A tüdőrák: diagnózis és ellátás

A tüdőrák vezető helyen szerepel a daganatos halálokok gyakorisági listáján az USA-ban, átlagos ötéves túlélési aránya 15%, fő kockázati tényezője a dohányzás. Kissejtes és nem kissejtes tüdő-carcinomákat különböztetnek meg. A diagnosztika szövettani vizsgálatból, a stádiumbesoroláshoz szükséges vizsgálatokból, valamint a beteg funkcionális állapotának felméréséből áll. A szövettani diagnózishoz köpetcitológia, thoracocentesis, az elérhető nyirokcsomók biopsziája, bronchoszkópia, transthoracalis tűbiopszia, videóval támogatott torakoszkópia vagy thoracotomia vehető igénybe. Az I–III.A stádiumú nem kissejtes carcinoma ellátásában a sebészi eltávolítást részesítik előnyben. Az előrehaladott nem kissejtes carcinoma kezelése radio-, kemo- és palliatív terápiát is magába foglalhat. A kemoterápia (esetleg sugárkezeléssel kombinálva) a kissejtes carcinoma kezelésének fő iránya. Egyetlen nagyobb szervezet sem javasolja a tüdőrák korai felismerését elősegítő szűrővizsgálatok bevezetését, jóllehet sok kutató és klinikus nagy érdeklődést mutat ez iránt. Az alapellátásban a dohányzásról való leszoktatás a prevenció fő eszköze.

A tüdőrák a rosszindulatú daganattal összefüggő halálokok között vezető szerepet tölt be az Egyesült Államokban, ahol 2006-ban 158 000 ember halálát okozta, vagyis többen haltak meg benne, mint colorectalis, emlő- vagy prosztatatumorban. Bár az USA férfi népességében a tüdőrák halálozási aránya csökkenésnek indult, a nők körében újabban a tüdőrák okozta halálozás meghaladta az emlőrákkal összefüggő halálozást.Mivel a felnőttek egynegyede dohányzik, kedvező változás a közeljövőben nem várható. A tüdőrák kezelésének fejlődése ellenére a kórkép ötéves túlélése csak 15%.Az adenocarcinoma megelőzte a laphámsejtes carcinomát a tüdő-carcinoma leggyakoribb szövettani típusainak rangsorában, és a korai áttét gyakoribbá vált.