Az arthritis psoriatica (PsA) krónikus, szisztémás, immunmediált gyulladá­sos állapot, amely komplex módon érintheti a bőrt, az ízületeket, vagy akár a gerincet és az inakat is. A modern kezelési stratégia a „treat-to-target” (T2T) megközelítésen alapul, melynek célja a minimális betegségaktivitás (MDA) mielőbbi elérése. A legújabb EULAR-ajánlások az MDA elérése érde­kében szigorúan korlátozzák az NSAID-ok és a szisztémás glükokortikoidok használatát, előtérbe helyezve a célzott terápiákat. Újdonság a szelektív TYK2-gátlók megjelenése, melyek a jövőben a prediktív biomarkerek (pl. MMP3, CXCL10) validálásával segíthetik majd a személyre szabott, legha­tékonyabb terápia kiválasztását.

A szerzők 1985 óta végeznek radiosynoviorthesist Magyarországon, ed­dig tízezer, krónikus térdízületi synovitisben szenvedő beteget kezeltek. Munkájukban összefoglalják a módszer lényegét, indikációját, a kivitele­zés módját és az elmúlt negyven év eredményeit. A betegek 75–80%-ánál értek el jó eredményt, főként rheumatoid arthritis és arthritis psoriatica, I-II. röntgenstádium esetében.

Az adiponektin–PEPITEM jelátviteli útvonal feltárása új fejezetet nyithat több ízületi gyulladással járó kórkép terápiájában.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

Újradefiniálják a PsA-val élők betegcsoportjait az EULAR most megjelent irányelvei. Pontosabb betegcsoport-definíciók terápiarezisztens arthritis psoriatica kezelésében.

Új adatok szólnak az újabb testsúlycsökkentő gyógyszerek egyes krónikus bőrbetegségekre gyakorolt előnyeiről, és arról, hogy a bőrgyógyászoknak szerepük lehet az elhízás kezelésében.

A szubkután guselkumabbal végzett indukciós terápia jelentős hatékonyságot mutatott a közepesen vagy súlyosan aktív fekélyes vastagbélgyulladásban (UC) szenvedő betegeknél.

Az autoimmun szerológiai diagnosztika központi szerepet játszik a nefrológia és a reumatológia területén számos olyan betegség felismerésében, amely kezelés nélkül vagy későn felismerve nagy morbiditással és halálo­zással járhat. Ezen autoimmun betegségek későbbi lefolyása szempontjából alapvető fontosságú a korai felismerés és kezelés. A racionális antitest-diagnosztika fontos része a kórismézésnek és a követésnek.

A JAK-gátlókat, ezeken belül a tofacitinibet, a baricitinibet, az upadacitinibet és a filgotinibet egyre szélesebb körben alkalmazzák a gyulladásos kórké­pek kezelése során. Ezeket és más törzskönyvezett szereket a regisztrált indikációk mellett számos más betegségben is kipróbálták. Ebben a közle­ményben – a teljesség igénye nélkül – áttekintjük azokat a reumatológiai, bőrgyógyászati, gyomor-bél rendszeri, neurológiai, szemészeti és más kór­képeket, amelyekben a JAKi-k már bizonyítottak, vagy elvi lehetőségként felmerülnek.

A gyulladásos bélbetegségek patomechanizmusában genetikai és környe­zeti tényezők modulálják az immunrendszer működését, melyet a bélflóra összetétele és metabolikus aktivitása is befolyásol. A TNF-α központi sze­repet tölt be a betegség immunpatogenezisében. E proinflammatorikus citokin célzott antitestekkel történő gátlása, a TNF-gátló-kezelés forradal­masította a gyulladásos bélbetegségek kezelését mintegy két évtizeddel ezelőtt. Hatékonyságát azóta számtalan vizsgálat és a mindennapi klinikai gyakorlat is bizonyította; a napi rutin során megtanultuk, hogyan tegyük minél hatékonyabbá a kezelést.