Tüdőtágulás

A tüdőben a gázcsere – a beszívott le­vegő oxigénjének átlépése a vérbe és az elhasznált vér szén-dioxidjának kilépése a vérből a légutakba – a léghólyagocskák (alveolusok) falán keresztül megy végbe. A léghólyagocskákat úgy képzelhetjük el, mint szőlőszemeket a sokszorosan elágazódó hörgők végső ágai alkotta szőlőfürtökön, de csupán vékony, hajszálerekkel átszőtt hártyák választják el őket egymástól. Ha a hörgőcs­kéket idült gyulladás szűkíti be, a légutak végágaiban levegőcsapdák képződnek, és a megrekedő levegő nyomása felszakítja a léghólyagocskák válaszfalait. A sok kis lég­tér nagyobb légterekké olvad össze, egyre csökken a légzőfelület, elégtelenné válik a gázcsere.

Ebből az elnagyolt kórrajzból is kitűnik, hogy a tüdőtágulás elválaszthatatlan az idült légúti gyulladástól (hörghuruttól). Ép­pen ezért a két kóros folyamatot az orvosok egyazon betegség, a krónikus obstruktív tü­dőbetegség – rövidítve: COPD – két külön­böző megnyilvánulásának tekintik. A beteg panaszait és tüneteit egyes esetekben inkább a tüdőtágulás, másokban inkább a hörghurut határozza meg.

Mi okozhat tüdőtágulást?

A tüdőtágulás leggyakoribb oka az aktív vagy passzív dohányzás éveken, évtizedeken át. A dohányfüstben lévő égéstermékek (tehát nem a nikotin) idült gyulladást tartanak fenn az alsó légutakban, ezzel elindítják, gyorsítják a COPD összetett kórfolyamatát. A pipafüst, a szivarfüst, a marihuánás cigaretta füstje is okozhat tüdőtágulást. A városi szmog, a poros levegő, a kipufogógázok, a lakó­környezetet vagy a munkahelyi környezetet szennyező füstök, gázok, vegyi gőzök szintén hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához, súlyosbodásához.

Nem mindenki egyformán érzékeny ezekre a külső hatásokra. Kb. ötből egy dohá­nyosnál állapítanak meg tüdőtágulást, illetve idült hörghurutot, rendszerint 40 éves kor fe­lett, és vannak olyan tüdőtágulásos betegek, akik soha életükben nem cigarettáztak – ők sok esetben örökletesen hajlamosak a be­tegségre, pl. az alfa-1-antitripszin nevű sza­bályozó fehérje hiánya miatt. Mindemellett 100 tüdőtágulásos és/vagy idült hörghurutos beteg közül kb. 90 dohányzik vagy sokáig do­hányzott. A dohányzás és a dohányfüst kerü­lésével a tüdőtágulás eseteinek nagy része megelőzhető lenne!

A COPD korai szakaszában általában az idült hörghurut áll előtérben: a beteg kezdetben reggelente, majd napközben is sokat köhög, a köhögés bő köpetürítéssel jár; a légzés ér­dessé válhat. Asztmára emlékeztető fulladá­sos rohamokkal is indulhat a betegség. Maga a tüdőtágulás egyre fokozódó légszomjjal jár, kezdetben csak fizikai megterheléskor, később nyugalomban is. Elsődlegesen a ki­légzés válik nehezebbé, s a tüdőben mara­dó elhasznált levegő miatt kevesebb friss, oxigéndús levegőt tud beszívni a beteg.

A heteken át fennálló, köpetürítéssel járó köhögés vagy a kisebb megterhelésre fellépő légszomj fontos figyelmeztető jel: orvoshoz kell menni, mert ezek a tünetek élethosszig tartó betegséget jelezhetnek, amelynek előrehaladása korai beavatkozással jelentősen késleltethető. A tünetek felméré­séhez nélkülözhetetlen légzésfunkció-mérés (spirometria) egyszerű, nem megterhelő vizs­gálat: a beteg belefúj a spirométerbe, amely méri a kilégzett levegő mennyiségét és a ki­légzés erősségét. A mért adatok a tünetek­nél pontosabban jelzik a COPD fennállását és súlyosságát.

A további vizsgálatok közül a vérgázelemzés azt mutatja meg, hogy a tüdőbe­tegség milyen mértékben rontja a szövetek oxigénellátását. A mellkasröntgen és/vagy mellkasi CT (komputertomográfia) alkalmas a tüdőtágulás anatómiai jeleinek kimutatá­sára és más, hasonló tüneteket okozó beteg­ségek kizárására. A köhögéskor ürített köpet vizsgálata is az egyéb lehetséges okok kizá­rására szolgál.

Kórlefolyás és életmód

A légzőfelület csökkenésének folyamatát semmilyen gyógymóddal, életmóddal nem lehet visszafordítani, csak nagymértékben lassítani. Beavatkozás nélkül a betegség a természetes öregedést megelőzve vezet a munkaképesség csökkenéséhez, majd el­vesztéséhez, és nehezíti meg az önellátást, a mindennapi életet. A családnak is szem­be kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy a beteg egy idő után nem fogja tudni el­látni önmagát. Késői stádiumában a COPD gyakori fellángolásokkal (exacerbációkkal) járhat, és hozzájárulhat más súlyos betegsé­gek (pl. szívbetegségek, légmell, fertőzések) kialakulásához.

A betegeknek legkésőbb a tünetek megjelenésekor vagy a diagnózis felállí­tásakor le kell(ene) mondaniuk a dohány­zásról, ehhez többféle orvosi segítséget is kaphat(ná)nak (lásd a keretes betétet). Fon­tos a minél tisztább levegőjű környezet; az ésszerű, légszomjat nem okozó testmozgás; a rendszeres orvosi ellenőrzés. Az elhízástól és a fizikai leromlástól egyaránt óvakodni kell. A COPD-s betegekre az influenza és a tüdőgyulladás különösen veszélyes, mind­kettő ellen rendszeres védőoltásokkal kell védekezniük.

Érdemes már idejekorán orvos, gyógytor­nász vagy légzésterapeuta segítségét kérni olyan légzőgyakorlatok, légzési technikák és testhelyzetek elsajátításához, amelyekkel a légzőizmok erősíthetők, a gázcsere javítha­tó. Ennek a betegség súlyosbodásával egyre nagyobb jelentősége lesz.

Gyógyszeres segítség, eszközös beavatkozások

A COPD egyik eleme, az idült hörghurut el­len vannak hatásos hörgtágító gyógyszerek. A kezelőorvos rövid és hosszú hatástartamú szerek közül választhat, a betegség súlyossá­gának függvényében. Különösen népszerűek a befújással adagolt inhalációs készítmények. A légúti gyulladást kiválóan csökkentik a szin­tén belélegezhető, a tüdőben helyileg ható szteroidok. A COPD-s betegeknek viszonylag gyakran kell antibiotikumot szedniük, hogy a tüdejüket érő baktériumfertőzéseket mie­lőbb el lehessen fojtani.

A tüdőtágulás előrehaladott szakaszá­ban, amikor a vérgázelemzés alacsony oxi­génszinteket mutat, oxigén adagolásával lehet mérsékelni a légszomjat, javítani a fizi­kai terhelhetőséget. Ma már könnyen meg­oldható az otthoni oxigénkezelés is az orrba vezetett vékony műanyag csöveken keresztül, sőt könnyű, táskában hordható oxigénfejlesz­tő készülékkel felszerelve a beteg el is mehet otthonról, sétálhat, utazhat az állandó oxigén­terápia mellett.

Egyes súlyos esetekben megkísérel­hető a tüdőtérfogat-csökkentő műtét, melynek során kis darabokat metszenek ki a tüdő legsúlyosabban károsodott részei­ből, javítva ezzel az ép részek működését. A műtét nem veszélytelen, és nem min­den beteg állapotán javít. A nem túl idős és más súlyos betegségben nem szenvedő betegek számára teljes gyógyulást hozhat a tüdőtranszplantáció