A COVID leggyakoribb hosszú távú tüdőgyógyászati tünetei: köhögés, kö­petürítés, fáradékonyság, terhelési nehézlégzés. A poszt-COVID szindróma akkor is felléphet, ha az akut szakasz enyhe, vagy akár tünetmentes volt. A poszt-COVID tüdő-fibrosis általában súlyosabb fertőzésen átesett, idő­sebb, társult betegséggel, dohányzási anamnézissel is rendelkező férfiaknál alakul ki. A poszt-COVID szindróma többnyire magától megoldódik, de addig jelentősen befolyásolja a beteg életminőségét, fizikai teherbírását. Célunk a pontos követési, kivizsgálási menetrend felállítása a betegek vé­delme és az egészségügyi költségek optimalizálása mellett. Az elhúzódó tüneteket mutató betegeket célszerű poszt-COVID ambulanciára utalni.

Az eplerenon viszonylag új gyógyszer, melynek használata meg sem közelíti a lehetőségek határát. Ennek oka részben az egyre bővülő háttérismeretek hiánya, különösen a pleiotrop hatások tekintetében. A szerző kiemelten foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy klasszikus, ACE-gátlóra ráépített eplerenonkezelésnél bizonyos helyzetekben a sorrend felcserélhető-e. Milyen érvek szólnak emellett? A spironolakton és az eplerenon mellékhatásprofilja jelentősen különböző, és eltérő a farmakokinetikájuk is. Az utóbbinak is fontos gyakorlati vonzata van. Súlyponti helyet kap az eplerenon unikális diuretikus profiljának elemzése. 

A cikk bemutatja a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség (HFrEF) standard terápiájára vonatkozó adatokat a krónikus vesebetegség különböző stádiumaiban levő betegek esetében, majd az újabb kezelési lehetőségeket veszi szemügyre. Csak a HFrEF kórjóslatának javítása cél­jából alkalmazott készítményekre koncentrál. A tünetek kontrollálására alkalmazott kiegészítő szereket – főleg a kacs- és a tiazidszerű vízhajtókat, valamint a digitalis-készítményeket – nem tárgyalja.

A korai vaszkuláris öregedés (early vascular aging, EVA) kérdésköre az ér­falak korai, gyorsan kialakuló rugalmatlanná válásának és az endothel-működés beszűkülésének időben történő felismerését és lassítását célzó eljárásokat öleli fel.

A hasi elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának járványsze­rű növekedését észleljük napjainkban. A szénhidrát-anyagcsere 7% alatti HbA_1c célértékre történő kezelésével a mikrovaszkuláris szövődmények kockázata csökkenthető, de a kardiovaszkuláris szövődmények kockázatá­ban nem látunk hasonló csökkenést. A diabeteses cardiopathia részeként diabeteses betegeknél gyakoribb a pitvarfibrilláció előfordulása. Ennek patofiziológiai hátterével, a terápia sajátosságaival foglalkozik a cikk.

Kettes típusú diabetes mellitusban (T2DM) nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szerveket védeni kell a hyperglykaemia kapcsán megemelkedő vércukorszint kedvezőtlen hatásaitól. A tartósan fennálló hyperglykaemiás állapot egyik eleme az inkretin hormonok (GLP-1 és GIP) hiánya. A GLP-1 és GIP peptidhormonok, melyek részt vesznek a glükózhomeosztázis élettani szabályozásában. Ezeket a hormonokat a gasztrointesztinális rendszer termeli étkezést követően, és feladatuk az inzulinszekréció glükózdependens serkentése.

Az IPF célzott kezelésére 2017 óta Magyarországon már két készítmény is rendelkezésre áll: a pirfenidon és a nintedanib, melyek kijelölt centrumokban a betegeknek támogatással írhatók. Mindkét gyógyszer jelentősen lassítja a forszírozott vitálkapacitás csökkenését és ritkítja az általában fatális kimenetelű akut exacerbációk előfordulását. Az új diagnosztikai és terápiás eredmények fényében a nemzetközi IPF-irányelv megújítása várható a közeli jövőben.

A nem alkoholos zsírmáj és súlyos formája, a nem alkoholos szteatohepatitisz ma a leggyakoribb májbetegség. Patogenezise csak részben tisztázott, de sok új ismerettel gazdagodtunk az utolsó évtizedben. A kórfolyamat alapja az elhízás és az inzulinrezisztencia, a következmény: krónikus, alacsony fokú szisztémás gyulladás, májfibrózis, cirrózis, májrák, a kardiovaszkulá­ris morbiditás és a krónikus vesebetegség fokozott kockázata. Diagnózisa biopszián alapul, a kórismézésben az ultrahang mellett számos nem invazív eljárás kap szerepet. Speciális farmakoterápia nincs, alapvető a testsúly­csökkentés, diéta, fizikai aktivitás jelentőségének tudatosítása a gyógyulás és a progresszió megelőzése érdekében.

Az M10 peptid állatkísérletekben hatásosnak bizonyult a szisztémás szklerózissal összefüggő intersticiális tüdőbetegségre jellemző fibrotikus károsodással szemben.

Minden gyakorló orvosnak jártasnak kell lennie a tüdőhallgatózás tudomá­nyában, mert a kórelőzménnyel együtt ez az alapja az első tüdőgyógyászati véleménynek. A különböző légzési és mellékzörejek egyértelmű azonosí­tása azonban nem mindig egyszerű – és figyelmet kell fordítani a nemzet­közileg elfogadott nómenklatúra használatára is.