Reumás ízületi gyulladás

Genetikai hajlamosító tényezők és kül­ső hatások – talán bakteriális vagy ví­rusos fertőzések – szerencsétlen össz­játéka kell ahhoz, hogy valaki reumás ízületi gyulladásban betegedjék meg. Ennek ellenére nem ritka a betegség: százból egy embert érint világszerte, mintegy háromnegyed részben nőket. Általában 40 éves koron túl diagnosz­tizálják, bár létezik fiatalkorban, sőt gyermekkorban kezdődő formája is.

A reumatoid artritiszes betegek im­munrendszere az ízületi hártyák bizo­nyos óriásmolekuláit tévesen testidegennek tekinti, és tűzparancsot ad: gyulladásos folyamat indul be több ízületben, majd kisebb mértékben más szervekben is: a könny- és nyálmiri­gyekben, a szív és a tüdő hártyáiban, az erekben. Az ízületi hártyák gyulla­dása fokozatosan károsítja a porcokat is. Meglévő gyógyszereink jól csillapít­ják, de nem állítják le és nem fordítják vissza ezeket a folyamatokat.

Tünetek

A reumás ízületi gyulladás a bevezető általános tünetek (levertség, fáradtság, étvágytalanság) után először legin­kább a kéz és a láb kisízületeiben okoz mozgatásra erősödő fájdalmat, duz­zanatot, jellemzően szimmetrikusan mindkét testfélen. Az érintett ízületek pihentetéskor (reggelre) fájdalmasan elmerevednek. A betegség kiteljesedé­sével a gyulladás, a fájdalom, a duz­zanat átterjedhet a kéz- és lábfejről a csuklóra és a bokára, a könyökre és a térdre, a vállra és a csípőízületre, az állkapocs ízületeire is.

Az ízületek mozgékonyságának csökkenését a hozzájuk kapcsolódó iz­mok meggyengülése kísérheti, az álta­lános tünetek hőemelkedéssel egészül­hetnek ki. A tünetek erőssége időben ingadozó, fellángolások és tünetsze­gény időszakok váltogatják egymást. A sok éven át fennálló ízületi gyulla­dás azonban végül visszafordíthatatla­nul deformálja az általa megtámadott ízületeket. Az orvosi beavatkozásokkal természetesen nem szabad megvár­ni ezt a késői stádiumot, a korán kez­dett erélyes kezelés a deformációkat és az ízületeken kívüli szövődményeket (lásd később) megelőzi vagy késlelteti.

Kórismézés

Több reumatológiai betegség okoz­hat a felsoroltakhoz hasonló tünete­ket, ezért a reumás ízületi gyulladás kórismézéséhez nem elég pontosan lajstromba venni a panaszokat: az or­vosnak azt kell felmérnie, hogy egy összetett feltételrendszer (1. táblázat) milyen mértékben teljesül.

A diagnózis alapja az érintett terüle­tek alapos szemrevételezése és megta­pintása. Az ízületek duzzanata, vérbő­sége, melegsége jelzi az ízületi hártyák gyulladását. A kezdődő ízületihártya-gyulladás azonban nem mindig okoz nyilvánvaló tüneteket, a röntgenvizsgá­lat pontosíthatja a diagnózist. Később, a kórfolyamat előrehaladásának és a ke­zelések hatásának értékelésekor is szük­ség lehet képalkotó eljárásokra, legin­kább röntgen- és ultrahangvizsgálatra.

A betegség felismerése, osztályozása laboratóriumi vizsgálatokat is igényel. A vérképen és az alapvető vérkémiai teszteken túl szerológiai vizsgálato­kat kell végezni az autoimmun kórfolyamat kimutatására – erre szolgál a reumatoid faktor és a citrullinált fehérjék elleni antitestek tesztje –, és meg kell mérni a szervezet általános gyulladásos állapotának jellemzésére szolgáló ún. akutfázis-paramétereket: a C-reaktív protein vérszintjét és a vörösvérsejt-süllyedés sebességét. Időn­ként ezeket a vizsgálatokat is ismétel­ni kell a reumatológiai vagy háziorvosi kontrollvizsgálatok során.

A kórlefolyást végigkísérő terápiák

A reumás ízületi gyulladás gyógysze­reinek két nagy csoportja: (1) az érin­tett ízületek gyulladását és fájdalmát csökkentő, (2) az autoimmun folya­matokat csillapító, ezáltal a megtáma­dott ízületeket védő szerek. Az utóbbi típusú (betegségmódosító, illetve bio­ lógiai) kezelést ajánlatos korán meg­kezdeni.

A fájdalomcsillapítók egyik típusa az ún. nem szteroid gyulladáscsökkentők, pl. ibuprofen, naproxen. Tartósan vagy nagyobb adagban csak orvosi ellenőrzés mellett szedhetők, emésztőrendszeri vér­zést okozhatnak. A másik csoport sze­rei, a kortikoszteroidok – pl. prednizon, prednizolon – nagy hatású gyulladás­csökkentők, tartós szedésük azonban veszélyekkel jár (csonttömegvesztés, testsúlygyarapodás, cukorbetegség ki­alakulásának lehetősége), ezért az orvo­sok a tünetek fellángolásakor felírt szte­roid mielőbbi elhagyására törekszenek.

A hagyományos betegségmódosító szerek közül ismertebbek a methotrexat, a leflunomid, a hydoxychloroquin és a sulfasalazin. Főbb mellékhatásaik: májkárosodás, a csontvelőműködés gátlása, tüdőfertőzések gyakoribb elő­fordulása. Szerencsére a hagyományos betegségmódosító orvosságok részben kiválthatók az újabb „biológiai válasz­módosító szerekkel”. Ezek a gyulladásos reakciók kialakulásában szerepet játszó jelmolekulákat célzottan gátló anyagok (többségükben antitestek) kevesebb mel­lékhatást okoznak, bár egyes fertőzések és bőrdaganatok kockázatát növelhetik. A csoportból eddig az adalimumab, az anakinra, az etanercept, a golimumab, az infliximab és a rituximab terjedt el leginkább, de évről évre új biológiai sze­rekkel bővül a választék.

A késői elváltozások kezelése

Az ízületi gyulladással leélt évek ma­radandó nyomokat hagynak a bete­gek kezén, lábán, egyéb érintett ízüle­tein, és munkaképesség-csökkenést, rokkantságot okozhatnak. A folyamat előrehaladtával a gyógyszeres kezelések folytatása mellett mindinkább előtérbe kerül az ízületek mozgékonyságát javító fizikoterápia, gyógytorna. Sok múlhat a család leleményességén, mert a házi munkában, önellátásban könnyebben használható praktikus segédeszközök sokat javíthatnak a beteg életminőségén.

Műtéttel is javítható a súlyosan ká­rosodott ízületek állapota. Háromféle műtéti megoldás kerülhet szóba: a tel­jes ízület pótlása mesterséges ízület­tel, az ízület meglazult vagy elszakadt inainak helyreállítása, valamint az ízület fúziója, azaz rögzítése, stabilizá­lása, ha az ízületpótlás nem megoldha­tó. Mindegyik műtét bizonyos fájda­lommal, vérzéssel, fertőzési és egyéb kockázattal jár, elvégeztetésükről a be­teg úgy tud felelős döntést hozni, ha az orvos részletesen tájékoztatja őt a mű­tét várható hasznáról és veszélyeiről.

Ízületeken kívüli szövődmények

Maga a reumás ízületi gyulladás is, de a kezelésére használt gyógyszerek is elő­segítik a csontritkulást, amely a változás korán túl lévő nők és az idősebb férfiak között egyébként is gyakori: a cson­tok törékenyebbé válnak, nagyobb esés, erőhatás nélkül is eltörhetnek. A csont­vesztés gyógyszerekkel gátolható. Szin­tén gyakori szövődmény a csuklói alagútszindróma, ezt az érzészavart oko­zó, a munkaképességet korlátozó állapo­tot kisebb műtéttel lehet megszüntetni.

Súlyos belső szervi szövődmény le­het – a betegek kb. negyedénél – a tüdő gyulladásos eredetű hegesedése foko­zatosan súlyosbodó nehézlégzéssel. A reumatoid artritiszes betegek az át­lagnépességnél jobban ki vannak téve az érelmeszesedésnek, érszűkületnek és következményeiknek (szívinfarktus, szélütés), a szívburok gyulladásának. Szív-ér rendszeri halálozásuk is nagyobb az átlagnál, de úgy tűnik, a halálozás át­lagosra csökkenthető, ha (részben biológiai szerek segítségével) sikerül már ko­rai stádiumban alacsony szinten tartani a gyulladás aktivitását. Az infarktus- és stroke-megelőzésben feltétlenül helyet kell kapnia a szív-ér rendszeri kockázati tényezők (dohányzás, magas vérnyomás, kóros vérzsírszint, hasi elhízás, mozgás­szegény életmód) kiküszöbölésének, il­letve kezelésének is.