A pitvarfibrilláció és a stroke összefüggése régóta ismert: pitvarfibrilláció fennállása mellett ötször nagyobb valószínűséggel fordul elő stroke, illetve a stroke eseteinek körülbelül 15%-ában az AF valószínűsíthető a stroke okaként. Az összefüggés ismeretében nem meglepő, hogy ebben a klini­kai szituációban az alvadásgátlás a kezelés, illetve a szekunder prevenció alapvető eszköze. Jelen tanulmány rivaroxaban szedése kapcsán a jelentős ischaemiás és haemorrhagiás események szignifikánsan emelkedett koc­kázatát igazolta, az apixabannal összehasonlítva.

A vénás thromboembolia kezelése kapcsán a gyógyszerválasztás fontos szempontja, hogy az alvadásgátlás céljából alkalmazott szer megfele­lő hatásosság mellett a rekurrens vénás thromboembolia és a nem kí­vánt vérzéses epizódok lehető legkisebb kockázatával társuljon. Jelen tanulmány szerzői az új típusú alvadásgátló apixaban és rivaroxaban hatásosságát és biztonságosságát hasonlították össze, és azt találták, hogy a vénás thromboembolia miatt újonnan indított apixabankezelés a rekurrens vénás thromboembolia és a nem kívánt vérzéses epizódok csökkent kockázatával társul, a rivaroxaban szedését kezdő betegekhez képest.

Annals of Internal Medicine, 2022. január

A vizsgálatban az idős, esendő betegek számára az apixaban és a rivaroxaban a stroke és a szisztémás embolia szempontjából kisebb kockázatot jelentett, mint a warfarin. Az apixaban a major vérzések kisebb rizikójával társult, mint a dabigatran vagy a rivaroxaban, és a dabigatran kevésbé okozott jelentős vérzéseket, mint a rivaroxaban.

Az AUGUSTUS vizsgálatban pitvarfibrilláló, akut coronaria-szindrómán (ACS) és/vagy perkután coronaria-beavatkozáson (PCI) átesett betegeken vizsgálták a kombinált antikoaguláns és aggregációgátló kezelés bizton­ságosságát. 

A stroke és a szisztémás embolisatio (SE) prevenciója a pitvarfibrilláció kezelésének fontos része. Az alvadásgátlás hagyományos módja K-vitamin-antagonista, legtöbbször warfarin adása. Az utóbbi időben a nem K-vitamin-antagonista típusú orális antikoaguláns (NOAC) szerek fokozatosan átvették a hagyományos antikoagulánsok helyét, kiküszöbölve azok számos hátrá­nyát. A széles körű adatgyűjtésen alapuló ARISTOPHANES vizsgálat szerint apixaban, dabigatran és rivaroxaban szedése mellett ritkábban fordul elő stroke/SE, mint warfarin szedése mellett, a biztonságosságra vonatkozó adatok azonban nem egységesek.

A direkt orális alvadásgátlók jórészt átvették a k-vitamin-antagonisták helyét a nonvalvuláris pitvarfibrilláció kapcsán bekövetkező cardioemboliás stroke prevenciójában, mivel kényelmesebben alkalmazhatók, biztonságosabbak és általános hatásosságukban is felülmúlják a korábbi szereket. Alvadásgátló terápia mellett is fennáll azonban az ischaemiás stroke kockázata, és ezek az esetek kétségkívül terápiás dilemmát jelentenek, mivel a terápiás alvadásgátlást az intravénás thrombolysis abszolút ellenjavallataként tartjuk számon. 

Az orális alvadásgátló szerek ma már a vénás tromboembóliák standard kezelésének részét képezik. A rekurrens VTE-események kivédésére szükség lehet az első VTE-epizód után kiterjesztett kezelésre. A szerzők metaanalízisükben a kiterjesztett terápiában alkalmazott NOAC-okat hasonlították össze. A metaanalízis megerősítette az egyes vizsgálatok alapján levont következtetéseket, azaz minden vizsgált NOAC alkalmazása mellett a VTE, illetve a VTE-vel összefüggő halálozás kockázatának statisztikailag szignifikáns csökkenését igazolta warfarinnal (INR 2,0−3,0) összehasonlítva. A biztonságossági oldalon azonban kiemelkedett az apixaban, aminek használata kisebb vérzéses rizikóval társult, mint a többi NOAC.

PLoS ONE, 2018

A vénás tromboembóliáknál (VTE) alkalmazandó alvadásgátlás során az első hetekben a legmagasabb a rekurrencia és a vérzés veszélye. Az AMPLIFY vizsgálat ezen előre meghatározott alcsoportelemzésében a vizsgálati karoknál (apixaban vs. LMWH/KVA) a terápia elején nézték a hatékonyságot és biztonságosságot, mely azért is fontos, mert az apixabant LMWH bevezetés nélkül alkalmazták. A vizsgált 7, 21 és 90 nap során hatékonyság szempontjából az apixaban noninferiornak bizonyult; ezen korai időszakban apixabannal már megfigyelhető a csökkenő vérzéses rizikó is.

Thrombosis and Haemostasis, 2016. április

A pittsburgh-i egyetem most megjelent adatai segítséget nyújtanak ahhoz, hogy nagy vérzéses stroke-ot követően megfelelően elemezhessük az alvadásgátló kezelés folytatásában rejlő előnyöket és kockázatokat.

Az akut ischaemiás stroke-ban alkalmazott intravénás thrombolysis legrettegettebb szövődménye a tünetekkel kísért intracerebralis vérzés (sICH, symptomatic intracerebral hemorrhage), mely egy Cochrane-elemzés szerint a thrombolyticus kezelések 7,7%-ában fordul elő akut stroke eseteiben. Mindezek fényében az orális alvadásgátlókkal (OAC, oral anticoagulant) kezelt betegeknél az akut ischaemiás stroke intravénás thrombolysise azokra az esetekre korlátozódik, ahol az INR (international normalized ratio) ≤1,7. Emiatt a thrombolyticus terápia lehetőségét a strokebetegek igen nagy hányadától megvonják. Az intraarteriális terápia (IAT) bevezetésével lehetőség nyílt arra, hogy akut ischaemiás stroke-ban kizárólag lokális thrombolyticus kezelést vagy mechanikus thrombectomiát alkalmazzanak – mely az esetek nagy részében nem igényli thrombolyticumok további alkalmazását. A fentiek miatt e technikák esetében kisebb a vérzéses szövődmények előfordulásának esélye.