A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

A petefészekrákos betegek kezelésében komoly haladás történt, azonban az esetek jelentős részében a folyamat kiújul és ezért újabb kezelések kutatása időszerű feladat. Az olaparib az első engedélyezett PARP inhibitor Európában és az Egyesült Államokban, az eredmények bizonyították klinikai hatékonyságát a recidiváló platina érzékeny petefészekrákok fenntartó kezelésében az elsődleges és a másodlagos kiújulás miatti ismételt kezelések időpontjának későbbre tolódásában. A vizsgálatok eredményei szerint a PARP inhibitorok alkalmazása a legjobb eredményeket a BRCA mutációt mutató recidiváló petefészekrákos esetekben érhető el.

A vaszkuláris endoteliális növekedési faktort (VEGF) gátló bevacizumab, valamint az epidermális növekedési faktor receptorát (EGFR) gátló cetuximab és panitumumab mint lehetséges első vonalbeli terápiák a RAS génben vad típusú áttétes vastagbéldaganatos betegek kezelésében meghatározó döntést jelentenek. A közlemény az első vonalban alkalmazott anti-EGFR terápiák klinikai eredményeit tekinti át, és „betegágy melletti” megközelítésben felállít egy modellt, felvet egy lehetséges biológiai magyarázatot, mely alapja lehet a klinikai megfigyeléseknek

A lágyrészsarcomák gyógyszeres kezelését egyre inkább a szövettani altípus határozza meg, s ez nemcsak a célzott terápiákra, hanem a citosztatikus kezelésekre is vonatkozik. Évek óta a doxorubicin és az ifosfamid a két citosztatikum, mely monoterápiában vagy kombinációban alkalmazva a leghatékonyabbnak bizonyult felnőttkori lágyrészsarcoma kezelésében. E két vegyület mellett újabb gyógyszerek hatékonysága igazolódott, mint a taxánok angiosarcomában, a gemcitabin+taxán kombináció leiomyosarcomában, a trabectedin leiomyosarcomában, valamint liposarcomában, különösen hatásos myxoid liposarcomában. A célzott kezeléseket illetően a pazopanib (VEGFR-, c-KIT-, PDGFR-gátló) hatékonynak bizonyult leiomyosarcomában és synoviosarcomában, de hatástalan liposarcomában, a sunitinib (VEGFR-, KIT-, PDGFR-gátló) és cediranib (VEGFR-gátló) alveolaris sarcomában, a sunitinib és bevacizumab+temozolamid kombináció solitaer fibrosus tumorokban, míg a sorafenib (RAF-, VEGFR-, PDGFR-gátló) angiosarcomában. Az mTOR-inhibitorok hatékonyak PEComában (perivascular epitheloid cell tumors) és a crizotinib (ALK/MET-gátló) inflammatoricus myofibroblastos tumorokban. GIST daganatokban az imatinib (c-KIT-, PDGFR-, ABL-gátló), a sunitinib és a regorafenib (KIT-, VEGFR-, PDGFR-, RAF-gátló) hatékonysága igazolódott, míg dermatofibrosarcoma esetében az imatinibé. Magyar Onkológia 58:53–58, 2014

Kulcsszavak: felnőttkori lágyrészsarcoma, kemoterápia, célzott kezelés

Cediranib néven új szerrel bővülhet az előrehaladott stádiumú petefészekrák terápiás fegyvertára. A klinikai vizsgálatok tanúsága szerint lassítja a progressziót és meghosszabbítja a betegek túlélését.