A súlyos asztmás betegek a teljes asztmás populáció kis hányadát, ám önmagában is heterogén csoportját alkotják, amelyet a legtöbb esetben multimorbiditás jellemez. A súlyos asztma társbetegségek hálózatában értékelendő, ami befolyásolhatja a terápiaválasztást is, hiszen a társbeteg­ségek egy részénél a súlyos asztma biológiai kezelései hatékonyak, mások viszont a gyakori vagy tartós szisztémás szteroidkezelés következménye­ként lépnek fel. A súlyos asztma megfelelő kezelésének sarokköve a társ­betegségek felismerése és adekvát ellátása, ami optimálisan a társszakmák együttműködésével valósulhat meg.

Fejlett gépi tanulási modell megjósolja az epilepszia és a depresszió kialakulását.

A növényi eredetű élelmiszerekben túlsúlyos étrend alacsonyabb multimorbiditási kockázattal jár.

A több fizikális betegségben szenvedők körében duplájára emelkedik a depresszió kockázata.

Nemcsak az elhízás kezelésének stratégiái változnak, hanem az elhízással kapcsolatos "abszolút igazságok" és irányelvek is újraértékelés alatt állnak.

A szerző a mindennapos gyakorlat számára igyekszik kibontani és kritikailag értelmezni az ESC-ESH és a Magyar Hypertonia Társaság által kiadott irányelvnek inkább az úgynevezett fitt kezelendőkre fókuszáló, világosnak látszó tömör, leegyszerűsített üzeneteit, ajánlásait az idős, főleg a szervezet előrehaladott öregedéséhez kapcsolódó, idült degeneratív társbetegségek által már sokkal jobban érintett 80–85 évnél idősebb hypertoniás betegek gyógyszeres vérnyomáscsökkentő kezelésére. Ennek során a problémakör képlékenységére, csapdáira, szemléleti vitáira is rávilágító szakirodalmi eredményekből is levon, bemutat következtetéseket.

A primer mitochondrialis betegségek talán a leggyakoribb metabolikus kórképek. A klinikailag igazolt primer mitochondrialis betegségek mini­mális prevalenciája földrajzi régiótól függően 1:4300 és 1:8000 közötti értékre tehető. A betegség gyakorisága vélhetően jóval több, és a fejlődő diagnosztika miatt várhatóan a felismert esetek száma nőni fog. A primer mitochondrialis betegeknél multiszisztémás és sokszor nehezen értelmez­hető tüneteik miatt sok esetben hosszú diagnosztikus út végén születik meg a kórisme. A betegség felismeréséhez elengedhetetlen a holisztikus szemlélet.

A krónikus vesebetegség jelentős kockázati tényező a COVID-19-fertőzés szövődményei és halálozási aránya szempontjából. A COVID-19 betegség gyakran okoz akut veseelégtelenséget direkt nefrotoxicitás, felborult hemodinamikai egyensúly, citokinvihar és hiperkoagulabilitás útján.

Az időskori lipidcsökkentésnek igazodnia kell a beteg, a betegség és a gyógyszerek eseti jellemzőihez. 

Bár egyik orális vagy injekciós antidiabetikum esetében sem állnak fenn abszolút ellenjavallatok idősebb cukorbetegek kezelése kapcsán, a vény­felírás és a gondozás során fokozott odafigyelés szükséges e gyógyszerek alkalmazásakor, melyek hatással lehetnek a kardiovaszkuláris biztonságra.

Diabetes Care, 2017. április