A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

Napjainkban egyre több figyelem irányul a mentális zavarok kibontako­zásának, zajlásának és kezelési vonatkozásainak immun-metabolikus ös­szefüggéseire. A mentális működéseket mélyrehatóan befolyásolják a me­tabolikus diszfunkciók, az inzulinrezisztencia, az immun- és gyulladásos folyamatok. A tudomány által feltárt összefüggésekre alapozva hatékony metabolikus intervenciókat alakíthatunk ki. Ezekkel a területekkel foglal­kozik a metabolikus pszichiátria, amely évszázados orvosi megfigyelések csíráiból napjainkban kivirágzó diszciplína.

A barna zsírszövet termelődését segítő EPAC1 fehérje segíthet a szervezet energia-egyensúlyának fenntartásában. 

A nagymértékben feldolgozott élelmiszerek és a szívbetegségek, a rák, és a halálozás összefüggése.

Egy új kínai vizsgálatban kiderült, hogy a kalóriabevitel korlátozásával végzett intermittáló koplalással nem lehet több kilót leadni, mint a kalóriabevitel korlátozásával.   

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.

Az előrehaladott malignus daganatos betegségben szenvedők több mint felénél kialakul az összetett anyagcsere-változásokkal járó cachexia szind­róma. A cachexia jellemzője a súlyvesztésen túl, a zsírveszteség és az izom­tömeg vesztése. A rosszindulatú daganatos megbetegedéssel járó cachexia ellátása sokat fejlődött az utóbbi évtizedben. A cachexiás beteg megfelelő ellátásához szükséges multidiszciplinális folyamatban az egészségügyi rendszer szinte minden résztvevőjének fontos szerepe van, hiszen más-más ponton kapcsolódnak be a beteg ellátásába.

Az elhízás és a kardiovaszkuláris kockázat mérséklésére a csökkentett szénhidráttartalmú diéta és sport kombinációja jó választás egyébként egészséges egyéneknél. Bizonyítani kívántuk, hogy az 1-es típusú cukor­betegek fizikai aktivitása során az alacsony szénhidráttartalmú diéta az inzulinadagolás helyes megválasztásával biztonságos, és csökkenti mind a rövid, mind a hosszú távú szövődmények kialakulását. Adataink alátá­masztják, hogy az új típusú inzulinok, szöveti glükózszenzorok, valamint pumpák megjelenésének köszönhetően a feltételek adottak egy szaba­dabb, szövődménymentesebb élethez a T1DM-es betegek számára is.

A sejthalál a fiziológiás fejlődés és növekedés alapvető biológiai folyama­ta, mely élete során számtalanszor érhet egy organizmust. Három klas­szikus formája az apoptózis, autofágia és nekrózis, melyek mindegyike specifikus jelátviteli útvonalak aktiválása révén meghatározott morfoló­giai jellegzetességeket hordoz. Az újabb ismeretek fényében egyre inkább nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a sejthalál formái nem külön-külön, hanem egymással szoros interakcióban, illetve átfedésekkel mennek vég­be, és a sejthalál különböző programjainak együtthatása végső soron a sejtek pusztulását eredményezi. Összefoglaló közleményünk a három sejthaláltípus egymástól független, illetve egymással összefüggő aspek­tusait elemzi, valamint taglalja ezek egyes humán megbetegedésekben alkotott jelentőségét, különös tekintettel a neurodegeneratív kórképekre és a rosszindulatú daganatokra.

Signal Transduction and Targeted Therapy, 2018. július

A bélmikrobióta születéstől együtt fejlődik a gazdaszervezettel, és komplex kölcsönhatásban van vele. Összetétele az élet folyamán változik. Hároméves kortól a két domináns törzs (Firmicutes / Bacteroidetes) arányának emelke­dését tekintették korábban az obesitas markerének. Későbbi vizsgálatok alapján az arány megváltozása helyett a két baktériumtörzsön belül az elhí­zásért felelős egyes nemzetségek túlburjánzását gondolják oki tényezőnek.