SGLT2-inhibitorok időskorban
Egy új kutatás szerint az SGLT2 gátlók alkalmazása 1 évnél rövidebb alkalmazása nem növeli a csonttörések kockázatát a 66 évesél idősebb betegeknél.
A cukorbetegség gyógyszereinek időskori csonttörésekre gyakorolt hatását elemző amerikai vizsgálatba olyan 2-es típusú cukorbetegeket vizsgáltak, akiknél újonnan alkalmaztak nátrium-glükóz-kotranszporter-2 (SGLT2) ‑ gátlót, dipeptidilpeptidáz 4 (DPP-4) - gátlót vagy glükagonszerű peptid 1 (GLP-1) receptor agonistát. Az eredményekből az derült ki, hogy az SGLT2-inhibitorok alkalmazása - szemben a DPP-4-gátlókkal vagy a GLP-1- receptor agonistákkal - nem növeli a nem traumás csonttörések kockázatát. Az eredményeket nem befolyásolta a résztvevők különböző jellemzői - nem, csonttörésre való hajlam, életkor és inzulinhasználat -, és megerősítik az SGLT2‑gátlók biztonságos alkalmazhatóságát. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vizsgálat nem tér ki a hosszútávú, krónikus terápia kockázatára.
Az SGLT2-gátlókkal és a csonttörésekkel kapcsolatos aggodalmak először 2017-ben merültek fel a CANVAS vizsgálat kapcsán, amelyben a placebóhoz képest a canagliflozin esetében megfigyelhető teljes csonttörési kockázat jelentősen, 26%-kal magasabb volt. A canagliflozinnal és más SGLT2-gátlókkal végzett későbbi, nagyobb, randomizált vizsgálatok azonban nem találtak hasonló kockázatot. A fiatalabb felnőttek körében végzett vizsgálatok sem találtak összefüggést a csonttörések fokozott kockázata és az SGLT2‑ginhibitorok alkalmazása között, ellentétben a DPP-4-gátlókkal vagy GLP‑1 receptor-agonistákkal.
A most publikált vizsgálatban az egyes kezelési csoportokból 58 alapjellemző alapján becsült részvételi valószínűségen alapuló párosítással 45.889 beteget hasonlítottak össze, így összesen 137.667 bevonása történt. Az illesztés után 501 esetben fordult elő az elsődleges összetett végpont (nem traumás medencetörés, műtétet igénylő csípőtáji törés vagy beavatkozást igénylő felkarcsont-, orsócsont- vagy singcsonttörés) 30 napon belül. Kezelési csoportonként a törések aránya 1000 személyévre vetítve 4,69 volt az SGLT2-gátlók, 5,26 a DPP-4-gátlók és 4,71 a GLP-1 receptor agonisták esetében. A DPP-4-gátlókat vagy GLP-1 receptor agonistákat kapó betegek közötti különbség az SGLT2-gátlókhoz képest nem volt szignifikáns, a kockázati arány az előbbinél 0,90, utóbbinál 1,00 volt. Az eredmények konzisztensek maradtak a különböző érzékenységi és alcsoport‑elemzések során, beleértve az adatok kizárólag canagliflozin csoportra történő korlátozását is. Összességében a csonttörések aránya magasabb volt a női nem, a csonttörésre való hajlam, az idősebb életkor és az inzulinhasználat esetén, ami a gyógyszerosztályok között is konzisztens volt.
Az esések és a hipoglikémia kockázata alacsonyabb volt az SGLT2-inhibitor csoportban szemben a megfelelő DPP‑4-gátló csoportokkal (kockázati arány: 0,82), és nem volt különbség az eszméletvesztés tekintetében. Az SGLT2-gátló és a GLP-1 receptor agonista csoportokat összehasonlítva egyik különbség sem volt szignifikáns.
A korábbi adatokkal összhangban a diabéteszes ketoacidózis kockázata magasabb volt az SGLT2-gátlók esetében a DPP-4-gátlókkal és a GLP-1 receptor agonistákkal szemben (kockázati arány: 1,29 és 1,58), a szívelégtelenség kórházi kezelésének kockázata pedig alacsonyabb volt (kockázati arány: 0,42 és 0,69).
A 2-es típusú diabéteszben szenvedő idősek számára előnyös lehet az SGLT2-gátlók használata az ateroszklerotikus kardiovaszkuláris események, a szívelégtelenség miatti kórházi kezelés, a végstádiumú vesebetegség és a halálozás csökkenése tekintetében, de az a tény, hogy az öregedés negatív hatással lehet a csontanyagcserére, azt jelenti, hogy az SGLT2-gátlókkal kapcsolatos csonttörések kockázatának megértése a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő időseknél kritikus fontosságú.
Forrás: https://www.medscape.com/viewarticle/961683?src=#vp_1
