A sugárterápiás szakértői bizottság a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencián (2020) elfogadott sugárterápiás irányelveket az azóta megjelent új tudományos bizonyítékok alapján vizsgálta felül és frissítette. A maradék emlő sugárkezelése in situ duktális karcinóma (St. 0) esetén ajánlott, mivel a besugárzás 50–60%-kal csökkenti a helyi daganatkiújulás kockázatát. Korai invazív (St. I-II) emlőrákban az emlőmegtartó műtét és sugárkezelés továbbra is a masztektómia alternatívája, de idősebb (≥70 év) betegeknél, I. stádium és hormonrecep­tor-pozitív daganat esetén az egyedüli hormonterápia mellett a sugárkezelés elhagyása mérlegelhető kezelési alternatíva. A hipofrakcionált (15×2,67 Gy) és az ultra-hipofrakcionált (5×5,2 Gy) teljesemlő-besugárzás és válogatott esetekben a gyorsított részleges emlőbesugárzás egyenértékű alterna­tívája a hagyományos 5 hetes teljesemlő-sugárkezelésnek. Masztektómia után, 1–3 vagy ≥4 hónalji nyirokcsomóáttét esetén a besugárzás jelentősen csökkenti a lokoregionális recidíva kockázatát és a teljes túlélést is javítja. Egy-két pozitív őrszemnyirokcsomó esetén a komplettáló hónalji disszek­ciót az ACOSOG Z0011 vizsgálat kritériumainak megfelelő esetekben helyettesítheti az axilláris régió besugárzása. Neoadjuváns szisztémás kezelés és emlőmegtartó műtét után a maradék emlő sugárkezelése minden esetben indokolt, míg masztektómia után a mellkasfal sugárkezelése a kezelés előtti IIB–IV. stádium, illetve lokoregionális radioterápia ypN1- 2-3 státusz esetén szükséges.

Magy Onkol 69:297-311, 2025

Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, nagyjából minden 9. nőt érint ez a betegség. Az emlőrák lehetséges kezelési lehetőségei közé tar­tozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés, illetve ezek különböző kombinációja. Arról, hogy egy adott beteg mely kezelésben részesül, szakértőkből álló orvoscsoport (ún. onkoteam) dönt.

Az emlődaganatok sebészi kezelése folyamatos változáson megy keresztül, előtérbe helyezve az egyre kevésbé radikális megoldásokat, valamint az onkoplasztikai technikákat a jobb gyógyulási és esztétikai eredmények reményében. Az alábbiakban a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia leg­frissebb nemzetközi tanulmányokra és szakértői javaslatokra alapozott, az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásai olvashatók.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Vizsgálatunkban a második emlőmegtartó műtét és szövetközi sugárkezelés eredményeit hasonlítottuk össze a „salvage” masztektómiával szemben, azonos oldali emlődaganat ki­újulása esetében. Emlőtumor lokális kiújulása miatt 195, korábban emlőmegtartó kezelésben részesült betegünknél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szö­vetközi sugárkezeléssel (n=39) vagy masztektómiát (n=156). A tumorágy és biztonsági zónájának területére összesen 5×4,4 Gy-t adtunk le, három egymást követő napon. 59 és 56 hónap átlagos követési időnél emlőmegtartás után 4 alkalommal (10,2%), masztektómia után 28 alkalommal (17,9%) fordult elő második lokális kiújulás. Az 5 éves második lokális ki­újulástól mentes túlélés, regionáliskiújulás-mentes túlélés, távoliáttét-mentes túlélés, betegségmentes túlélés, daganat­specifikus túlélés és teljes túlélés vonatkozásában nem volt szignifikáns különbség a kezelések között. A második emlő­megtartó kezelés után a kiváló és jó kozmetikai eredmények együttes aránya 70% volt. Eredményeink alapján a második emlőmegtartó kezelés jó kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett biztosít a sztenderd „salvage” masztektómiával megegyező 5 éves onkológiai kimenetelt. Magy Onkol 68:86-88, 2024

A ductalis in situ carcinomával diagnosztizált betegek körében a diagnózis felállítása után még legalább 20 éven át fokozott a recidíva és mortalitás rizikója – figyelmeztet a BMJ  egyik cikke.

Emlőrákban a műtét és a kemoterápia közötti késlekedés veszélyezteti a túlélést.

Az őrszemnyirokcsomó (SLN), az I., II. és III. szintű axilláris céltérfogatok dózislefedettségét vizsgáltuk különféle besugárzási mezőelrendezésekből (standard vagy magas tangenciális mezők: STgM, MTgM és STgM+axilláris-szupraklavikuláris mező: ASM) emlőmegtartó műtéttel kezelt, klinikailag nyirokcsomó-negatív, invazív emlőrákos betegeknél. Harminc betegnél a kimetszett SLN helyét titánklippel jelöltük. Valamennyien 3D konformális sugárkezelésben részesültek. Utólagosan, a célkitűzések megvalósításáért, a céltérfogatokat körberajzoltuk és három besugárzási tervet készítettünk betegenként, az eredeti CT-adatokat használva. Az előírt dózis 50 Gy (2 Gy/frakció) volt. Az átlagdózis STgM-mel vagy MTgM-mel az SLN-területben 33,1 és 49,1 Gy (p=0,0001), az I. szinten 25,7 és 45,1 Gy (p<0,0001), a II. szinten 7,2 és 28,9 Gy (p<0,0001) és a III. szinten 3,5 és 12,7 Gy (p=0,0003) volt. Az átlagdózis STgM+ASM-mel a II. vagy III. szinten 45 és 46 Gy volt. Az STgM az alacsonyabb szintű axilláris céltérfogatokban sem biztosít megfelelő dózislefedettséget. A céltérfogatok körberajzolása szükséges a pontos dózisbecsléshez. Magy Onkol 63:102–109, 2019

Kulcsszavak: teljesemlő-besugárzás, axilláris nyirokcsomók, dózislefedettség

A neoadjuváns kezelés hatékonyságának és biztonságosságának javításához segíthet annak felfedezése, hogy az emlőrák kemoterápiája ritka esetekben miként segítheti a metasztázisok kialakulását.