A világ leghosszabb sífutó versenye szívritmus-zavarra hajlamosít
A svéd Vasaloppet 90 km-es startvonalán a sífutók 1922 óta rajtolnak és először erre a leggyorsabbnak hét óránál is többre volt szüksége, de ma már a legjobbak fele idő alatt célba érnek. Egy új vizsgálat azt bizonyította, hogy a versenyzők körében gyakoribbak az arritmiák, ráadásul az összefüggés dózisfüggő: aki többször és gyorsabban futotta végig a távot, annál a ritmus-zavar kockázata nagyobb.
Minden év márciusának első vasárnapján több tízezer sífutó vág neki a legendás távnak, de az egyhetes népünnepély során már több, rövidebb futam résztvevője is indul: különböző korcsoportba tartozó gyerekek, de van külön, női verseny is. Általában a hazaiak győznek, de volt már svájci és norvég sífutó is, aki a legrövidebb idő alatt fejezte be a távot.
Kasper Andersen és munkacsoportja az Uppsala University Hospital kardiológusai összegyűjtötték a Vasaloppet résztvevőinek adatait, akik 1989 és 1998 között vettek részt a versenyen. Az 52,755 síversenyző egészségének ellenőrzése 2005-ig tartott. Ebben az időszakban, a teljes csoportban 919 arritmiát észleltek, mely 1,74 % volt. A munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy számos, nagy tanulmány foglalkozott a koszorúér-betegség, vagy az agyi katasztrófák kockázatának vizsgálatával, végletes fizikai terhelés után, de az arritmiák kockázatának esélyét általában nem követték.
A svéd kutatók azt találták, hogy a nagy fizikai aktivitás befolyásolja a ritmus-zavarok előfordulását. A nagy versenyen induló résztvevők közül azok, akik a tízéves időszak során öt, vagy még több versenyben starthoz álltak és a versenyt be is fejezték, 30 %-kal gyakrabban kaptak valamilyen arritmiát, mint azok, akik legfeljebb egy versenyben vettek részt.
Hasonlóképpen, a leggyorsabbak csoportjában ugyancsak 30 %-kal többször észleltek szívritmus-zavart a többi, lassabb sífutóhoz képest. A munkacsoport a versenyzőket úgy osztotta be, hogy az indulás gyakoriságát figyelembe véve, az első csoport tagjai csak egyetlen versenyen futottak, a második csoportbéliek két Vasaloppet résztvevői voltak, a következő csoportba a 3-4 versenyt befejező sífutók kerültek, végül a negyedik csoportot az öt, vagy még többször versenyzők képezték.
A célba érkezést is osztályozták. Az elsőként befutó 100 %, az utolsó ideje 240 % volt. A teljes mezőnyt az érkezés ideje alapján osztották négy csoportba. Figyelembe véve az életkort, az iskolázottságot és a foglalkozást, itt is azt találták, hogy a legtöbbször és leggyorsabban sífutók átlag 30 %-kal többször kaptak a megfigyelési időszakban valamilyen ritmus-zavart, mint a mezőny végére kerülők.
Az arritmia esélye a befejezett versenyek száma szerinti, négy kategoriában, osztályonként 10 %-kal nőtt és ugyanilyen mértékben növekedett az idő szerint is. „Hangsúlyozni kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy a ritmus-zavart a nagy fizikai terhelés okozza, csak azt jelzi, hogy növeli ennek a kockázatát”- mondotta Dr. Andersen. A versenyzők az átlagos népességhez képest kevesebben dohányoztak, kevesebb zsírt és több rostot fogyasztottak.
A leggyakoribb ritmus-zavar pitvarfibrilláció volt, 681 esetben. A kor, iskolázottság és foglalkozás figyelembe vételével, az egyszeri sífutókhoz képest a öt vagy még többször versenyzők esélye a fibrillációra 29 %-kal volt nagyobb, de a versenyzés gyorsasága szempontjából szignifikáns különbség nem volt.
Bradiarritmia 119 sífutó esetében fordult elő.Itt az egyszer sízőkhöz képest az ötször vagy még többször versenyzők 110 %-kal gyakrabban mutattak bradiarritmiát, de a sízés gyorsasága szempontjából nem volt statisztikailag értékelhető eltérés. A tanulmány következtetései között szerepel, hogy ezek az adatok senkit se riasszanak el a kemény tréningtől, sportolástól. A ritmus-zavar nem fokozta a hirtelen szívhalál esélyét és a sportolók mortalitása a versenyen történő részvétel és az eredmény szempontjából párhuzamosan csökkent.
Forrás: European Heart Journal
