Nem csak Donald Trump hidroxiklorokin-hívő, ma is sokan szedik akár prevenciós célból is, így továbbra is vizsgálják hasznosságát és kardiális mellékhatásait.

A korábban monogénesnek tartott hypertrophiás cardiomyopathia érdekes és félelmekkel övezett betegség volt, mára kezelhető, az átlagosnál nem rosszabb életkilátásokat ígérő elváltozássá vált – ám diagnosztizálatlan és kezeletlen esetben fiatalok, sportolók hirtelen szívhalálát okozhatja.

A pitvarfibrilláció a klinikai jelentőséggel bíró arrhythmiák közül a leg­gyakrabban fordul elő és a prevalenciája a népesség öregedésével nő. Bár nem életveszélyes ritmuszavar, a morbiditást és mortalitást jelentősen befolyásolja, szívelégtelenséget okozhat, és markere egy organikus beteg­ségnek még akkor is, ha ezt bizonyítani nem tudjuk. 

A hasi elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának járványsze­rű növekedését észleljük napjainkban. A szénhidrát-anyagcsere 7% alatti HbA_1c célértékre történő kezelésével a mikrovaszkuláris szövődmények kockázata csökkenthető, de a kardiovaszkuláris szövődmények kockázatá­ban nem látunk hasonló csökkenést. A diabeteses cardiopathia részeként diabeteses betegeknél gyakoribb a pitvarfibrilláció előfordulása. Ennek patofiziológiai hátterével, a terápia sajátosságaival foglalkozik a cikk.

Amerikai és kínai kutatók egy olyan kockázati modellt dolgoztak ki, melynek alapján meg lehet jósolni egy jelentősebb kardiovaszkuláris esemény esetleges bekövetkezését az akut szívinfarktust követő 1 évben.

A rohamosan terjedő telemedicina alapvetően megváltoztatja az orvosi gyakorlatot: megszűnik a fizikai távolság korlátja, beteg és orvos földrészek között konzultálhat egymással, az orvosok pedig megbeszélhetik az akár mindkettőjüktől messze lévő beteggel kapcsolatos kérdéseket.

A véletlen besorolásos, placebokontrollos AMIO-CAT tanulmányban a pitvarfibrilláció rádiófrekvenciás ablációja után amiodaronkezeléssel igyekeztek megelőzni a ritmuszavar kiújulását. A gyógyszer nem csökkentette a 6 hónapon belüli pitvari tachiaritmiák gyakoriságát, de csökkentette a pitvari tachiaritmia miatti kórházi fel­vételek és kardioverziók 3 hónapon belüli előfordulását.

A pitvarfibrilláció gyakran jár keringési elégtelenséggel, és szapora kamraműködés esetén a terápiás irányelvek is ajánlják béta blokkoló adását. A European Society of Cardiology idei kongresszusán egy jelentős metaanalízis azt igazolta, hogy ebben a helyzetben ez a gyógyszeres kezelés nem jár kedvező hatással.

A hirtelen, váratlan szívhalál legtöbbször kamrafibrillációval kezdődik, és defibrillátor alkalmazásával a beteg újraéleszthető, de ilyenkor a speciális pacemaker (ICD) beültetése kötelező. Ez költséges beavatkozás, és a mellényként viselhető defibrillátor jelezheti, szükség van-e ICD beoperálására.

Manapság béta-blokkoló alkalmazása nélkül nehezen képzelhető el a kardiovasz­kuláris betegségek kezelése. Az első generációba a nem szelektív, a másodikba a kardioszelektív, a harmadikba a vazodilatátor hatással kibővült szerek tartoznak. A modern béta-blokkolók közül a bisoprololt, carvedilolt, metoprolol-szukcinátot és a nebivololt forgalmazzák Magyarországon. A magasvérnyomás-betegség, a külön­féle szívritmuszavarok, a koszorúér-betegség egyes formái és a szisztolés funkció­zavarral járó szívelégtelenség tartoznak vezető – kardiológiai – indikációs körükbe. A gyógyszerválasztás nem a generációs beosztás, hanem csak a meglévő bizonyí­tékok alapján lehetséges.