A mastocytosis ritka megbetegedés. A 2016-os WHO-klasszifikáció a mieloproliferatív neoplasmák között, külön entitásként azonosítja. A be­tegség kialakulása többnyire a c-kit (D816V) mutációhoz köthető. Van bőrre lokalizált és szisztémás forma. A kóros hízósejtek szervinfiltrációt, illetve spontán aktiválódásuk a masztocitaaktivációs tüneteket eredményezhetik.

A vakcinációt követő 2 héten belül jelentkező fejfájás, vagy homályos látás esetén gondolnunk kell a véralvadási zavar lehetőségére, de a szakértők hangsúlyozzák, hogy az oltások által kiváltott súlyos reakciók kialakulásának esélye még mindig sokkal kisebb, mint egy súlyos lefolyású COVID-fertőzésé.

Az EMA CHMP pozitívan véleményezte a diffúz nagy B-sejtes limfóma kezelésére szolgáló Polivy (polatuzumab vedotin) készítményt.

Az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia terjedése mérsékelhető az antibiotikumok megfelelő módon (helyes indikációban és dozírozással) történő alkalmazásával. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy szigorúbban lehetne vizsgálni az antibiotikus kezelések indikációját, továbbá egyes ese­tekben elegendő lehetne rövidebb ideig tartó kezelés is. A multirezisztens kórokozók kiváltotta fertőzések esetén sem kell mindig a legszélesebb spektrumú („tartalék“) antibiotikumok után nyúlni.

A gombafertőzések jelentőségét gyakran alulbecsüljük, és korrekt diagnózisuk sokszor késik. Különösen akkor veszélyesek, ha rezisztenssé válnak a meglévő gyógyszerekkel szemben. 

Paul Ehrlich 1854. március 14-én szüle­tett az akkor még Németországhoz, napjainkban Lengyelországhoz tartozó fel­ső-sziléziai Strehlenben. Szülei mindkét ágon olyan családból származtak, amelynek ko­moly köze volt a tudományhoz. Az ifjú Paul Ehrlichre a legnagyobb hatást unokabátyja, a vegyész Carl Weigert tette, aki újszerű szí­nezési technikákat dolgozott ki mikroszkópos elemzésekhez.

A légúti fertőzések (heveny hörgőgyulladás, idült hörgőgyulladás heveny fellángolása, influenza és más légúti vírusfertőzés) és a területen szerzett tüdőgyulladás (CAP – community-acquired pneumonia) kezeléséről szóló aktualizált, 3-as fokozatú bizonyítékokon és konszenzuson nyugvó módszertani útmutató jelen összefoglalásának az a célja, hogy rövid tájékoztatást adjon az ajánlások szerkezetéről és tartalmának lényegéről. 

Főbb tézisek Az aplasztikus anaemia különböző kóroktani tényezőkön nyugvó rendellenességek csoportja. Leggyakrabban a szerzett idiopathiás formával találkozunk, amelyben számos adat tanúsága szerint autoimmun folyamat következtében kóros immunreakciók játszódnak le a csontvelői őssejtekkel szemben. A betegség diagnózisát az anamnézis, a perifériás vérkép – beleértve az abszolút reticulocyta-számot (bi- vagy pancytopenia) – és a csontvelő szövettani vizsgálatának lelete (hypoplasia vagy aplasia) alapján állítjuk fel. Definíció szerint akkor beszélünk aplasztikus anaemiáról (AA), ha perifériás bi- vagy pancytopenia állapítható meg a vérképző csontvelő jelentős mértékű hiánya mellett. Az AA nem egységes kórkép, hanem különféle veleszületett és szerzett rendellenességek csoportja, amelyet a csontvelői vérképzés hiánya jellemez. Az első eset leírása Paul Ehrlichtől származik 1888-ból. Ma az AA diagnózisát akkor állítjuk fel, ha a csontvelő hisztomorfológiai vizsgálata hypoplasiát mutat, valamint a perifériás vérképben legalább kettő bizonyítható a következő kritériumok közül: granulocytopenia (abszolút neutrophil-szám: <13109/l), thrombocytopenia (thrombocyta-szám: <503109/l) és/vagy 403109/l alatti abszolút reticulocyta-szám.1,8 Ki kell zárni a dózisfüggő csontvelő-károsodásokat, amelyek citosztatikum-kezelés vagy röntgenbesugárzás következtében lépnek fel. Az AA, amelynek éves incidenciája 2 eset/egymillió lakos, Európában és az Egyesült Államokban a ritkább hematológiai megbetegedések közé tartozik.4,6 A betegség gyakoriságának életkori eloszlásában két csúcsérték van: 15–25 éves korban, valamint a 60. életév után. A kezeletlen esetek klinikai lefolyását sok szövődmény tarkítja, és kezelés nélkül sok beteg súlyos fertőzések és vérzések következtében meghal.