Világjárvány idején stresszesebb a várandósság

A depresszió még „békeidőben” is jelentős problémát jelent a várandósok és kismamák körében. Egy kutatás szerint a COVID-19-pandémia idején csaknem megkétszereződött a várandósok között a depresszió kockázata.

A vizsgálat rávilágított a pandémia mentális következményeire ebben a különösen sérülékeny populációban, illetve felhívja figyelmet arra, hogy az egészségügyben dolgozóknak és az egészségpolitikusoknak is kiemelt támogatást kell nyújtaniuk azoknak a nőknek, akik éppen a világjárvány idején várják gyermeküket. A Psychological Medicine online kiadásában megjelent tanulmány szerzői kiemelik, ez azért is különösen fontos, mert a terhesség alatti depresszív tünetek bizonyítottan nem csak az anya egészségi állapotát befolyásolják kedvezőtlenül, hanem a gyermekét is mind az anyaméhben, mind a megszületést követően.

Mostani vizsgálatukban a Stanford kutatói két időpontban, a 2020 márciusában elrendelt lezárások előtt és után elemezték a várandósok mentális állapotát. A prepandémiás csoportban minden negyedik várandósnál álltak fenn olyan jelek vagy tünetek, melyek felvetették depresszió lehetőségét, míg a posztpandémiás csoportban már a várandósok több mint felénél mutatkoztak ilyenek.

Ez az arány a szerzőket is meglepte. Bár feltételezték,  hogy a világjárvány korábban nem ismert nehézségeket is támaszt a várandósokkal szemben, arra azonban nem számítottak, hogy ekkora mértékű növekedést észlelnek a depresszió előfordulásában a pre- és posztpandémiás csoport között. Azt is kiemelik, hogy a depresszió gyakoribb előfordulása a COVID-19-járvány okozta járulékos károsodások körébe sorolható, mely olyanokat is sújt, akiknél soha nem alakult ki tényleges vírusfertőzés.

A korlátozó intézkedések előtti adatok a Brain and Behavior Infants Experiences (BABIES) projektből, míg a lezárások utáni adatok COVID-19 Perinatal Experiences (COPE) projektből származnak. Az elsőben 90, a másodikban több mint 700 várandós vett részt. A COPE vizsgálatban egy kérdőív kitöltésére kérték a résztvevőket, mely körülbelül 16 indikátor alapján mérte fel a pandémiához társuló stressz mértékét. Olyanok szerepeltek a kérdések között, hogy például a megkérdezett elveszítette-e állását, tapasztalt-e változásokat a várandósgondozás menetében és minőségében, illetve előfordult-e, hogy a tervezett hüvelyi szülés helyett szülésindítást vagy császármetszést javasolt számára orvosa. A kérdések másik részével a válaszolók pandémiára adott szubjektív stresszválaszát mérték fel: mennyire aggasztotta őket, hogy elkaphatják a vírust; tapasztaltak-e minőségi változást a szülés során kapott egészségügyi ellátás terén, illetve a világjárvány körülményei közepette képesek voltak-e megfelelően gondoskodni újszülöttükről.

A kutatók az így kapott adatokat egy olyan 164 fős csoport adataival hasonlította össze, melynek tagjai életkoruk, családi állapotuk és etnikai hovatartozásuk, iskolázottságuk, valamint a mentális problémákkal és szerhasználattal kapcsolatos anamnézisük szempontjából hasonlóak voltak.

A több mint 700 fős posztpandémiás csoport körülbelül 51%-ánál igazolódtak depressziós tünetek a kérdőívre adott válaszok alapján, ami több mint kétszeres növekedést jelent a prepandémiás csoportban észlelt 25%-hoz képest.

Adataik birtokában a szerző azt javasolják, hogy a várandósság alatt történjen szűrés depresszió irányában.

A vizsgálat gyengéjeként említhető, hogy mivel az elemzések 2020 áprilisában történtek, ez alapján nem dönthető el, hogy a depresszió mértéke a világjárvány idején állandó szinten maradt-e vagy a pandémia leszálló ágát elérve változott-e valamilyen irányban.

A szerzők fontos megállapítása ugyanakkor, hogy a járvány alatt különösen azokat veszélyeztette depressziós tünetek előfordulása, akik már a pandémia előtt és nehézségekkel voltak kénytelenek szembenézni, például társadalmi egyenlőtlenségek (pl. színes bőrűek, bevándorlók) vagy már korábban, a járványtól függetlenül fennálló rossz egészségi állapot vagy mentális problémák miatt.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.