hirdetés

Koszorúérplakk és nem alkoholos zsírmáj

A koszorúerek CT-vizsgálatával foglalkozó radiológusok meglepve vették észre, hogy a nagy kockázatúnak tartott érplakkok és a nem alkohol okozta zsírmáj igen gyakran együtt mutathatók ki. Kiemelik, hogy a két patológiai eltérés ugyanazzal a diagnosztikus vizsgálattal fölismerhető.

hirdetés

Bostonban a Harvard Egyetem Orvoskarának kutatói a coronaria-szűkület indulását jelentő plakk megjelenésével foglalkoztak. A vizsgálati technika a koszorúerek CT-angiográfiája volt. A heveny mellkasi fájdalom miatt, sürgősséggel gyógyintézetbe szállított betegeken vizsgálatot végeztek a koszorúér-hálózat kalciumtartalmának kimutatására, mégpedig nemcsak az általánosan alkalmazott számítógépes tomográfiával, hanem a kontrasztos módszerrel is, amely a nagy kockázatú plakkok ábrázolására is alkalmas.

Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy ez a diagnosztikai technika kimutatja a nagy kockázatú plakkokat, vagy azokat a változatokat, melyek ruptúrával fenyegetnek, azaz életveszélyes helyzetet jelenthetnek. Az új tanulmányban a coronaria-rendszer mellett a nem alkoholos eredetű zsírmáj előfordulását is vizsgálták.

Ez a kóros májműködés leggyakoribb oka. A nemzetközi statisztikák szerint a nem alkoholos májbetegség a népesség 20–30%-át érinti, oka nem tisztázott. Amit megfigyeltek, az a trigliceridek felhalmozódása és a kóros szabadgyök-termelődés a májban, ami kötőszövet-keletkezéssel és krónikus gyulladásos elváltozásokkal jár, metabolikus szindrómában igen gyakori.

A Radiology on-line kiadásában megjelent dolgozat 11 tagú szerzőcsoportja, élén a Bécsből az Egyesült Államokba került Stefan B. Puchnerrel, 445 beteget vizsgált. Nem alkohol okozta zsírmájat 182 esetben (40,9%) észleltek. Nagy kockázatú koszorúérplakkot a zsírmájban szenvedő csoportban 59,3%-os, a májeltérés nélküli csoportban viszont csupán 19,0%-os gyakorisággal figyeltek meg.

Az életveszélyes coronaria-plakk és a nem alkoholos zsírmáj előfordulása közötti korreláció akkor is egyértelmű volt, ha a statisztikai elemzést a koszorúér-ateroszklerózis kiterjedésének és súlyosságának, illetve a hagyományos kockázati tényezők mértékének a figyelembevételével végezték. A dolgozat szerzői fölhívják a figyelmet arra, hogy mind a veszélyesnek tűnő koszorúérplakk, mind a nem alkoholos zsírmáj ugyanannak a kóros állapotnak a részjelensége, ez pedig nem más, mint a metabolikus szindróma.

A kutatók azt tervezik, hogy tovább vizsgálják: a párhuzamos megjelenés más betegségcsoportok esetében is kimutatható-e. Az is fontos kérdés, hogy nagyobb betegcsoport tanulmányozása során lehet-e következtetést levonni a zsírmáj kimutathatóságából a coronaria-betegség mértékére és várható előrehaladására, illetve megfordítva.

„Tovább foglalkozunk ezzel a kérdéssel, hogy a komputertomográfia segítségével megérthessük a zsírmáj és a koszorúér-betegség közötti összefüggést, mert ez szisztémás gyulladásos folyamatok kapcsolatának tűnik” – mondotta Dr. Puchner.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.