A betegjogok ismeretével, betartásával, nyílt kommunikációval, a biza­lom kialakításával lehet sikeres a betegbiztonság kultúrájának kiépítése. A betegbiztonsági kockázati menedzsment bevezetésének feltétele olyan intézményi légkör megteremtése, amely a nemkívánatos események feltétel nélküli, nyílt jelzését ösztönzi, és nem a felelősségre vonásra helyezi a hang­súlyt. A károsodást szenvedett betegek kezelési költségének megtakarí­tásán, a panaszok miatti adminisztráció és a peres eljárások költségeinek csökkentésén túl a betegjogok tiszteletben tartása hozzájárul a betegek gyógyulásához, életminőségük javulásához, az egészségügyi dolgozók fokozott védelméhez.

Az egészségügyi alapellátásban is szükség lehet az illetékes hatóságok értesítésére; ha a jelzés az adatvédelmi és egyéb ágazati jogszabályok hiányos ismerete miatt el­marad, azt elmarasztalás, hatósági eljárás, bírság követheti, az adatok jogellenes át­adásával megvalósuló titoksértéssel pedig a betegnek okozhatunk kárt.

Közel 3 éve működik Magyarországon a betegjogi képviselői rendszer. Ennyi idő elteltével lehetőség nyílik az első tapasztalatok összegzésére. Az első és legfontosabb értékelési szempont az elvégzett munka mennyisége. Az országos felmérési adatok szerint meglepően kevés megbízás születik, bár ez megyénként nagy eltéréseket mutat. E tapasztalat legfontosabb okaként az eltérő ismertséget jelölném meg, amelyért a betegjogi képviselőn kívül elsősorban a sajtót terheli felelősség. Az információk terjedésén alapuló világunkban meghatározó jelentőségű, hogy a népszerű, sokakhoz eljutó sajtótermékek mennyiben láttak közérdekű témát a betegjogok népszerűsítésében. A média inkább szenzációpárti, ami ez esetben az orvosi „műhibaperek” irányába terelte az érdeklődést. Ez sajnálatos, hiszen a betegjogok érvényesülését és érvényesítését a már kudarccal végződött esetek nem segítik. Rossz beidegződést alakít ki a potenciális betegben, ha „betegjogok” címszó alatt csak műhibaperekről kap színes és figyelemfelkeltő tájékoztatást. A tényleges betegjogok a betegek előtt nagy általánosságban ismeretlenek, s ha általános műveltsége alapján mégis ráérez jogaira a beteg, akkor az érvényesítésük okoz számára – tájékozottság híján – áthidalhatatlan nehézséget. Az intézményi tájékoztatás inkább a nagyobb ágyszámú, jelentősebb területi és szakmai súlyú kórházakban felel meg a követelményeknek. A betegek információs táblákról és írásos betegtájékoztatókból szerezhetnek tudomást a betegjogi képviselő létéről és arról, miként léphetnek kapcsolatba vele. A nagyobb intézmények könnyebben tudtak megfelelő helyiséget és infrastruktúrát biztosítani a betegjogi képviselet ellátásához; a kis kórházakban a tárgyi feltételek még az ügyfelek elkülönített fogadását sem teszik lehetővé. Megoldandó probléma, hogy a speciális helyzetben lévő megyékben, ahol több kis kórház működik, a területi szétszórtság miatt nehéz heti rendszerességgel megközelíteni az intézményeket, esetenként heti egyórás félfogadási időtartamra, ami megkérdőjelezi a tartalmas munkavégzés lehetőségét.

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Az Orvostovábbképző Szemle mostani számában szerkesztőségi tanulmányt olvashatnak a betegjogok érvényesítésének első tapasztalatairól dr. Kondorosi Andrea ügyvéd, betegjogi képviselő tollából. Ez a kérdés egyre fontosabb lesz már a közeli jövőben, hiszen a törvény adta keretek között a betegek kinyilváníthatják véleményüket ellátásukról, a kórházról vagy rendelőről, az ott dolgozó orvosokról, nővérekről, asszisztensekről, szakszemélyzetről. A medicina hierarchikus rendszere eddig ezt csak elvétve tette lehetővé, de a hagyományok védelme megszűnőben van, és a jövőben számítani kell a vélemények erélyesebb artikulálására. Egyet kell érteni Kondorosi doktornővel abban, hogy sokkal jobb lenne, ha a betegek a betegjogi képviselőn keresztül és nem műhibaperek azonnali kezdeményezésével próbálnák orvosoltatni vélt vagy valós sérelmeiket. Minden kollégának tanácsolom, hogy ezt a rövid tanulmányt szívlelje meg, és segítse elő a maga területén a betegjogi szabályok minél teljesebb érvényre jutását. Két érdekes cikkünk foglalkozik a colitis különleges eseteivel, bár a Clostridium difficile okozta pszeudomembránás colitis – részben a mindenütt jelenlevő antibiotikum-abúzus következtében – egyre gyakoribb probléma a kórházi ellátásban. Közleményünkből és Zágoni Tamás doktor értékes kommentárjából megtudhatják, hogy ez a betegség recidiválhat, és gyógyítása ilyenkor még nehezebb. A mikroszkópos colitis ugyancsak ritka betegség, de a technikai eszközök szélesebb körű alkalmazásának köszönhetően egyre több esetről derül ki, hogy a bélnyálkahártya endoszkóppal alig látható elváltozásai gyakran nagyon kellemetlen tüneteket okozhatnak. Lakatos László doktor részletes kommentárja segíti Önöket a kérdés jobb megértésében. A vérköpés gyakori klinikai tünet, mely éppúgy jelezhet banális megbetegedést, mint súlyos, végzetes kórképet. A cikk és Balikó Zoltán tanár úr értő kommentárja részletesen tárgyalja azokat a szempontokat, amelyek alapján megítélhetjük az adott beteg haemoptoéjának jelentőségét. Következő cikkünk is gyakori betegségről ad összefoglalást: a fejfájások felosztása és okai a mindennapi gyakorlat fontos problémája, ezért Follmann Piroska professzor asszonyt is felkértük a cikk kommentálására, hogy a szemészeti szempontokat ismertesse, míg a neurológus szemszögéből dr. Áfra Judit vázolja fel a szakma álláspontját.

Bevezetés Olyan korban élünk, amikor minden hagyományos érték megkérdőjelezhető, és meg is kérdőjeleződik. Az elbizonytalanodás – az emberi és társadalmi viszonyokon túl – mára a biológiai, élettani folyamatok örökérvényűségét is kikezdte. A genetika eredményeinek szenzációként való tálalása azt a hitet erősíti, hogy semmi sem a „régi” már, és minden megváltoztatható. A szolgáltató típusúvá formálódó egészségügy egyre jobban igyekszik kiszolgálni az emberek autonómia iránti vágyát és törekvését, azt az igényt, hogy a személyét érintő minden döntésben ügydöntő módon vehessen részt az érintett is. A jelenség alapjaiban rázta meg a szülészet-nőgyógyászat mindennapi gyakorlatát világszerte. A természetes hüvelyi szülés folyamata (melyet százezer éves emberi tapasztalat igazol vissza a világrajövetel „normális” módjaként) soha nem tapasztalt erejű kihívást kapott a tudományos igényességgel végrehajtott és kiértékelt tanulmányok statisztikai eredményeitől: biztos, hogy lehetőség szerint minden embernek per vias naturales kell és célszerű megszületnie, csak azért, mert az a „természetes”, ennél fogva mindenek felett álló út? Biztos, hogy az egészségügyi ellátórendszer által kínált, rendelkezésre álló, ezen túlmenően mostanra a szülészeti hivatás gyakorlói által letisztított technikájú és biztonságos császármetszés csak végszükségben vagy „megfelelő” javallattal alkalmazható? Mit jelent a császármetszés profilaktikus alkalmazása a betegjogokkal egyre inkább tisztában lévő, azokkal élni is tudó terhesek számára, akik adott esetben saját gyermekeinket vagy unokáinkat is hordozzák? Hogyan ítélhető meg a reális perinatalis kockázat vállalhatósága és annak jövőbeni kihatása nehéz vajúdás esetén? Mennyire egységes a szülészorvosi kollektíva a császármetszés javallati körének elfogadásában, annak bővítésében és korlátozásában? A kérdések legalább 30 éve intenzíven foglalkoztatják a szülészet-nőgyógyászat döntéshozóit, a nemzeti egészségügyi programok felelőseit és a statisztikák mögötti adatokat mélyebben ismerőket. A kérdések válaszra várnak.