hirdetés

A túl sok sport is árt a kamaszoknak

A tinédzserek régóta hallják, hogy legyenek aktívak és sportoljanak, hogy megőrizhessék jó egészségi állapotukat. Egy új kutatás szerint azonban a túlzásba vitt sportolás éppen olyan negatív hatással van a kamaszok általános állapotára, mint a mozgásszegény életmód.

hirdetés

Az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma azt javasolja, hogy a 6 és 17 év közötti gyermekek és kamaszok naponta legalább 60 perces fizikai aktivitást iktassanak be napirendjükbe, így a heti testmozgás időtartama érje el a 7 órát. Svájci és kanadai kutatók azonban most azt hozták nyilvánosságra az Archives of Disease in Childhood című lapban, hogy hetente 14 órányi fizikai aktivitás optimális a tizenévesek megfelelő egészségi állapotának fenntartásához. Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy 14 órát meghaladó fizikai aktivitás már ártalmas a fiatalok egészségére.

A fenti megállapításokat 1245, 16 és 20 év közötti svájci fiatal adatainak elemzése alapján tették. Minden résztvevőtől begyűjtötték a demográfiai adatokat, a testmagasságra és testsúlyra vonatkozó információkat, illetve rákérdeztek a szocioökonómiai státuszra, a sportolási szokásokra, az elszenvedett sportsérülésekre, valamint az általános egészségi állapotra. Ez utóbbit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erre szolgáló indexe alapján mérték fel, melynek értéke 0 és 25 között lehet. Amennyiben a pontszám 13 alatti, rossz egészségi állapotot véleményeznek. Az összes résztvevő 50,4 százalékát alkották a fiúk, az átlagéletkor 17,95 évnek adódott. A fiúk között csaknem 9 százalék volt a túlsúlyosság vagy elhízás aránya. Az általános állapotot jelző pontszám átlagosan 17 volt. A kutatók a heti fizikai aktivitás mennyisége alapján sorolták be a résztvevőket: alacsony (0−3,5 óra/hét), átlagos (3,6−10,5 óra/hét), magas (10,6−17,5 óra/hét) és nagyon magas (több mint 17 óra/hét).

Csekély fizikai aktivitást végez a résztvevők 35 százaléka, az átlagos fizikai aktivitás aránya 41,5 százalék, míg 18,5 százalék sokat, 5 százalék pedig nagyon sokat sportol.

A kutatók azt találták, hogy a keveset, illetve a nagyon sokat sportoló csoportban több mint kétszer akkora volt annak esélye, hogy az általános egészségi állapotot jelző pontszám nem éri el a 13-at, mint az átlagos fizikai aktivitással jellemezhető csoportban. A sportaktivitás és az általános jólét közötti összefüggés fordított U alakú görbével írható le. Azt is megfigyelték, hogy a legjobb általános jólétet jelző pontszámokat azoknál a résztvevőknél kapták, akiknél a fizikai aktivitás időtartama heti 14 óra körül volt, 14 óra felett azonban az általános egészségi állapotot jelző pontszámok ismét csökkentek.

„A fizikai aktivitás pozitív hatást gyakorol a mentális jólétre, csökkenti a depressziós tüneteket, a szorongást és a stresszbetegségeket, növeli az önbecsülést és a kognitív funkciókat gyermek- és serdülőkorban. Azt találtuk, hogy a sporttevékenység megszűnik protektív faktor lenni és a nem megfelelő egészségi állapot független kockázati tényezőjévé válik, ha a sportaktivitás időtartama több mint kétszeresével meghaladja az ajánlásokban szereplő heti 7 órát” – kommentálják megfigyeléseiket a tanulmány szerzői.

A kutatók megjegyzik, hogy vizsgálatuk annak fontosságára világít rá, hogy az orvos kísérje figyelemmel az általa gondozott gyermekek és serdülők fizikai aktivitását és kérdezzen rá egészségi állapotukra. „Függetlenül az aktivitás mértékétől, serdülőkorban támogató attitűd szükséges a sporttevékenységekkel kapcsolatban, és szorosabban nyomon kell követni a sportoló gyermekek és serdülők általános egészségi állapotát és jólétét. Eredményeink hasznos adatokkal szolgálhatnak a serdülőkori sporttevékenységgel kapcsolatos irányelvek kidolgozásához” – teszik hozzá.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.