hirdetés

Jelentősen emelkedik a daganatos betegségek gyakorisága

Az utóbbi évtizedben a rákos megbetegedések - ezen belül is leginkább a tüdő-, a kolorektális- és a bőrrákok - gyakorisága világszerte növekedett, pedig e daganatok jelentős része megelőzhető lenne. 

hirdetés

Dr. Christina Fritzmaurice (University of Washington, Seattle) JAMA Oncology-ban júniusban megjelent tanulmányában megállapította, hogy a tüdő-, a kolorektális-, és a bőrrák előfordulási gyakorisága emelkedik, pedig megelőzésüknek számos lehetősége van. Csökkentésük érdekében kulcsfontosságú lenne a dohányzás abbahagyása, a táplálkozás és az életmód megreformálása, és ennek érdekében szélesíteni kell a megelőzést szolgáló, az életmódváltoztatás szükségességére irányuló kampányokat.

A Global Burden of Disease (GBD) 29 különféle daganat gyakoriságát, halálozását, és a daganatos megbetegedések miatt rokkantságban eltöltött életévek számát (DALY) vizsgálta 195 országban, a 2006 és 2016 közötti évtizedben (a 195 országról szóló analízis 161 szerzője között nincs magyar, így hazai adatok a feldolgozásban nem is szerepelnek. Dr. N.T.). Ezalatt az idő alatt a daganatos betegségek száma 28%-kal nőtt, leginkább a kevéssé fejlett országokban. 2016-ban 17,2 millió új daganatos betegek regisztráltak, és 8,9 millió beteg bele is halt a daganatba. A gyakoriság legkevésbé a magas szociodemográfiai indexű SDI) populációkban nőtt. (A szociodemográfiai index tartalmazza többek között a jövedelmet, a képzettségi szintet, a teljes fertilitási arányt (TFR). Legalacsonyabb az SDI a legalacsonyabb jövedelemnél, a legalacsonyabb iskolázottságnál, és a legtöbb terhesség esetén.) A daganatok 2016-ban 213,2 millió DALY-t okoztak, hisz mindegyik daganat jónéhány évet elvett a betegek életéből. Egy daganatos betegség megjelenésének esélye egy ember élete során (0-79 év) nemek szerint változó: míg férfiak esetén minden 3., nőknél minden 5. személy fog várhatóan megbetegedni rákban, de az arányok a szociodemográfiai index szerint szintén eltérőek. Pl. az alsó egynegyedbe tartozó SDI esetén a rákos megbetegedés valószínűleg minden 8. férfit és nőt fog érinteni, míg a a legmagasabb SDI esetén minden 2. férfit és minden 3. nőt. körében élőknél elérheti a 2-ből 1 arányt is a férfiaknál, és 3-ból 1 arányt a nőknél.  Alacsony SDI az alacsony jövedelmű, alacsony képzettségű, magas fertilitású országokban, magas az SDI a magas jövedelmű, képzettebb, kevesebb fertilitással járó országokban.

2006 és 2016 között az életkorral standardizált évenkénti daganatos előfordulás a vizsgált 195 ország közül 130 országban emelkedett. Másrészt a 195 ország közül 143 országban csökkent az életkorral standardizált évenkénti rákos halálozások száma – kivéve Afrikát és a Közel-Keletet, ahol nem történt csökkenés. 2016-ban férfiaknál a legtöbb daganat (az összes 40%-a) prosztatarák (1,4 millió eset) és az u.n. TBL- rák (trachea, bronchus és tüdő) volt. Férfiaknál világszerte a tüdőrák okozta a legtöbb halált, a világszerte összes rákhalálozás 20%-át tette ki. Nőknél az emlőrák-(1,7 millió eset, 535 000 halál, 14,9 millió DALY), a kolorektális rák, és a nem melanomás bőrrák volt a leggyakoribb (az összes 40%-a).

A közepes SDI-s országokban volt megfigyelhető a rákgyakoriság legerőteljesebb emelkedése (38%). Itt és a magas SDI-s országokban a gyakoriság emelkedése nagyrészt az átlagéletkor növekedése miatt következett be. Ugyanakkor óriási volt az eltérés az alacsony és a magas SDI-s országok között a daganatok gyakoriságában, mortalitásában, az általuk okozott DALY-ben: pl. az alacsony SDI mellett a nők méhnyakrákjának gyakorisága négyszerese volt a magas SDI mellett észlelhetőnek. Jelentős eltérések voltak a gyomorrák és májrák tekintetében is, bár a méhnyakrák és a gyomorrák gyakorisága minden SDI mellett csökkent. Ezzel ellentétben, 2016-ban a magas SDI mellett nőtt a daganatos incidencia és a mortalitás is: pl. a magas SDI mellett az emlőrák gyakorisága egy élet alatt kb. 10-ből 1, míg az alacsony SDI-s országokban ez csak 50-ből 1.

A kutatók szerint „még a legjobb forgatókönyv szerint is csak a daganatos betegségek egy töredéke előzhető meg a jelenlegi állapotok között, tehát univerzális egészségügyi változásokra van szükség”. A fejlett diagnosztikai eszközök az alacsony SDI-s országokban nem hozzáférhetőek, pedig ez a – világszerte egyenlő - egészséges élet megteremtéséhez elengedhetetlen lenne. 

 

Forrás:

1. Medscape Medical News > Oncology News

2. JAMA Oncology

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.