Az ibrutinib javítja a nem kezelt krónikus leukaemia túlélését

A RESONATE-2 elnevezésű fázis III vizsgálat eredményeiről az Amerikai Hematológiai Társaság 2015-ös éves kongresszusán számoltak be Orlandóban. Az eredményeket a New England Journal of Medicine című lapban is nyilvánosságra hozták.

A multicentrikus nemzetközi vizsgálatban 269 beteget követtek nyomon, akik krónikus limfocitás leukémiában (CLL, chronic lymphocytic leukemia) vagy kis limfocitás leukémiában (SLL, small lymphocytic leukemia) szenvedtek. Az eredmények azt jelzik, hogy az ibrutinibkezelésben részesült csoport 24 hónapos túlélése 97,8 százalék, míg klorambucil-terápia mellett 85,3 százalék. A vizsgálatot vezető Jan Burger kiemeli, hogy az ibrutinib hatásosabbnak bizonyult a klorambucilnál azon betegek számára, akik korábban még nem kaptak kezelést, melyet a progressziómentes túlélés, a teljes túlélés és a válaszarány adatai is megerősítenek. Ezen túlmenően szignifikáns javulást tapasztaltak a hemoglobinszint és a trombocita-szám tekintetében is.

Az ibrutinibet Ibruvica néven hozza forgalomba a Pharmacyclics nevű cég, akik ugyancsak részt vettek a vizsgálat finanszírozásában. Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága a szert a köpenysejtes limfóma és a CLL kezelésére fogadta el,  emellett engedélyezte egy ritka daganatos betegség, a Waldenström-makroglobulinémia terápiájára is.

A CLL és a SLL a non-Hodgkin-limfóma két típusa, mindkettő a B-sejtek betegsége. A két kórforma közötti különbség pusztán kiindulási pontjukban van, aztán gyakran mindkettőt CLL gyűjtőelnevezéssel illetik.

CLL/SLL eseteiben a ráksejtek növekedését a B-sejt-receptor (B cell receptor) szabályozza, egy olyan molekula, mely a sejtek felszínén helyezkedik el, és szignálokat küld az enzimeket – köztük a Bruton-tirozin-kinázt (BTK) − használó sejtbe.

Az ibrutinib hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy a BTK-hoz kötődve gátolja annak szignálját, ami végül a leukaemiás sejt éhezéses állapotához, majd végül pusztulásához vezet.

A National Cancer Institute becslése szerint 2015-ben 14620 új CLL-esetre lehet számítani az Egyesült Államokban, ami előreláthatólag 4650 beteg halálát okozza. Ez az összes új rosszindulatú daganatos megbetegedés 0,9 százalékát jelenti az Egyesült Államokban, a rákhalálozáson belül pedig 0,8 százalékot tesz ki.

A mostani vizsgálatban 269, korábban még nem kezelt CLL- és SLL-beteget soroltak véletlenszerűen ibrutinib vagy klorambucil orális adására. A betegek 65 évesnél idősebbek voltak, 44 százalékuk előrehaladott betegségben szenvedett. Mediánértékben 18,4 hónapos utánkövetés során az ibrutinib szignifikánsan hosszabb progressziómentes túlélést eredményezett, mint a klorambucil. Azt is megjegyzik a szerzők, hogy a progresszió relatív kockázata 84 százalékkal kisebb volt az ibrutinib-csoportban, mint a klorambucillal kezelt betegek körében. Az ibrutinibbal kezelt csoportban minden ötödik betegnél jelentkezett mellékhatás, többek között hasmenés, fáradtságérzés, köhögés vagy hányinger.

„A CLL a leggyakoribb felnőttkori leukaemia a fejlett országokban, mely elsősorban az idősebb betegeket érinti, hiszen a diagnóziskor fennálló medián életkor 72 év – magyarázza Burger professzor. − Számos országban az 1960-as évek óta a klorambucil számít a betegség standard első vonalbeli kezelésének. A mostani vizsgálat nagy előrelépést jelent abban az irányban, hogy az ibrutinib váljon az elsőként választandó szerré.”