Biohasonló gyógyszerek a reumatoid artritisz kezelésében?

Az Európai Reumaellenes Liga (EULAR, European League Against Rheumatism) idei éves kongresszusán (2014. június 11–14., Párizs) bemutatott két véletlen besorolásos, kettős vak, III. fázisú vizsgálat eredményei alapján a HD203 néven vizsgált molekula egyenértékű biológiai referenciagyógyszerével, az etanercepttel, a biohasonló BOW015 molekula pedig az infliximabbal.

A tumornekrózis faktort (TNF) gátló rekombináns fúziós protein, az etanercept és a HD203 molekula összehasonlító klinikai vizsgálata a koreai Szöulban zajlott aktív reumatoid artritiszben szenvedő betegek egy 294 fős populációjában. Az etanercept, illetve a HD203 25 mg-os adagjait metotrexáttal együtt, szubkután injekcióban kapták a betegek hetente kétszer, 48 héten át. A hatásosság elsődleges végpontjaként a reumatológiai gyakorlatban elfogadott ACR20-kritériumot választották, vagyis azt határozták meg, hogy az alkalmazott kezeléssel a betegek mekkora hányadánál érhető el legalább 20 százalékos állapotjavulás az Amerikai Reumatológiai Társaság (American College of Rheumatology) definíciója szerint. Másodlagos végpontokként a kezelés biztonságosságát és immunogenitását vizsgálták. Állapotfelmérést az első hónapban kéthetente, ezután a 24. hétig négyhetente, majd a 36. és a 48. héten végeztek.

A 12., a 24. és a 48. heti állapotfelmérés egyaránt azt jelezte, hogy az ARC20-kritériumok teljesülése terén nincs szignifikáns különbség az etanercept és a HD203 között. A 24. héten az etanercept ágán a betegek 81,36 százalékánál, a HD203-mal kezelt csoport 83,48 százalékánál észleltek legalább 20 százalékos állapotjavulást. A 48. héten az etanercept-ágon csaknem változatlan maradt ez az arány (81,90 százalék), a HD203 ágán pedig 86,27 százalékra nőtt.  Hasonló tendencia jellemezte az ACR50 és az ACR70 alakulását is, sőt, a legalább 50 százalékos állapotjavulás gyakorisága a 24. és a 48. heti állapotfelméréskor is nagyobb volt a HD203, mint az etanercept alkalmazásakor.

A nemkívánatos hatások összesített gyakorisága terén sem mutattak ki szignifikáns különbséget a két kezelési ág között (a HD203 ágán 76,87 százalék, az etanercept ágán 78,08 százalék). A súlyos, illetve a kezelésmegszakítást indokló nemkívánatos hatások előfordulási aránya szintén hasonlóan alakult a két csoportban. Nem várt gyógyszerhatás egyik ágon sem jelentkezett. Immunreakció (a HD203 vagy az etanercept ellen kialakuló antitest) mindkét csoportban hasonlóan kisszámú betegnél fordult elő.

Mindezek alapján a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az etanercept biohasonló molekulája, a HD203 egyenértékű a referenciagyógyszerrel, kellően jól tolerálható és a két szer biztonságossági profilja is hasonló.

A szintén TNF-gátló infliximab (monoklonális antitest) és a BOW015 USA-beli összehasonlító vizsgálatába 189, aktív reumatoid artritiszben szenvedő beteget vontak be a kutatók. A betegek addigi stabil dózisú (heti 10–20 mg) metotrexát-kezelését egészítették ki a BOW015 vagy az infliximab 3 mg/kg-os iv. adagjaival a nulladik, a 2., a 6. és a 14. héten. A hatásosság elsődleges végpontjaként választott legalább 20 százalékos állapotjavulást (ARC20) a 16. héten ellenőrizték. Ezt követően a BOW015-terápiára reagálóknál 8-hetenkénti gyakorisággal folytatták a kezelést a 46. hétig, az infliximabra reagáló betegeket pedig ugyanezen séma szerint átállították a BOW015-re. A hatásosságot és a biztonságosságot minden kezelési időpontban ellenőrizték; az immunogenitást a 14. heti állapotfelméréskor vizsgálták.

A kezelésre reagálók aránya minden állapotfelmérés alkalmával hasonló volt a két csoportban. A 16. héten a protokoll szerint kezelt populációban a BOW015-ág betegeinek 89,9 százalékánál, az infliximab ágára került betegek 86,4 százalékánál állapítottak meg 20 százalékot elérő vagy meghaladó állapotjavulást. Az ACR20-válasz elérése hasonló ütemben ment végbe a két kezelési csoportban. Ezek az eredmények meggyőzően igazolják a két gyógyszermolekula terápiás egyenértékűségét.

A kezeléssel összefüggésbe hozható nemkívánatos hatás a BOW015-ágon 43,3 százalékos, az infliximab-ágon 50,0 százalékos gyakorisággal fordult elő. Immunreakciót (a gyógyszermolekula elleni antitestet) a BOW015-ág betegeinek 22,1 százalékánál és az infliximabbal kezelt csoport 35,5 százalékánál észleltek.

Az EULAR kongresszus résztvevői körében mindkét vizsgálat bemutatását nagy érdeklődés övezte. Ahogy az eredményeket értékelő független szakértők egyike is rámutatott, a reumatológus társadalom nagy reményeket fűz a biohasonló gyógyszerekhez, amelyek alkalmazásával a jövőben jelentősen csökkenhet a terápiák költsége. Alkalmazásuk széles körű elterjedéséhez nélkülözhetetlen azonban, hogy a klinikai vizsgálatok – és majdan a való életbeli tapasztalatok is – minden kétséget kizáróan igazolják: a biohasonló készítmények a referenciagyógyszerekkel egyenértékűek úgy a hatásosság, mint a biztonságosság tekintetében.