hirdetés

Internethasználat és mentális jóllét

Egy több mint 2 millió ember bevonásával készült új tanulmány szerint az internethasználat valójában javíthatja a jóllétet.

hirdetés

 

A világ 168 országában 2006 és 2021 között több mint 2 millió, 15 és 99 év közötti embert vizsgáltak meg, a pszichológiai jóllétükre és az internethasználatukra összpontosítva. Dr. Matti Vuorre (Oxford Internet Institute, Oxford, Anglia) és munkatársait is meglepte, hogy az adatok elemzéséhez használt közel 34 000 különböző statisztikai modell többsége pozitív és statisztikailag szignifikáns összefüggést mutatott ki az internetkapcsolat és a jóllét között. Analízisük eredményei a május 13-án jelentek meg online a Technology, Mind, and Behavior című folyóiratban.

Globális jelenség

A szerzők kutatásuk indokát az alábbiakban fogalmazták meg: „Miközben az internetes technológiák és platformjaik, valamint azok lehetséges pszichológiai következményei továbbra is vitatottak, és az eddigi kutatások korlátozott földrajzi és demográfiai kiterjedésűek, túlnyomó többségük a globális északra és a fiatalabbakra összpontosított, és figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az internet elterjedése globális jelenség. A kutatók ezt a hiányosságot igyekeztek pótolni azzal, hogy elemezték, hogyan jelezheti előre az internet-hozzáférés, a mobil internet-hozzáférés és az aktív internethasználat a pszichológiai jóllétet globális szinten az egyes életszakaszok során.

Az internethasználat tanulmányozásához a Gallup World Poll 2022-es adataiból elemezték a 2002 és 2022 között az egyes országok civil, nem intézményesített felnőtt (azaz ≥ 15 éves) lakosságáról készült országos reprezentatív felméréseket, amelyek személyes, vagy telefonos interjúkon alapultak. A teljes mintában 2 414 295 felnőtt szerepelt, akik 186, köztük Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában található országból (53,1% nő) kerültek ki.

A kutatók a jóllét nyolc mutatóját vizsgálták. Ezek közé tartozott az élettel való elégedettség, a mindennapi negatív és pozitív élmények, a társadalmi jóllét két mutatója: a fizikai és a közösségi jóllét és a célokkal kapcsolatos tapasztalatok. A kovariánsok között szerepelt a válaszadók jövedelme, iskolai végzettsége, munkája, párkapcsolati státusza, az alapvető szükségletek (élelmiszer és lakhatás) kielégítésének képessége, valamint az, hogy a válaszadók beszámoltak-e egészségügyi problémákról.

Internet esetén nagyobb életelégedettség

A kutatók 33 792 féle „multiverzumot” elemeztek, kutatva a jóllét átlagos különbségeit azon egyének között, akiknek volt mobil internet-hozzáférésük, vagy akik az elmúlt 7 napban használták az internetet. Azt találták, hogy egy átlagos ország esetében azok, akiknek volt internet-hozzáférésük, körülbelül 0,08 egységgel nagyobb életelégedettségről, pozitív élményekről és a társadalmi élettel való elégedettségről számoltak be, és 0,06 egységgel kisebb negatív élményekről, mint azok, akiknek nem volt internet-hozzáférésük. Emellett körülbelül 0,08 egységgel nagyobb céltudatossági tapasztalatokról és 0,1 egységgel nagyobb fizikai, 0,02 egységgel nagyobb közösségi és 0,08 egységgel nagyobb szociális jóllétről számoltak be, mint a hozzáféréssel nem rendelkező személyek. Az aktív internethasználóknál 0,03-0,08 egységnyivel nagyobb volt az élettel való elégedettség, a pozitív élmények, a társadalmi jóllét és a fizikai jóllét, és 0,04 egységnyivel kisebb a negatív élmények értéke. Az okostelefonhoz való hozzáférés 0,06 és 0,07 egységnyi növekedést jelzett előre.

Bár a jólléti eredmények standard eltérései (SD) kicsik voltak (pl. az életelégedettség mediánja 0,36 SD különbség volt az internet-hozzáféréssel rendelkező és nem rendelkező egyének között), „nem voltak elhanyagolhatóak”. Az összes elemzés során az összefüggések robusztusságát tekintve 84,9%-ban pozitív és statisztikailag szignifikáns összefüggéseket találtak az internetkapcsolat és a jóllét között.

Az internethasználat és a közösségi jóllét közötti 4,9%-os negatív összefüggés leginkább a 15 és 24 év közötti fiatal nőket körében előforduló negatív adatokból származott. Bár a kutatók nem azonosították ennek okát, megjegyezték, hogy ez az eredmény összhangban van a fiatal nők körében a cyberbullying fokozódásáról és a közösségi médiahasználat és a depressziós tünetek közötti negatív összefüggésekről szóló korábbi jelentésekkel.

A tanulmány korlátai közé tartozott az egyének egymással való összehasonlítása, hiszen számtalan más olyan jellemzője van az emberi állapotnak, amely mind az internetes technológiák használatához, mind a jólléthez oly módon kapcsolódik, hogy hamis összefüggések következtetésére ad lehetőséget. Ezen kívül a résztvevőket időben nyomon követő longitudinális vizsgálatok több információt nyújthatnak arról, hogy „milyen összefüggésekkel és miért befolyásolhatják az egyént az internetes technológiák és platformok”. Az önbevallás is torzíthat az eredményeken. A tanulmány megfigyelési jellege miatt az internethasználat és a jóllét mérése közötti pozitív összefüggéseket más tényezők is okozhatták, és nem ok-okozati összefüggések. A kutatásban használt jóllét-mérőeszközök egyikét sem validálták pszichológus szakértők.

 

Forrás: Medscape

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.