Egy éjszakai teljes alvásmegvonás hatása a liquor béta-amiloid 42 szintjére

Az epidemiológiai vizsgálatok az AD számos potenciális kockázati tényezőjét azonosították, s egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a rossz alvás is ezek közé tartozik. Egyes vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy az éber állapotban a fokozott idegi aktivitás serkenti az Aβ termelődését, míg alváskor a csökkent aktivitás miatt nő az Aβ lebomlása és csökken a termelődése. Tény, hogy mind az emberekben, mind a rágcsálókban alvás alatt jelentősen csökken a liquor Aβ szintje az éber állapothoz viszonyítva. Sőt, a rágcsálókban azt is kimutatták, hogy tartós ébrenlét hatására nemcsak hogy nő az agyban az Aβ szintje, de lerakódása is fokozódik.

A jelen vizsgálatban a szerzők a 24 órás ébrenlét (egy napi teljes alvásmegvonás) hatását tanulmányozták egészséges, középkorú férfiakban a liquor Aβ42 szintjére. Azt feltételezték, hogy az alvásmegvonás következtében megemelkedik a liquor Aβ42 szintje a normális alváshoz képest. Azért választották az elsődleges vizsgált paraméternek az Aβ42-t, mivel ennek van a legnagyobb szerepe az Aβ plakkok kialakulásában. Másodlagos paraméterként vizsgálták a liquor Aβ40, foszforilált tau (P-tau) és teljes tau (T-tau) szintjét is, mivel ezek koncentrációja az AD kialakulásának későbbi szakaszaiban megváltozik, s biomarkereknek tartják őket. Az összfehérje koncentrációt a liquorban kontroll paraméterként mérték.

A vizsgálatban 26 egészséges férfi vett részt, akik nem szedtek gyógyszereket, mentális állapotuk és alvásminőségük normális volt (Mini-Mental State pontszám >28; Pittsburgh Sleep Quality Index ≥5). A személyek felét véletlenszerűen az alvásmegvonásos csoportba, másik felüket pedig a zavartalanul alvók csoportjába sorolták. Az két csoport alapszinti liquor profilja az hasonló volt, kivéve egy kicsi különbséget a T-tau szintjében; azonban a T-tau koncentráció mindkét csoportban a normális tartományban volt. A liquor Aβ42 koncentrációja minden személyben egy előre megállapított határérték (192 pg/ml) felett volt, ami azt jelezte, hogy agyukban nincs amiloid lerakódás.

Minden személy három – nem egymást követő - éjszakát töltött el alvásmegvonással, illetve alvással.

A vizsgálat során végig ellenőrizték a személyek vérnyomását, testhőmérsékletét, pulzusszámát és a katéter bevezetésének helyét. Az alvók csoportjában – akiket éjjel 12 órakor küldtek aludni - délután 3-tól másnap reggel 10-ig folyamatos poliszomnográfiás felvételt készítettek.

A liquortérbe az L3/L4 csigolyák között katétert vezettek be, és délután 5, 8, 9 és 10 órakor, valamint reggel 8, 9 és 10 órakor vettek liquormintát a személyektől; az alvásdeprivációs csoport tagjaitól ezen kívül még éjjel 12-kor, 2-kor, 4-kor és hajnali 6-kor is (az alvók csoportjának alvását nem akarták ezekkel a mintavételekkel megzavarni).

A mintavétel után 30 percen belül centrifugálták a mintákat (2000g, 5 perc), majd -80°C-on tárolták. Az Aβ42, a P-tau és a T-tau szintjét az ún. Innobia assay-vel, az Aβ40 szintjét pedig egy enzimhez kapcsolt immunoszorbens assay-vel határozták meg.

Az alvó csoport tagjai átlagosan 6,4 órát aludtak, s alvásmintázatuk normális volt. Az alvásdeprivációs csoportban sikeres volt az alvásdepriváció.

A liquor alapszinti Aβ42 értéke a három esti mintában nem különbözött a két csoport között (p=0,45). Az alvó csoportban az Aβ42 szintje alvás után, reggel 10-kor volt a legalacsonyabb. Bár az Aβ42 koncentrációjának interindividuális különbségei viszonylag nagyok voltak, az alvó csoportban a három reggeli mintában átlagos szintje 6%-kal alacsonyabb volt, mint a három esti mintában (25,3 pg/ml, p=0,04), azonban az alvásdeprivációs csoportban nem mutatkozott ez a különbség. Sem az alvás, sem az alvásdepriváció nem befolyásolta az Aβ40-t, a T-taut és a P-taut.

Az alvás hossza korrelált az Aβ42 maximális csökkenésével (r=-0,50, p=0,04); az utóbbi átlagos értéke 38,4 pg/ml volt, s ezt az értéket reggel 5 és 10 óra között mérték. A másodlagos paraméterek (Aβ40, T-tau, P-tau) nem mutattak ilyen változást. A liquor összfehérje koncentrációja mindkét csoportban stabil maradt a teljes vizsgált időszakban.

Ez a tanulmány tehát kimutatta, hogy egészséges személyekben alvás alatt csökken a liquor Aβ42 szintje. E csökkenés mértéke pozitívan korrelált az alvás hosszával. Mi több, egy éjszakai teljes alvásdepriváció hatására ez a csökkenés eltűnt. Ezek a változások nem mutatkoztak a liquor Aβ40, T-tau, P-tau és összfehérje koncentrációját tekintve.

Azt az eredményt, hogy az Aβ liquorbeli koncentrációja alvás után a legalacsonyabb, már korábbi állati és humán vizsgálatok is kimutatták. Érdekes módon reggel 10 órakor volt a legalacsonyabb az Aβ42 koncentrációja, s ugyanezt találták egy korábbi vizsgálatban is.

A szerzők azt feltételezik, hogy az alvásdepriváció (azaz a tartós ébrenlét) Aβ42-re gyakorolt hatása a kifejezettebb neuronális aktivitással függ össze, amely fokozza az Aβ42 termelődését az alváshoz képest. Emberekben is kimutatták, hogy az agyi aktiváció összefügg az Aβ termelődésével: az Aβ elsősorban azokban az agyi régiókban rakódik le, amelyek éber állapotban a legaktívabbak. Traumás agysérülés esetén emberekben a magasabb éberségi szint mellett – a kómával összehasonlítva – nagyobb volt az intersticiális folyadék Aβ szintje.

A szerzők szerint érdemes lenne több személyen és hosszabb időn át elvégezni az Aβ42-re vonatkozó vizsgálatot, s különösen érdekes lenne megvizsgálni a krónikus alvásdepriváció hatását az amiloid lerakódására.

Forrás: JAMA