainak és biológiájának jobb megismerése és az ígéretes preklinikai vizsgálati eredmények együttesen lehetővé tették, hogy az életminőséget nem rontó, mégis hatékonyabb kezelés egyik megoldásaként megvizsgáljuk az intermittáló androgéndepriváció (IAD, intermittent androgen deprivation) alkalmazását. A főként nem kontrollos vizsgálatokból származó előzetes klinikai tapasztalatok a módszer alkalmazhatósága mellett szólnak. Két folyamatban lévő, kooperációs III. fázisú vizsgálatban az intermittáló androgéndepriváció túlélésre gyakorolt hatását vizsgálják áttétet adó prosztatarák, illetve a sugárterápiát követően a relapszus jeleként megemelkedő prosztataspecifikus antigénszint esetén. Egyelőre számos kérdés vár megválaszolásra e megközelítéssel kapcsolatban. Mindaddig, ameddig nem rendelkezünk definitív ismeretekkel a kezelés biztonságosságáról és a betegek túlélésére gyakorolt hatásáról, az intermittáló androgéndeprivációt kísérleti eljárásnak kell tekinteni. Az alábbi áttekintő közleményben részletesen tárgyaljuk az IAD elméleti hátterét és azokat a preklinikai tudományos bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a módszer tanulmányozását. Áttekintjük az IAD alkalmazásával kapcsolatban közzétett klinikai tapasztalatokat, bemutatjuk a jelenleg folyamatban lévő III. fázisú klinikai vizsgálatokat, továbbá tárgyaljuk azokat a specifikus szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni, ha az intermittáló androgéndeprivációt nem a klinikai vizsgálatok keretein belül alkalmazzuk.