Nemcsak az evés mennyisége, az időzítése is számít

A vizsgálat két szempontból is meglepő eredményeket hozott. „Az egyik az, hogy az energiatárolást már az is növeli, ha az evés ideje viszonylag kevéssé megváltozik úgy, hogy az állatok normális pihenőidejére tolódik el. Az egereink anélkül híztak meg, hogy több kalóriát fogyasztottak volna” – mondta Paschos. És valóban: a kutatók pusztán azzal kövérséget tudtak létrehozni a normál egerekben, ha olyankor adtak nekik enni, amikor az óragén-deléciós egerek ettek.

Ez a viselkedésváltozás az egerekben hasonlít ahhoz, amit az emberben „éjszakai evésnek” neveznek, s ami szintén testsúlynövekedéssel jár – ezt a jelenséget először Albert Stunkard írta le 1955-ben, aki szintén a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa volt.

A másik meglepő megfigyelés magára a molekuláris órára vonatkozik. Hagyományosan úgy vélik, hogy a perifériás szövetekben levő órák az agyi nucleus suprachiasmaticusban levő „fő óra” ritmusát követik, valahogy úgy, ahogy a zenekar a karmestert. „Bár azt már rég tudtuk, hogy a perifériás órák rendelkeznek bizonyos mértékű autonómiával – ahogyan a dobos is megütheti a dobot a karmester instrukciója nélkül is –, itt most azt láttuk, hogy maga a dobos befolyásolhatja a karmester viselkedését” – magyarázta dr. FitzGerald.

Az evés napi ritmusát olyan hipotalamikus gének oszcilláló expressziója szabályozza, amelyek felkeltik és elnyomják az étvágyat. A kutatók azt mutatták ki, hogy amikor a zsírsejtekben tönkrement az óra, akkor a hipotalamikus ritmus is megváltozott úgy, hogy akkor váltotta ki az étkezést, amikor normálisan pihenni szoktak a faj egyedei – az egerekben nappal, az emberekben éjszaka.

Ha egy faj tipikus napi ritmusa megváltozik, ezt anyagcsere-változások is kísérik. Az éjszakai műszakos munkásokban például gyakoribb a kövérség és a metabolikus szindróma, s az alvászavarokban szenvedőkben is nagyobb az elhízás kockázata. Emellett a kevés alvás egyébként egészséges emberekben is testsúlynövekedéshez vezet.

A szervezet normális energiaegyensúlyának fenntartásához az szükséges, hogy számos szövetből – a központi idegrendszerből és a perifériás szövetekből, például a szívből vagy a májból – származó jeleket integráljon a test. A zsírsejtek nemcsak tárolják és felszabadítják az energiát, hanem kommunikálnak is az aggyal, a leptin nevű hormon révén közlik, hogy milyen mennyiségű energia áll rendelkezésre bennük. Ha sok leptin szabadul fel belőlük, akkor nő az energiafelhasználás és kevesebbet eszik az állat vagy az ember, a leptin hipotalamuszra gyakorolt hatása révén.

A kutatók azt találták, hogy az zsírsejtek óragénjének deléciója hatására csak kevés gén aktivitása változott meg; ezek azok voltak, amelyek azt szabályozzák, hogy a többszörösen telítetlen zsírsavakból, mint amilyen az eikozapentaénsav (EPA) vagy a dokozahexaénsav (DHA), mennyi kerüljön a véráramba. Érdekes módon ezek éppen azok a zsírsavak, amelyek nagy mennyiségben találhatók a halolajban. Mind az EPA, mind a DHA koncentrációja alacsony volt a plazmában és a hipotalamuszban akkor, amikor az állatok nem a megfelelő időben ettek. A kutatók meglepetésére az óragén-deléciós egerekben minden változást – a rendellenes evési ritmust, a kövérséget, a hipotalamuszban a génexpressziót és a kóros zsírsav oszcillációt – meg lehetett szüntetni azzal, ha EPA-t és DHA-t adtak az egereknek.

Mindent összevéve az eredmények azt mutatják, hogy a zsírsejteknek központi szerepük van az evés és az energiafogyasztás integrációjában, s hogy hatást gyakorolnak a hipotalamikus központokra is.

Forrás: Newswise