hirdetés

A túlzásba vitt testgyakorlat árthat?

Az alábbi ellentmondó adatok jól illusztrálják, hogy a nem kellően alátámasztott vizsgálatok eredményei milyen káros következtetéseket eredményezhetnek, a testmozgás terén is. 

hirdetés

A Hear című folyóirat 2014 májusában új megfigyelések adatait közölte, de figyelmeztetésül szerkesztői megjegyzéseket is fűzött hozzájuk.

Az első közlemény szerzője Dr. Nicola Drca, a stockholmi Karolinska Egyetem kutatója. Munkatársaival együtt megállapították, hogy azoknál a 30 éves férfiaknál, akik hetente 5-nél több órát töltenek testedzéssel, későbbi életkorukban jelentősen magasabb arányban jelenik meg pitvarfibrilláció, mint a jóval kevesebbet gyakorlatozó férfiakhoz képest. Ugyanakkor kimutatták azt is, hogy azoknál az idősebb férfiaknál, akik legalább napi egy órát sétálnak vagy kerékpároznak, jelentősen alacsonyabb arányban fordul elő pitvarfibrilláció, mint egyáltalán nem mozgó kortársaikban.

A 45 év 79 év közötti 44 410 svéd férfi megfigyelésének 12. évében 4 568 volt a pitvarfibrillációban szenvedők száma. Azoknál a férfiaknál, akik a kérdőíves kitöltés szerint 30 éves korukban hetente több mint 5 órát fizikális aktivitással töltöttek 19%-al emelkedett a pitvarfibrilláció kockázata, azokkal szemben, akik 30 éves korukban csak hetente kevesebb, mint egy órát sportoltak (RR: 1,19, 95% CI 1,05-1,36). A kockázat-növekedés egyaránt fennmaradt a testedzés folytatása, illetve abbahagyása esetén is. A 30 éves korukban heti 5 óránál többet sportolóknál 49%-kal jobban nőtt a pitvarfibrilláció kockázata, amennyiben 30 éves koruk után abbahagyták a testmozgást, azokhoz képest, akik 30 éves korukban az eleve kevesebb testmozgást hagyták abba (RR: 1,49, 95% CI 1,14-1,95). Az átlagosan 60 éves korban végzett rendszeres séta vagy kerékpározás relatíve 13%-kal csökkentette a pirvarfibrillációt az inaktiv életmódot folytatók kockázatához képest (RR:0,87, 95%CI 0,77-0,97). „Ülő foglalkozású egyének esetén a fizikai aktivitás még nagyobb egészségügyi probléma, mint maga a túlzásba vitt fizikai aktivitás, ugyanakkor a túlzott, magas intenzitású fizikai megterhelés negatív egészségügyi következményekkel is járhat, amiről az illető egyéneket fel kell világosítani”.

A második vizsgálat a heidelbergi Rákkutató Központból, Dr. Ute Mons-tól és munkatársaitól származik, akik 1038 stabil koronária-beteget kérdezték ki a fizikai aktivitásukról és kockázati tényezőikről, és úgy találták, hogy mind az inaktivitás, a napi rendszerességgel végzett megerőltető edzés növeli a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát, a heti kétszer-négyszer edzéseket végzők kockázatához képest. A kockázat növekedés a legaktívabb betegeknél volt a legmagasabb (HR: 2,36, 95%CI 1,05-5,34).

A megfigyelések kritikájaként Dr. Eduard Guasch és Dr. Lluis Mont, a barcelonai Egyetem kutatói szerkesztőségi közleményükben megjegyzik, hogy mind a két közlemény a betegek saját bevallásán alapul, és hogy igen érdekes Mons és mtsai eddigieknek ellentmondó megfigyelése: az aktivan sportoló ischémiás szívbetegségben szenvedők megemelkedett kardiovaszkuláris mortalitása. Bár nem kizárt, és egy már fennálló kardiovaszkuláris megbetegedés esetén a fizikai aktivitás egy proinflammatorikus milliő kialakulását segítheti elő. „Továbbra sem ismert, hogy egyes egyéneknél miért káros a rendszeresen végzett testgyakorlat, míg másoknál semmilyen következmény nem észlelhető, valószínűleg a gyakorlatok erőssége és típusa határozza meg az eredményt”. Egyben felhívják a fegyelmet arra is, hogy a pontos tudományos információk és a szükségtelen riadalom-keltés között nagyon keskeny a választóvonal, a félreértések pedig káros inaktivitáshoz és ezért a szívkárosodások kockázatának növekedéséhez vezethetnek. Ugyanaz tehát a feladat, mint bármelyik gyógyszeres kezelésnél: meg kell találni a rendszeres testgyakorlatok maximális előnyeit és meg kell gátolni a nem kívánatos mellékhatások megjelenését.    

 

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

1.Medscape Oncology 

2. Heart

3. Heart

4. Heart

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.