Szívelégtelenség körkép 5. rész

Hogyan látja a szívelégtelenségben szenvedő betegek ellátásának jelenlegi hazai helyzetét?

Valamennyi fejlett országban, így hazánkban is súlyos problémát jelent és jelentős finanszírozási forrást igényel a szívelégtelenségben szenvedő beteget ellátása az alapellátástól a szívsebészetig. Bátran mondhatom, hogy a terápiás lehetőségek minden szegmensében, mind a konvencionális , gyógyszeres, mind az invaziv diagnosztikus és terápiás lehetőségek (az elektrofiziológia, a szívkatéteres laborok, a pacemakerek a szívsebészet és transzplantáció) terén elértük a fejlett, nyugat-európai országokat , ezek alkalmazásában azonban még ugyancsak vannak elmaradásaink. 

Ezt most finanszírozóként vagy invazív kardiológusként mondja?

Mindkét minőségemben. Finanszírozóként a betegéletutakat követve azt látom, hogy sok beteg évek óta korszerűtlen terápián van. Olyan gyógyszereket kap, amelyek alapján feltételezhetjük a diagnosztizált kórképet, amelyeket csak szívelégtelenségben lehet adni, de mintegy „beragadt”a 80-as évek terápiás lehetőségein, és nem látunk a klinikai állapotát ellenőrző vizsgálatokat, sem szívultrahangot, sem terheléses vizsgálatot, olyan kontrollpontokat, amik alapján eldönthető lenne, hogy a terápia revízióra szorulhatna, még sok esetben akkor sem, ha esetleg már változtattak a terápián. Épp ezért, mert a betegek nincsenek mindig jó kézben, sok esetben nem ismerik fel tüneteik súlyosságát, és ezért nem kerül el szakorvosi kompetenciával rendelkező ellátóhelyre, és nagy részük nem részesül időben a számára már szükséges invazív terápiában sem. Bár az invazív kardiológusok rendkívül leterheltek, mégsem használjuk ki megfelelően e terápia nyújtotta lehetőségeket, hisz munkájuk egy részét a beteggondozás és követés teszi ki.

Mintha kallódnának a betegek a rendszerben, esetleges, hogy ki gondozza őket, vagy gondozza-e egyáltalán.  Ön szerint megoldás lenne a kardiológusok által kezdeményezett szívelégtelenség ambulanciák felállítása?

 Magyarországon ma abszolút létjogosultsága van, sőt kellene is egy olyan rendszer, amely biztosítaná a betegek rendszeres kontrollját, optimalizálná a terápiáját, ismerné klinikai állapotukat és a megfelelő időben küldené invazív ellátásra. Szerintem ez a kardiológiai szakrendelésekből differenciálódhatna, dedikáltan a szívelégtelenségben szenvedők ellátására, nevezzük ezt akár szívelégtelenség központnak vagy ambulanciának.  Ahová a betegek szükség szerint bármikor visszajárhatnak, a terápiájuk beállításakor sűrűbben, akár hetente többször is, később pedig rendszeres időközönként kontrollra, vagy panasz esetén azonnal. Egy ilyen hálózat megszüntetné a jelenlegi lyukat a rendszerben és nagy terhet venne le mind a háziorvosok, mind az intenzív kardiológusok válláról. Nagyon elkötelezett vagyok ez irányban, de természetesen finanszírozóként látnom kell, milyen későbbi megtakarítás érhető el általa, úgy tudom Rózsa Péterék Nyolczas Noémiék segítségével már dolgoznak is a modellezésén. Azt is tudom, hogy kezdetben ebbe be kell fektetni, de egy optimalizált, protokoll alapú betegmenedzsmenttel előbb-utóbb nem csak forrásokat takaríthatunk meg, hanem társadalmi szinten is jelentős életnyereséget realizálhatunk.

De a panasz viszonylag relativ, van, aki panaszkodik, van, aki kevéssé, és mint említette a tüneteket sem mindenki értelmezi megfelelően. Képzett szakszemélyzet képes lenne a beteg állapotának  rendszeres ellenőrzésére, és a  szakorvosokat is mentesíthetné.

Igen, ez ismét költségkímélő elem, csakúgy, mint az e-recept, amelynek révén a szakorvos az optimálisra beállított terápiát egy évre előre rendelhetné, ennek havi kiváltását és szedését valamint  a beteg fizikális állapotát is ellenőrizhetné a képzett asszisztensi hálózat. De hagy hangsúlyozzam ismét az orvosok szerepét, nem csak a háziorvosokét, hanem a szakorvosokét is, a tüdőgyógyászokét, belgyógyászokét, gasztroenterológusokét, akiknél a beteg más panaszával megfordul, nekik is figyelniük kell arra, hogy gyanú esetén a beteget kardiológus szakorvoshoz utalják. Persze jó lenne, ha az egyszerű beutalót angolszász mintára egy, a beteg állapotát leíró ún. check list-et tartalmazó lap váltaná fel, melynek alapján a kardiológus eldönthetné, milyen súlyos a beteg állapota, közeli időpontra kell-e berendelnie, vagy elég, ha telefonon konzultál a háziorvossal. Azt is fontosnak tartom, hogy ne csak tüneti, hanem, ha lehet, oki kezelést adjunk, hisz a szívelégtelenség etiológiája rendszerint felderíthető. És azt is, hogy a megelőzésre is gondot fordítsunk, azon betegségek (magasvérnyomás, diabétesz) megfelelő kezelésére, amik szívelégtelenséghez vezethetnek.

Azt sem tudjuk valójában, hány ilyen betegünk van. Segítené-e a munkát egy szívelégtelenség regiszter?

Elkötelezett regiszter párti vagyok. De hogy az advocatus diaboli is megszólaljon belőlem, nagyon fontos kérdés, hogy milyen regisztert állítsuk fel. A finanszírozó, az OEP terápiás regiszterben érdekelt, a szakma betegségregisztert szeretne, a népegészségüggyel foglalkozók pedig betegregisztert, amelyből megtudhatják egy beteg összes problémáját. Persze ezek nem zárják ki egymást, csak a regiszterek felállításakor nagyon jól kell definiálni az inputot, hogy megtaláljuk a szükséges és elégséges információ egyensúlyát.

Kinek lenne a feladata a regiszter állítása?

Az egészségbiztosító adatvédelmi okokból eddig nem kezelhetett klinikai állapotra vonatkozó adatokat, de ez a korlátozás január 1-jével megszűnt, tehát nem elképzelhetetlen, hogy egy szívelégtelenség regisztert az OEP is kezeljen és működtessen. A tételes finanszírozásba vett gyógyszerek esetén most is ki kell tölteni egy, a betegről és betegségéről minden releváns adatot tartalmazó adatlapot és ez a munka csak 5 percet vesz igénybe. A rendszer gyermekbetegségeit kijavítottuk, tehát elvileg nincs akadálya, hogy lépéseket tegyünk más kórképekben, például szívelégtelenségben szenvedők adatainak összegyűjtésére.