Újabb ismeretek a súlyos szisztémás scleroderma súlyos következményeiről
A különböző etnikai hovatartozású betegek összehasonlítása azt jelzi, hogy az afroamerikai származású betegek vérében nagyobb mennyiségben vannak jelen bizonyos antitestek szisztémás sclerodermában, ami a súlyos szövődmények és a halálozás nagyobb kockázatával társul.
Az Arthritis & Rheumatism című lapban megjelent cikk szerzői szerint e betegségmarkerek alkalmasak lehetnek a sclerodermás betegek szűrésére és proaktív kezelésére.
A Georgetown University Medical Center (GUMC) és a University of Pittsburgh School of Medicine kutatói 35 év adatait tekintették át a szisztémás sclerodermával kapcsolatban. A Scleroderma Foundation adatai szerint az Egyesült Államokban 300 ezer sclerodermás beteg él, akiknek körülbelül egyharmada a betegség szisztémás formájában szenved – ami a bőrtüneteken kívül az erek, izmok és belső szervek érintettségével is társul.
A korábbi vizsgálatok azt jelezték, hogy a szisztémás scleroderma gyakrabban fordul elő az afroamerikaiak körében, és ebben a csoportban fiatalabb korban is jelentkezik, mint a fehér bőrű európai népcsoportban. A mostani kutatásban azt igyekeztek tisztázni, hogy az autiantitestek szintjében mutatkozó különbségek összefüggésben állnak-e a fekete bőrűeknél észlelt koraibb kezdettel, súlyosabb lefolyással és rosszabb kimenetellel.
Virginia D. Steen, a GUMC belgyógyász professzora a University of Pittsburgh szakembereivel együttműködve elemezte a Pittsburgh Scleroderma Database adatait. Steen is részt vett a sclerodermás betegeit gyűjtő regiszter kialakításában, mely jelenleg 203 fekete bőrű és 2945 fehér bőrű sclerodermás betegre vonatkozóan tartalmaz demográfiai, klinikai, szervi érintettségi, túlélési, valamint az autoantitestekkel kapcsolatos információkat, akik a University of Pittsburgh Medical Centerben álltak gondozás alatt 1972 és 2007 között.
„Tapasztalataink szerint az afroamerikai betegeknél nagyobb az esély bizonyos autoantitestek jelenlétére, mely olyan súlyos szövődményekkel áll kapcsolatban, mint például a pulmonális fibrózis és a gasztrointesztinális érintettség – magyarázza Steen. − E szövődmények alapján előrevetíthető, kik azok a betegek, akik a scleroderma súlyos formájában halnak meg.”
A megfigyelések szerint az afroamerikaiaknál gyakrabban mutathatók ki bizonyos scleroderma-specifikus antitestek, mint a fehér bőrűeknél: ilyen az anti-U3-RNP (40 százalék vs. 2 százalék), az anti-U1-RNP (16 százalék vs. 7 százalék) és az anti-topoizomeráz (27 százalék vs. 21 százalék). Scleroderma estén az anti-topoizomeráz antitestek a pulmonális fibrózis nagyobb incidenciájával és a betegség súlyosabb formájával társulnak, és e vizsgálat szerint nagyobb valószínűséggel és súlyosabb formában jelentkezik a fibrózis azoknál az afroamerikai betegeknél, akiknél jelen van ez az antitest, szemben azokkal, akiknél nincs.
A pulmonális fibrózis azoknál az afroamerikai betegeknél is nagyobb fokú, akiknél kimutathatók az anti-U1-RNP antitestek, szemben azokkal a fehér bőrű betegekkel, akiknek a szervezetében ugyancsak megtalálható ez az antitest, ám a különböző etnikai csoportok túlélésében mutatkozó különbség itt nem annyira szembetűnő. A kutatók azt tapasztalták, hogy az anti-U3-RNP antitest jelenlétében a feketéknél súlyosabb gasztrointesztinális érintettség alakul ki, mint a fehéreknél.
„Ezek az információk segítséget nyújthatnak azon betegek kiválasztásához, akiknél lehetőség szerint agresszívabb kezelésre van szükség, mert az említett antitestekkel rendelkező sclerodermás betegek rosszabb kimenetelre számíthatnak − foglalja össze az eredményeket Steen. − Hiszünk abban, hogy a korai agresszív kezelés javíthatja a kimenetelt.”
