A kognitív funkciók romlása diabetesben
Népességi vizsgálatok adatai szerint akár a vaszkuláris, akár a neurodegeneratív demencia kockázata 20 évnyi diabetes után mintegy kétszeresére emelkedik a nem diabetesek kockázatához képest.
A diabetes gyakorisága az életkorral emelkedik, és a kognitív zavarok kialakulása akár meg is előzheti a diabetes diagnózisát. A társult betegségek, a kardiovaszkuláris zavarok, a magas vérnyomás, a lipideltérések, és a diabeteses betegek által szedett gyógyszerek megnehezítik a kogníció területén jelentkező problémák folyamatos felmérését. A változások alattomosan következnek be. Bár a diabetológus szakorvos néhány évenként látja a beteget, a diabetessel összefüggő mentális leromlás hosszabb idő alatt alakul ki. Az elektronikus kórtörténetnek köszönhetően néhány kattintással könnyű folyamatosan követni a számszerűen mérhető adatokat: a testsúlyt, az A1c-t, a vérnyomást, az LDL-C-t, stb., de a számokkal nem jellemezhető paraméterek, pl. a szenzoros, vagy autonóm neuropathiák mértéke bár nehezen határozható meg, de meglétüket azért fel lehet ismerni. A beteg fogyatékosságát okozó és az egyes terápiás beavatkozásokat gátló kognitív funkciók felismerése viszont rendszerint komoly nehézségekbe ütközik.
A beteggel való beszélgetés során képet kaphatunk a beteg önállóságának mértékéről és szellemi állapotáról – bár sokszor a beteggel együtt érkező hozzátartozó vesz részt elsősorban a beszélgetésben, így nem mindig könnyű megítélni, hogy pl. a korlátozottságról kialakuló képünket mennyire befolyásolja a családi dinamika illetve a beteg valódi állapota. Az utóbbi időben több tanulmány foglalkozik avval, hogy miképpen tudja a klinikus megakadályozni a diabeteses beteg kognitív romlását, illetve hogy tudja visszafordítani a károsodást.
Egy retrospektív analízisben azt mérték fel, hogy az ellenőrzött intenzív életvitel változtatása mennyire befolyásolja az idősebb diabeteses személyek kognitív funkcióit. A számos értékelt paraméter egyike a Rey Auditory Verbal Learning Test eredménye volt. A teszt során a résztvevőknek fel kell sorolni az elhangzott szavakat, majd egy másik feladat végrehajtása után újra fel kell idéznie ezeket a szavakat.. A betegeknek ezeken kívül meg kellett ismételniük egy digitális, szimbólumokat tartalmazó skálát, ahol a számokhoz nem numerikus szimbólumok voltak rendelve. A hallás utáni szóismétléseken leggyakrabban a legalacsonyabb éhgyomri vércukor értékkel rendelkezők teljesítettek a legjobban. A túlsúlyos betegek jobban teljesítettek, mint a rejtett obesitásban szenvedők, a digitális jelek felismerése pedig a kedvezőbb A1c szintekkel volt kapcsolatban. Különösen fontos, hogy a rendszeres gyakorlatokban való részvétel a már előzetesen fennálló kardiovaszkuláris betegségekben szenvedőknél járt a legnagyobb mentális haszonnal, azonban a kapott adatok változatossága miatt nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni, tehát nem mondható ki, hogy a jobb glikémiás kontroll jobb kognitív teljesítménnyel jár.
A képalkotó vizsgálatok alapján elmondható, hogy demeciában az agyi cukor-anyagcsere zavara észlelhető, de nem tisztázott, hogy a központi idegrendszeri cukor-anyagcsere változásai párhuzamosan változnak-e a szisztémás cukorszabályozást kedvezően befolyásoló faktorokkal. A kutatások során számos kísérletet végeztek annak felderítésére, hogy melyik gyógyszerelés jár kedvezőbb kognitív eredménnyel, pl. az intranazális inzulin, a liraglutid, a metformin, vagy a ketogén diéta – ezek a vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak. A legújabban közölt metformin-analízis kedvező eredményekre utalt, viszont a pioglitazonnal végzett vizsgálat sikertelen volt. Jelentősen hozzájárulhat ismereteinkhez az a vizsgálat, melynek során egy adott közösségben élő idős diabeteszes betegeket és a diabetesben nem kortársaikat tanulmányozzák. Kiinduláskor nem demens személyeket részletes kognitív próbákkal tesztelték 2 évenként, összesen 6 évig. A diabeteses betegek fele metformint szedett (egymagában, vagy kombinációban), a betegek másik fele pontosan betartott diétán volt, vagy más vércukor-csökkentő gyógyszerelésben részesült. A hatodik évnél a metformint szedőknél a diabetesben nem szenvedő kontroll személyek szintjén maradt a végrehajtó működés, míg a más gyógyszerrel vagy csupán életmódi/étrendi módosítással kezelteknél szignifikánsan több kognitív eltérést figyeltek meg. Más, az eltérésben résztvevő esetleges kockázati faktort nem láttak (nem volt eltérés a vérnyomásban, még a demenciával összefüggő APOE (apoliporotein E) genotípusban sem.
Sok a bizonytalanság, hogy miképpen védjük meg idősödő diabeteses betegeink kognitív működéseit. Még a diabeteses betegek kognitív funkcióinak mérése is hordoz ellentmondásokat, bár már egyre nagyobb az egyetértés van abban, hogy szűrni, mérni kell. A kérdés fontosságához hozzájárul az is, hogy a kognitív zavar jelentős gazdasági következményekkel jár, tehát a legjobb gyakorlat kialakítása ezért is nagyon fontos.
Források:
