Paul G. Auwaerter, MD cikkei

A mononucleosis infectiosa jelentős megbetegedéshez vezethet, különösen serdülők és fiatal felnőttek esetében. Bár a lázzal, torokgyulladással és lymphadenopathiával járó kórképet már több mint 70 éve jól leírták, gyakran vetődnek fel kérdések a diagnózist és kezelést illetően. Mivel az Epstein–Barr-vírus (EBV) okozta elsődleges fertőzésnek különféle klinikai megjelenési formái és szövődményei lehetnek, az orvosnak tisztában kell lennie a kórkép járványtanával és kórélettanával. Új adatok láttak napvilágot a heterophil antitest vizsgálat és az EBV-specifikus antitest vizsgálat értékéről, valamint a kezelés kérdéseiről, köztük a kortikoszteroidok és a vírusellenes szerek alkalmazásáról, valamint a sporttevékenység felfüggesztéséről. A legtöbb beteg legalább 4 hét elteltével ismét sportolhat, feltéve hogy a lépe nem tapintható.

Agyakorló orvosoknak ismerniük kell a mononucleosis infectiosát, bármilyen klinikai területen dolgozzanak is. Bár az érintettek többsége a tizenévesek és a fiatal felnőttek közül kerül ki, a betegség bármely életkorban előfordulhat. Bár a jellegzetes triász (láz, torokgyulladás és lymphadenopathia) alapján sokszor könnyen felismerhető és diagnosztizálható az Epstein–Barr-vírus (EBV) okozta betegség, más esetekben a kórkép változatos klinikai megjelenése a legjobb diagnoszta képességeit is próbára teheti.

Jóllehet több mirigylázat már korábban leírtak, a mononucleosis infectiosa első megbízható leírása 1920-ból származik. Később a birkák vörösvérsejtjeit agglutinálni képes emberi heterophil antitestek felfedezése segített külön kórképként egyértelműen azonosítani a mononucleosis infectiosát, de az EBV kóroki szerepét véglegesen csak 1968-ban igazolták.