Testsúlygyarapodás és térd osteoarthritis

Az Osteoarthritis Research Society International (OARSI) 2022 Világkongresszusán a Kaliforniai Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy az Osteoarthritis Initiative (OAI) adatai alapján a testtömeg 4 év alatti több mint 5%-os növekedése 29%-kal növeli a térd mediális ízületi rés szűkületének (joint space narrowing, JSN) kockázatát a kontrollokhoz képest (P=0,038), és 34%-kal a gyakori térdfájdalom kialakulásának kockázatát (P=0,009). Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a fogyás némi védelmet nyújt a térd OA szerkezeti károsodásaival szemben.

„Az elhízás az osteoarthritis módosítható kockázati tényezője” – mondta Dr. Gabby B. Joseph virtuális előadása elején. Valójában az elhízott betegeknél több mint kétszer nagyobb eséllyel alakul ki térd OA, mint normál testsúlyú társaiknál. Bár számos tanulmány foglalkozott az OA és a testsúlyváltozás összefüggéseivel, általában a testsúlyvesztés jótékony hatásaira összpontosítottak, és kevés adat van a súlygyarapodás hatásairól, és sokkal többet kutatták a térd gyakorolt és kevéssé a csípőben előidézett hatásokat. Mindezek alapján tudjuk, hogy a fogyás jótékony hatással van a térd OA tüneteire, csökkenti a fájdalmat és a fizikai funkciók javulnak, de az nem világos, hogy a fogyás hosszú távon lelassíthatja-e az ízület strukturális degradációját.

A vizsgálók ezért jelen tanulmányukban közelebbről szerették volna megvizsgálni a súlygyarapodás és a súlycsökkenés lehetséges hatását csípő- vagy térdízületi OA-ban szenvedő betegek radiográfiai eredményeire (KL fokozatváltozás, mediális JSN), a betegség okozta tünetekre (térdfájdalom és annak 12 hónap utáni változása), valamint arra, hogy módosítják-e az ízületi pótlás szükségességét – tették ezt azért, hogy célzott, hosszú távú stratégiákat lehessen kidolgozni az ízületi degeneráció megelőzésére.

Az OAI-ból származó közel 3000 egyén adatai alapján három csoportba sorolták az OA-ban szenvedőket: akiknek legalább 5%-os súlygyarapodásuk van (n = 714), akiknek súlyváltozása –3% és 3% közöti (n = 1553), illetve a harmadik csoportba kerültek azok a betegek, akiknek a vizsgálat 4 éves időszaka alatt legalább 5%-os súlycsökkenést sikerült elérniük. Azoknál az egyéneknél, akik 5%-nál nagyobb súlycsökkenést értek el a 4 éves követés során, kisebb valószínűséggel romlott Kellgren és Lawrence (KL) fokozata, mint azoknál, akiknek testsúlya változatlan maradt (esélyhányados, 0,69, P=0,009). A súlycsökkenés hatására 12 hónap múltán a térdfájdalmak is jobban, 1,40 OR-értékkel mérséklődtek (P=0,019).

Az Arthritis Care & Research folyóiratban publikált eredmények szerint az összes csípő- vagy térdízületi műtétek aránya nem különbözött a csoportok között, és nem volt különbség a súlygyarapodást és súlycsökkenést elérő csoportok és a kontrollok között a csípő radiográfiai vagy tüneti elváltozásai tekintetében sem, csupán a térdízületi panaszokat, tüneteket és radiológiai leleteket befolyásolta a testsúly változása.

A súlyváltozás térd- és csípőízületi OA-ra gyakorolt eltérő hatásának okát a kutatók részben a két ízület szerkezeti különbségeiben látják, és abban, hogy az eltérő vastagságú porcok terhelési mintázata is eltérő lehet ezekben az ízületekben. A radiológiai eredmények azt is megmutatták, hogy a térd OA gyorsabban progrediált, mint a csípőé.

A tanulmány retrospektív volta miatt arra sem derült fény, hogy az érintett betegek miért fogytak vagy híztak, és csípő MRI-eredmények sem álltak rendelkezésre, pedig a T1 és T2 morfológia értékelése itt is hasznos lenne.

Dr. Xingzhong Jin (University of New South Wales, Sydney) az előadáshoz fűzött felszólalásában kiemelte: " az eredmények igazolják, hogy a testsúlykontroll egyértelműen nagyon fontos a térd OA-ban, a tünetek javítása és a szerkezeti progresszió megelőzése szempontjából, és ismereteket ad a csípőízületi OA-s betegek ellátásával kapcsolatban is.”

Az OAI-t egy köz- és magánszféra közti együttműködés alapján a National Institutes of Health és a Merck, a Novartis, a GlaxoSmithKline és a Pfizer finanszírozta.