Prof. dr. Gömör Béla cikkei

A reumatológiai betegségek esetenként súlyosan károsítják az életfontosságú szerveket, így életveszélyes szövődményeket is előidézhetnek. A legfontosabb reumatológiai sürgősségi állapotok a szeptikus arthritis, a köszvény, az atlanto-axiális szubluxáció, a szisztémás sclerosisban előforduló vesekrízis és ujjfekély, az óriássejtes arteritisben fellépő amaurosis fugax, a katasztrofális antifoszfolipid antitest szindróma és a pulmorenális szindróma.

Az 1999-ben nyilvánosságra hozott tanulmány bemutatását az indokolja, hogy a bizonyítékokon alapuló orvostudományi adat, vagyis a biológiai terápia megjelenése mérföldkőnek számít. Az infliximabról azóta megjelent számtalan közlemény közül két munkát idézünk az ATTRACT értékelésére.

Előzmények

A rheumatoid arthritis kezelésében hasznosak a betegség lefolyását módosítani képes gyógyszerek (Disease Modifying Antirheumatic Drug, DMARD). Jelenleg egyetértés van abban, hogy a standard DMARD a methotrexat (MTX; egyedüli szerként vagy kombinációban adva), melyet a hét egy napján kell alkalmazni. A betegek némelyike azonban nem tolerálja a DMARD-okat, illetve nem megfelelően reagál azokra.

A gyulladásos reumatológiai betegségek – elsősorban a rheumatoid arthritis (RA) – igen ígéretes gyógyszeres kezelési módja az úgynevezett biológiai terápia, melynek során az autoimmun folyamatban fontos szerepet játszó molekula (pl. TNF-alfa) elleni specifikus immunterápiára kerül sor. Ez esetben tehát – a minden ponton ható immunszuppresszív kezeléssel szemben – meghatározott célponton alkalmazzák a monoklonális antitesteket. Az idegen fehérjének számító, tisztán állati ellenanyag jelentős problémákat okoz, melyek megoldását a kimérában találták meg (a hibrid antitest közel 75%-a emberi, a fennmaradó hányad állati eredetű). Ilyen rekombináns technikával létrehozott antitest az infliximab (Remicade).

A vizsgálat célja

Az ATTRACT akronim is arra utal, hogy vonzó (attraktív) módon szeretnék bizonyítani az új terápia hatékonyságát és mérsékelt veszélyességét.

Legutóbb az Orvostovábbképző Szemle elmúlt év májusi számának szimpóziuma foglalkozott mozgásszervi betegségekkel. Akkor is abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bevezetőt írhattam a három tanulmányhoz. Azok az írások a lumbágóval, a stressz-fracturával és a lábszárfájdalommal foglalkoztak. Mint látható, a mostani triász „tisztán” belgyógyászati jellegű kérdéseket tárgyal. Ez is jól mutatja, hogy a reumatológia milyen széles spektrumú, színes, érdekes betegpopulációval foglalkozik: egyrészről szorosan összefonódik a belgyógyászat más területeivel, másfelől határterületeket képez nem belgyógyászati szakmákkal is. Mindezek alapján elképzelhető, hogy a reumatológiai betegekkel foglalkozó szakembernek optimálisan milyen tájékozottsága kell hogy legyen. S mindez elmondható a háziorvosokról is, hiszen az első tüneteket általában ők észlelik, értékelik, az ő döntéseik alapján alakulnak ki a „betegutak”, s kerül fontos szerepbe az időtényező.

A mostani három értékes továbbképző összefoglalónak tulajdonképpen nincs egymáshoz köze. Mégis, a fentiek szellemében külön-külön és együtt arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen komoly differenciáldiagnosztikai felkészültséggel kell közeledni a fájdalomra panaszkodó, mozgásszervi tüneteket mutató beteghez. Szerkesztőbizottságunk az elismert szaktudás alapján kérte fel a kommentátorokat, s hogy feladatukat igen magas szinten teljesítették, arra az is bizonyíték, hogy kiváló írásaikhoz a bevezető szerzője nem sokat tehet hozzá.