Mennyit is sportoljunk, ha sokáig szeretnénk élni?

A nagy sportesemények nézői csodálják a sportolók erejét, gyorsaságát, ügyességét, és azt érzékelik, hogy ezekben a tulajdonságokban náluk sokkalta jobbak, de később elgondolkodhatnak azon, hogy ezzel a mindennapi életben is ellenállóbbak-e, egészségesebbek-e mindannyiuknál. Mennyi ideig élnek a legfittebb élsportolók? Ausztrál kutatók ezt vizsgálták az olimpiai játékokon érmet szerző sportemberek élettartamát tanulmányozva 1896-tól 2010-ig.

Philip M. Clarke professzor és munkatársai az említett időszakban rendezett 27 nyári és 21 téli olimpián érmet szerző sportolók életét követték. Nem tettek különbséget az arany-, az ezüst- és a bronzéremmel hazatérők között. Végül a legtöbb olimpiai érmet szerző kilenc ország(csoport) olimpikonjait értékelték, mert ők a modern kori játékok történetében 850 éremnél többet nyertek.

Ezek az országok: USA, északi országok csoportja (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország), Oroszország (Orosz Birodalom, Szovjetunió, Oroszország), Németország (Német Birodalom, különböző politikai felosztásban a megadott időhatárok között), Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland).

Az említett országok 15 174 olimpikonja nyert 1896 és 2010 között érmet. Ezek halálozását, élettartamát minden ország azonos nemű és korú lakosainak átlagával hasonlították össze. Az olimpiai érmek birtokosai átlagosan 2,8 esztendővel éltek tovább, mint az átlagnépesség. A dolgozatban a szerzők hosszan foglalkoznak a jelenség föltételezett magyarázataival.

Az első ok a genetikai adottság. Az kerül a sportpályákon az élvonalba, aki örökletesen alkalmas a nagyobb terhelésre, a sokesztendős tréningre, akinek eleve megvannak azok az adottságai, amelyekre alapvetően szükség van. A szívós, megállíthatatlan tréning, a gyakorlás a folytatás. Ehhez hozzátartozik a megingathatatlanul egészséges életvitel. Az élsportolók életszínvonalát a klubok vagy más támogatók a csúcson tartják, és a sikerélményről sem feledkezhetünk meg.

A kutatók is hangsúlyozzák, hogy ez azokra az éremtulajdonosokra igaz, akik nemcsak sportkarrierjük idején egészségesebbek honfitársaik átlagánál, hanem a későbbi időszakban is. Idézik azt a finn vizsgálatot, mely igazolta, hogy azok az élsportolók, akik nyugalomba vonultak, nem hagyták abba a mozgást, nem dohányoztak, ritkább volt közöttük a depresszió és az agresszivitás, bár koruk előrehaladtával az átlagosnál is többen bajlódtak mozgásszervi betegségekkel.

Az ausztrál munkacsoport dolgozatát a British Medical Journal közölte. Ugyanott jelent meg holland kutatók tanulmánya, akik olyan sportemberek mortalitási adatait elemezték, akik 1896 és 1936 között versenyeztek legalább egy olimpián. Itt 9889 élsportoló mortalitását dolgozták fel Zwiers és munkatársai. Összehasonlították a nagy szív-ér rendszeri aktivitást igénylő sportokat (kerékpározás, evezés), a mérsékeltebb megterhelést jelentő sportágakat (torna), illetve a kisfokú izommunkát igénylő testmozgást (golf, kriket).

„Sokan azt hiszik, hogy minél nagyobb a test megterhelése, annál hatásosabb a sport – mondotta Frouke Engelaer, a vizsgálat egyik vezetője. – Sok vezető sportember sorsának alakulását vizsgálva igazoltuk, hogy ez nincs így. Nem kell szenvedélyesen evezni. A túlélés szempontjából a golf ugyanolyan jó.”

A fontos és szinte mindenkit érdeklő tanulmányokhoz a folyóirat szerkesztőségi közleményt kért az ausztrál Adrian E. Bauman és az amerikai Steven N. Blair professzoroktól. Már a cím is elárulja a lényeget: Mindenki élvezheti az elit sportolók „túlélési előnyét”. Hangsúlyozzák, hogy gondos vizsgálatok bizonyítják: aki minden héten legalább 150 percet tölt mérsékelt vagy erős megterhelést jelentő mozgással, az inaktív emberekhez képest ugyannyi életesélyt nyer, mint az aranyéremre edzők.