Megfelelően karbantartott 2-es típusú cukorbetegeknél a vércukorszint a 165–500 mg/dl (9,16–27,75 mmol/l) csúcsértéket az intraarticularisan beadott szteroidinjekció után 2–84 órával éri el, és 18 óra és 21 nap közötti az az időtartam, amely alatt a vércukorszint visszatér a kiindulási szintre. A nyújtott felszívódású triamcinoloninjekciót kapott 2-es típusú cukor­betegeknél nem nőtt szignifikánsan a vércukorszint, ellenben az injekció kristályos szuszpenziójának formájában részesülő pácienseknél 23%-os vércukorszint-növekedést tapasztaltak. A 2-es típusú cukorbetegeknél statisztikailag szignifikáns, de klinikailag megkérdőjelezhető, 4,1%-os fruktózaminszint-növekedést találtak a kiindulási értékhez képest, 2-3 héttel a térdízületbe adott injekció után. A nem megfelelően beállított cu­korbetegeket tájékoztatni kell az intraarticularis szteroidinjekciót követő átmeneti hyperglykaemia potenciális kockázatáról, és szorosan monitoroz­ni kell a vércukorszintet – különösen 1–3 nappal az injekció után (az ajánlás erőssége [„Strength of Recommendation”, SOR]: C, konszenzusvélemény, betegségorientált evidencia).

A harmadik fázisban, az ONWARDS program keretei között vizsgált icodec inzulin 2-es típusú cukorbetegségben jelentősen csökkentette a hemoglobin A1c szintet, a hipoglikémia rizikójának növelése nélkül.

A 2-es típusú diabeteses betegek esetében az atheroscleroticus érbetegségek gyakrabban jelentkeznek, súlyosabb és gyorsabb lefolyást mutatnak, mint a nem cukorbeteg személyek esetében. Dr. Járai Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társasága főtitkára, az MKT idei kongresszusán tartott előadásában a diabeteses betegek esetében észlelhető akcelerált atherosclerosissal, annak okaival, következményeivel és megoldási lehetőségeivel foglalkozott. Elő­adása kapcsán kérdezzük az előadót.

A magnézium alapvető fontosságú a szervezet homeosztázisának fenn­tartásában és szabályozásában. Az elmúlt évtizedekben – a termőföldek kizsigerelése, az élelmiszer-előállítás technológiai változásai miatt – csök­kent a magnéziumbevitel a népességben, számos kórképben, illetve gyógy­szeres terápia következtében kialakuló magnéziumhiánnyal kell számolni. A felnőttek körében egyre nagyobb arányban fordul elő krónikus látens magnéziumhiány.

Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

A diabetes mellitus fokozza a szívelégtelenség kialakulásának a kockázatát, de a prognózisát is rontja. Szívelégtelenségben szenvedő cukorbetegek esetében az antidiabetikus terápia során figyelemmel kell lennünk a keze­lésnek a szívelégtelenség kockázatára gyakorolt hatásaira is.

A DPP4-inhibitorok és GLP1-receptor-agonisták újrapozicionálása forradalmi áttörést jelenthet az idegrendszeri regenerációval, illetve a neuroprotektív aktivitással foglalkozó kutatások terén.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) kezelésében alkalmazott inzulinterápiával kapcsolatos adherencia igazoltan jobb betegkimenetelekkel társul, ezen belül javul a glykaemiás kontroll, csökken az egészségügyi források felhasználása, és mérséklődik a halálozás. Több kutatás is azt igazolja ugyanakkor, hogy a diabétesszel diagnosztizált betegek közel egyharmada számol be arról, hogy a megelőző egy hónapban legalább egy alkalommal nem tartotta magát az inzulinterápiás előírásokhoz.

A hazai diabetológiai gyakorlatot alapvetően meghatározó szakmai irányelv – „A diabetes mellitus kórismézéséről, a cukorbetegek antihyperglykaemiás kezeléséről és gondozásáról felnőttkorban” – a közelmúltban megújult. Hivatalosan megjelent az Egészségügyi Közlönyben, majd a Diabetologia Hungaricahasábjain, illetve elérhetővé vált az ÁEEK és a Magyar Diabetes Társaság honlapján. A szakmai irányelv korábbi változata 2017. január­ban látott napvilágot. Az elmúlt mintegy 3 évben a diabetológia terén szá­mos új adat vált ismertté, ami indokolttá tette a korábbi változat jelentős megújítását.

A HFrEF kezelésére használt prognózisjavító szereken túl az SGLT2-gátlók megjelenése a kardiológiai terápiás palettán az elmúlt évek egyik nagy sikertörténetének tekinthető. Az SGLT2-gátló dapagliflozinnal végzett kemény végpontú klinikai vizsgálatok igazolták a dapagliflozin kedvező hatásait diabeteses és nem diabeteses HFrEF-betegek körében egyaránt. A European Society of Cardiology 2020-ban várható új szívelégtelenség-irányelve feltehetően konkrét ajánlásokat fog megfogalmazni az SGLT2- gátlók HFrEF-ben történő alkalmazásáról.