B. Schönberger cikkei

Főbb tézisek:

• 
  1. Idült veseelégtelenségben szenvedő betegek számára az élő donortól származó vese transzplantációja (LNTX) a hosszú várakozási idő alternatívája. Az 1997-ben életbe lépett első német transzplantációs törvény egyebek mellett az LNTX elvégzését is szabályozza. Az LNTX eredményei kitűnőek. A csekély, de mégis létező műtéti és hosszú távú egészségi kockázatokról a donort tárgyilagosan fel kell világosítani.
  2. Ha a potenciális donor anamnézise szerint nem ellenjavallt az LNTX, és fennáll a vércsoport- és szöveti kompatibilitás, következhet a szervrendszerek laboratóriumi és eszközös vizsgálata, valamint a pszichológiai vizsgálat. Esetenként vesebiopsziára is szükség van. A leleteket egyedileg kell értékelni.
  3. A rendszeres és élethosszig tartó orvosi-pszichológiai utógondozás etikai kötelesség a donorral szemben. A szoliter veséjűvé vált donor számára kockázatot jelentő tényezőket korán fel kell ismerni és esetenként kezelni kell. Az LNTX után is minden donor számára fel kell ajánlani a pszichológiai támogatást.

 Az igényelt és a rendelkezésre álló szervek számának növekvő eltérése miatt Németországban is egyre gyakrabban kerül sor élő donorból származó vese átültetésére (LNTX). A cadaver-vese átültetésével szemben már a terminális veseelégtelenség bekövetkezte előtt is elvégezhető LNTX előnyei (biztosan egészséges szerv, a transzplantáció optimális időpontja, rövid hideg-ischaemiás idő) miatt az ilyen transzplantátum jobban működik és hosszabb ideig életképes az elhunytból származó szerveknél. A transzplantációs törvény életbe lépése óta eltelt 6 évben az LNTX részaránya a veseátültetéseken belül Németországban 6%-ról 19%-ra, azaz több mint háromszorosára nőtt, ezért egyre több ambuláns elővizsgálatra és utógondozásra kerül sor. Erre vonatkozóan több országos és nemzetközi irányelv jelent meg. Az alábbiakban ismertetjük a donorok vizsgálatára és törvényben szabályozott utógondozására vonatkozó ajánlásokat, és bemutatjuk klinikánk gyakorlatát.

A donáció kockázata

Hosszú távú vizsgálatok szerint a vesedonorok morbiditása nem nagyobb, mint az átlagnépességé. Számolni kell azonban a műtéti kockázattal. Súlyos szövődményt – annak definíciójától függően – 1–9,5%-os arányban írtak le. LNTX-szel kapcsolatos halálesetről is beszámoltak, a mortalitás 0,03% körül van.5,6 Emellett jelentős pszichés terhelés is fennáll mind az LNTX előtt, mind azt követően, hosszú időn át. Ezért a vesedonációra hajlandóságot mutató személynek objektív és kimerítő felvilágosítást kell adni a beavatkozás kockázatáról és következményeiről, hogy lehetősége legyen kellő időben visszavonni a felajánlást.