hirdetés

EBR - ATTRACT

Az 1999-ben nyilvánosságra hozott tanulmány bemutatását az indokolja, hogy a bizonyítékokon alapuló orvostudományi adat, vagyis a biológiai terápia megjelenése mérföldkőnek számít. Az infliximabról azóta megjelent számtalan közlemény közül két munkát idézünk az ATTRACT értékelésére.

Előzmények

A rheumatoid arthritis kezelésében hasznosak a betegség lefolyását módosítani képes gyógyszerek (Disease Modifying Antirheumatic Drug, DMARD). Jelenleg egyetértés van abban, hogy a standard DMARD a methotrexat (MTX; egyedüli szerként vagy kombinációban adva), melyet a hét egy napján kell alkalmazni. A betegek némelyike azonban nem tolerálja a DMARD-okat, illetve nem megfelelően reagál azokra.

A gyulladásos reumatológiai betegségek – elsősorban a rheumatoid arthritis (RA) – igen ígéretes gyógyszeres kezelési módja az úgynevezett biológiai terápia, melynek során az autoimmun folyamatban fontos szerepet játszó molekula (pl. TNF-alfa) elleni specifikus immunterápiára kerül sor. Ez esetben tehát – a minden ponton ható immunszuppresszív kezeléssel szemben – meghatározott célponton alkalmazzák a monoklonális antitesteket. Az idegen fehérjének számító, tisztán állati ellenanyag jelentős problémákat okoz, melyek megoldását a kimérában találták meg (a hibrid antitest közel 75%-a emberi, a fennmaradó hányad állati eredetű). Ilyen rekombináns technikával létrehozott antitest az infliximab (Remicade).

A vizsgálat célja

Az ATTRACT akronim is arra utal, hogy vonzó (attraktív) módon szeretnék bizonyítani az új terápia hatékonyságát és mérsékelt veszélyességét.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Prof. dr. Gömör Béla
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.