hirdetés

Tőzsdekrach és kórházi betegfelvétel

A kórházi osztályokra fölvett betegek száma érthetően összefügg az időjárással, vagy az esetleges járványokkal, de egy új tanulmány azt igazolta, hogy a kórházba kerülő betegek száma jelentősen növekszik a tőzsdei helyzet rossz irányú alakulásától is.

hirdetés

A kedvezőtlen tőzsdei viszonyok szorosan tükröződnek a kórházakba bekerülő betegek létszámában is. Joseph Engelberg és Christopher Parsons, a Kaliforniai Egyetem  két pénzügyi professzora San Diegoban  30 esztendő tőzsdei viszonyait és a gyógyintézetek betegfelvételi összefüggéseit tanulmányozta. A Journal of Finance-ban megjelenő eredményeiket az American Economic Association idei kongresszusán ismertették.

A kutatók Kalifornia állam valamennyi kórházának betegfelvételi naplóját elemezték 1983-2011 között, és azt találták, hogy a tőzsdepiac hirtelen esését szinte azonnal követte a kórházak betegfelvételének növekedése és nem meglepően a recesszió elsősorban a szorongó, depressziós és egyéb pszichés zavarral küzdő embereket érintette.

A hirhedt “fekete hétfőn”, 1987. október 19-én a tőzsdepiac csaknem 25%-ot esett,  a kórházi betegfelvételek aránya pedig több, mint 5 százalékos emelkedést mutatott, ami –tekintetbe véve egy átlagos kaliforniai nap 11 000-res gyógyintézeti felvételét- igen jelentős szám.

Az 1983-ig visszanyúló megfigyelés az előadók szerint azt igazolta, hogy az amerikai részvények árának átlagosan 1,5 %-os csökkenése a kaliforniai kórházakban a következő két napon a betegfelvétel átlag 0,26 %-os emelkedését okozta. Ha a statisztikai elemzésbe csak a szorongó és pánikbetegségben szenvedő betegeket vonták be, akkor az kórházi felvételük arányának duplázódását regisztrálták.

A szerzők emlékeztetnek arra, hogy a Duke University, tőlük független vizsgálata 2010-ben ugyancsak azt jelezte, hogy a 2008-ban bekövetkező tőzsde-krach az infarktus esetek toronyszerű emelkedését okozta. Prof. Parsons hangsúlyozta, arról nem voltak információik, hogy a betegek közül ki rendelkezett nagy részvénycsomaggal, kit érintett a gazdasági katasztrófa érzékenyebben.

A vizsgálat szerzőinek becslése szerint Kaliforniában évente 3700, “tőzsde  okozta” kórházi felvétel történhet. Idézik a 2009-ben nyilvánosságra hozott adatot, hogy az átlagos kórházi ápolás költségeit – betegenként 21 000 dollár -  figyelembe véve ez az államnak évente 77 millió dollar kiadást jelent.  

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.