Újdonságok az Amerikai Neurológus Társaság 64. éves kongresszusáról 2.

Az afganisztáni és iraki háború koponyasérülést szenvedett veteránjai körében nagyobb arányban fordul elő epilepszia, mint a hasonló életkorú veteránok más alcsoportjaiban, illetve a hasonló életkorú átlagos felnőtt népességben.

„Fiatal felnőttkorban a traumás koponyakárosodás az újonnan jelentkező epilepszia leggyakoribb oka, és az afganisztáni és iraki háború esetében jellegzetes sérülésnek tekinthető – mondja Mary Jo Pugh, a veteránok egészségi problémáit kutató VERDICT központ munkatársa. − A most bemutatott adatok azt jelzik, hogy az afganisztáni és iraki veteránok körében az epilepsziás esetek megszaporodásáról szóló elméletek mára valósággá váltak.”

Pugh és munkatársai csaknem 200 ezer olyan veterán adatainak áttekintését követően jutottak a fenti megállapításra, akik 2008-ban és 2009-ben részesültek ellátásban a veteránokat gondozó egészségügyi központban. Epilepsziásnak azt minősítették, aki kielégítette az ICD-9-CM idevágó kritériumait és antiepileptikus kezelésben részesült. A beválasztási kritériumoknak megfelelő 191 797 veterán közül 1225 személynél (0,64%) teljesültek az epilepszia diagnosztikai kritériumai.

Az eredmények azt jelzik, hogy enyhe, illetve közepesen súlyos vagy súlyos agysérülés mellett fokozódott az epilepszia kockázata. Az epilepszia kockázatának emelkedése összefüggésben állt a traumás agykárosodáshoz társuló egyéb tényezők (pl. gerincvelő-sérülés, fejfájás, belsőfül eltérései, látászavarok) fennállásával. A veteránok életkora – mely meghatározza azt, hogy az adott személy milyen eséllyel teljesít aktív szolgálatot – ugyancsak befolyásolta az epilepszia gyakoriságát. A 20−28 éves korosztály tagjai alkották az epilepsziás betegcsoport 40,7%-át, míg a 45 évesnél idősebbek körében kisebb volt a valószínűsége az epilepszia előfordulásának.

„Az afganisztáni és iraki veteránok körében észlelt emelkedett epilepszia-incidencia elsősorban a traumás agykárosodásoknak – ezen belül az enyhébb sérüléseknek is − tulajdonítható. A most kapott adatok azonban egy sor kérdést is felvetnek, így szélesebb epidemiológiai vizsgálatot tervezünk ezek megválaszolására” – zárta beszámolóját dr. Pugh.

A Mount Sinai Hospital munkatársai arról számoltak be, hogy levodopa-carbidopa tartalmú intesztinális gél alkalmazásával szignifikánsan tudták csökkenteni az „off” időt előrehaladott Parkinson-kórban.

„A levodopa-carbidopa intesztinális gél klinikailag jelentős és statisztikailag szignifikáns mértékben lerövidítette az „off” időt az azonnali felszabadulású levodopa-carbidopa készítményekkel összehasonlítva, és mindezt a dyskinesia fokozása nélkül – számolt be eredményeikről C. Warren Olanow neurológus professzor. – A mellékhatások általában csak a jejunalis szonda levezetéséhez kapcsolódóan jelentkeztek.”

Dr. Olanow és munkatársainak III. fázisú, véletlen besorolásos, kettős vak vizsgálatában a folyamatos hatású levodopa-carbidopa tartalmú intesztinális gél hatásosságát, biztonságosságát és tolerálhatóságát elemezték abban a napszakban, amit a betegek ébren töltöttek. A gél hatását az azonnali felszabadulású készítménnyel hasonlították össze olyan PD-betegek esetében, akiknél motoros szövődmények álltak fenn. A résztvevők véletlen besorolás alapján az alábbi kétféle kezelés egyikét kapták: 1) levodopa-carbidoba intesztinális gélinfúzió + placebokapszulák (n = 37); vagy 2) azonnali levodopa-carbidopa felszabadulást biztosító tabletta + placebogél infúziója (n = 34) 12 héten keresztül. Elsődleges végpontnak tekintették az „off” idő változását a vizsgálatba való belépés és a 12. vizsgálati hét között. Másodlagos végpont volt a zavaró dyskinesia nélküli „on” idő hossza.

A vizsgálatba eredetileg bevont betegek 93%-a (n = 66) teljesítette a teljes vizsgálati protokollt. A Parkinson-betegség átlagosan 10,9 éve állt fenn. Az átlagos „off” idő a vizsgálatba való belépéskor napi 6,6 órának, a zavaró dyskinesia nélküli „on” idő napi 8,3 órának adódott. A levodopa-carbidopa intesztinális gél hatására szignifikánsan javult az „off” idő (átlagos különbség −1,91 óra) és a zavaró dyskinesia nélküli „on” idő (átlagosan +1,86 óra), szemben az azonnali levodopa-carbidopa felszabadulást biztosító tablettás kezeléssel.

„A zavaró dyskinesiától mentes „on” idő tekintetében nem észleltünk szignifikáns változást – emeli ki az eredmények közül dr. Olanow. – Az intesztinális géllel kezelt csoport 35 tagjánál (95%), az azonnali hatóanyag-felszabadulású tablettát szedő csoport 34 tagjánál (100%) jelentkeztek nem kívánt hatások.” A mellékhatások közül leggyakrabban a szondalevezetéssel kapcsolatos problémák fordultak elő (51%), ezt követte a gyakorisági sorban a hasi fájdalom (42%), a beavatkozással összefüggő fájdalom (32%) és a hányinger (25%).

„Az „off” idő csökkenése arra vezethető vissza, hogy az infúzióban bejuttatott hatóanyag egyenletesebb gyógyszerszintet biztosít, mint a hagyományos levodopa-carbidopa kezelés. Az „off” idő megrövidülése azt jelenti, hogy a PD-beteg napjainak nagyobb részében élvezheti a levodopa-carbidopa által biztosított jobb életminőséget. Reményeink szerint a most vizsgált kezelési mód más módszerekkel (pl. mély agyi stimuláció) összehasonlításban is jól teljesít majd, és elkerülhetővé teszi a koponya megnyitásával járó idegsebészeti műtéteket” – mondja dr. Olanow.