Kafui A. Demasio, MD, MPH és Ray O. Bahado-Singh, MD cikkei

A növekedésben visszamaradt magzatok közül kiket fenyeget leginkább a visszafordíthatatlan perinatalis szövődmények és az elhalás veszélye? Miután a szerzők a cikk első részében kiemelték a magzati retardatio korai felismerésének fontosságát, most elsődlegesen a magzat állapotának követésével és a különböző kezelési stratégiák mellett szóló bizonyítékokkal foglalkoznak.

A növekedésben visszamaradt magzatok esetében nagyobb a hypoxia, az acidosis és az elhalás kockázata, ezért alapvetően fontos a valódi intrauterin veszélyállapot felismerése, mert csak így kerülhetjük el a felesleges aggodalmakat és beavatkozásokat. A cikk első részében azzal kezdtük a magzati retardatio bizonyítékokon alapuló tárgyalását, hogy olyan kórállapotként definiáltuk, amikor az újszülött súlya vagy a magzat becsült súlya az adott terhességi korhoz tartozó 10-es súlypercentilis érték alatt van egy adott népességben. Ezáltal a meghatározás magában foglalja a csoport akár 50%-át is kitevő, kis termetű, de egészséges magzatokat és újszülötteket is. Az első részben kiemeltük a gyakori kóroki tényezőket – amelyek közé általában magzati, placentaris és anyai okok, exogén toxinok, valamint fertőzések tartoznak –, és ismertettük a magzati retardatio ultrahang-diagnosztikáját. Hangsúlyoztuk, hogy kiemelkedően fontos a terhességi kor korai meghatározása. Folytatásként most a magzat megfigyelésével és a kezelési stratégiákkal foglalkozunk.

A magzati retardatiót kísérő gyakoribb perinatalis halálozás és morbiditás miatt kiemelt fontosságú a valódi intrauterin növekedési zavar korai felismerése. A pontos kórisme ugyanakkor elejét veszi a felesleges aggodalmaknak és beavatkozásoknak is.

Minthogy a növekedésben visszamaradt („small-for-gestational-age”) magzatokat fokozottan veszélyeztetik a perinatalis szövődmények és a halálozás, óriási klinikai jelentősége van a magzati növekedési rendellenességek tanulmányozásának.1 A leggyakoribb definíció szerint akkor beszélünk a magzat növekedésének elmaradásáról (retardatio), ha a magzat becsült súlya vagy a születési súly nem éri el az adott népességen belül tapasztalható érték 10. percentilisét. Cikkünkben e meghatározást fogjuk használni, amely magában foglalja az alkatilag kis termetű, de egészséges csecsemőket is, akik a csoport mintegy 50%-át teszik ki. A valódi intrauterin növekedési zavar pontos kórismézése a felesleges aggodalmak és beavatkozások elkerülése érdekében fontos. A közlemény első részében elsősorban a leggyakoribb kóroki tényezőkkel – azaz az intrinsic magzati, placentaris és anyai okokkal, valamint az exogén toxinokkal és fertőzésekkel –, illetve a magzati retardatio diagnózisával foglalkozunk. A második részben a praenatalis monitorizálást és a kezelési stratégiákat ismertetjük.

Magzati tényezők

A kromoszóma-rendellenességek, a monogénesen öröklődő betegségek és a veleszületett strukturális anomáliák – mint intrinsic magzati tényezők – a növekedés elmaradásához vezethetnek. A magzati retardatióval összefüggő leggyakoribb kromoszóma-rendellenességek közé tartozik a 18-as triszómia (87%-os gyakorisággal okoz retardatiót), a 13-as triszómia (50%) és a 21-es triszómia (29%).2 A magzat növekedését a kromoszóma-rendellenességgel nem járó genetikai szindrómák némelyike is befolyásolhatja (1. táblázat). A növekedési zavart okozó, monogénesen öröklődő betegségek tünetei általában a születés után jelentkeznek.