A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

A legfejlettebb egészségüggyel rendelkező országokban az osteoporosis egyre inkább az érdeklődés középpontjába került az elmúlt években. E fokozott figyelem mind a szakmában, mind a társadalomban észlelhető. A világszerte megfigyelhető érdeklődésnek több oka van. A legfontosabb minden bizonnyal az, hogy a civilizált országokban az átlagos élettartam megnőtt, illetve egyre növekvőben van, így a lakosságnak mind nagyobb hányada él abban az életkori csoportban, melyben az osteoporosis leggya­koribb formája egészségi problémát okoz.

A glukokortikoidok által kiváltott osteoporosis denosumabbal hatékonyan kezelhető, de a denosumab leállítása után a nyereség eltűnik.

Az arthrosis konzervatív kezelésében leggyakrabban fájdalomcsillapító és/vagy gyulladáscsökkentő szereket és porcprotektív készítményeket al­kalmazunk. Utóbbiak közül a nem denaturált II-es típusú kollagénről bebi­zonyosodott, hogy egyaránt képes befolyásolni a kórkép progressziójára jellemző immunológiai és direkt porckárosító eseményeket is. Az elmúlt hónapokban a fokozott tudományos érdeklődés jeleként számos közlemény látott napvilágot, mely e kollagéntípus effektivitását állatkísérletekben és humán vizsgálatokban is elemezte. Ezek közül kettő kerül a következőkben szemlézésre.

A „csontvédő” gyógyszerek meghosszabbíthatják a túlélést kasztráció-rezisztens, csontáttétes prosztatarákban.

. A civilizált országokban az átlagos élettartam megnőtt, illetve egyre növekvőben van, így a lakosságnak mind nagyobb hányada él abban az életkori csoportban, melyben az osteoporosis leggyakoribb formája egészségi problémát okoz. Érthető tehát, hogy mind a szakmában, mind a társadalomban fokozott figyelem irányul az osteoporosisra.

A csontritkulás a leggyakoribb csontanyagcsere-betegség, melyet a csont ásványianyag-tartalmának megfogyatkozása, a mikroarchitektúra káro­sodása, következményes fokozott csonttörékenység jellemez. Hátterében a remodelling károsodása (csontbontás és csontépítés aránya), fokozott csontbontás áll. Nemcsak a csont mennyisége, hanem a minősége is csök­ken, ezért kis erőbehatásra is törnek a csontok.

A glükokortikoid-indukált osteoporosis (GCOP) a szekunder osteoporosis leggyakoribb formája.  A szteroid terápia megkezdését követően gyors csontvesztés kezdődik, a törések kockázata már az első három hónapban megemekedik a szteroid dózis függvényében.  Ez a mellékhatás a csontformáció gátlásaként, valamint egy gyors és átmeneti csontreszorpció következtében jön létre. A szteroid terápia indítását követően minél korábban el kell végezni a csontritkulás mérését és a törési kockázat (FRAX) felbecsülését, főként a magas kockázatú betegeknél és figyelmet kell fordítani a megfelelő calcium és a D-vitamin pótlásra.  Az orális biszfoszfonátok (BP) jelenleg első vonalban választandó készítmény a teriparatidot a magas kockázatú betegeknél elsővonalbeli alternatívaként kellene alkalmazni. Kiemelt fontosságú a betegek megfelelő követése, gondozása a kezelés során.

Metasztázist képző rosszindulatú daganatokban gyakran figyelhető meg cachexia, mely az érintett betegek súlyos állapotromlása következtében gyakran halálos kimenetellel társul. Kezelése mindeddig sikertelennek mondható, melynek elsődleges oka, hogy a mai napig nem ismertek azok a molekuláris folyamatok, melyek kialakulásában szerepet játszanak. A pontos mechanizmus feltárására számos kísérleti modellt hoztak létre, amelyek célja a cachexiát okozó faktorok célzott molekuláris gátlása és kialakulásának megelőzése. Az eddigi, biztató eredmények ellenére a da­ganatos cachexia eredményes klinikai terápiája még várat magára; ehhez nagy esetszámot felölelő klinikai tanulmányok szükségeltetnek.

Kétrészes közleményünk célja a biszfoszfonátok farmakológiájának ismerte­tésén keresztül az indikációnak, az alkalmazott gyógyszereknek és terápiás protokolloknak a leírása, valamint az ilyen gyógyszert szedő betegek konzer­váló fogászati, fogpótlástani és szájsebészeti ellátási lehetőségeinek össze­foglalása. Ismertetjük a kúra mellékhatásait és a terápiás szövődmények el­látási módszereit is. A második részben szájsebészeti kérdéseket tárgyalunk.